vissza a főoldalra

 2016.07.01. 

Nem volt nyilas-parlament

A VERITAS vitaestje a Horthy-korszak választási rendszeréről

Június 7-én tartották a tanév utolsó VERITAS-estjét a Budapesti Gazdasági Egyetem aulájában. A történelmi vitasorozat tizennyolcadik témája a választási rendszer és választójog a Horthy-korszakban volt. Ujváry Gábor kutatócsoport-vezető moderálásával Hollósi Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és Püski Levente, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének frissen kinevezett tanára a két háború közötti magyar országgyűlési választási rendszerről és választójogról beszélgetett. Áttekintették a korszak meghatározó választójogi jogszabályainak legfontosabb rendelkezéseit, mindenekelőtt a lajstromrendszer kiterjesztésének lépéseit, az aktív és passzív választójog időről-időre változó kellékeit. Megvitattatták ezen jogszabályok társadalmi hatásait, elemezték azok céljait és politikai következményeit.

Bevezetőjében Ujvári Gábor megemlítette, hogy Püski Levente nagyon sokat foglalkozott a két világháború közötti magyar parlamentarizmus és választások történetével, s a felsőházról kötete is megjelent. Hollósi Gábor pedig főleg a választójogi rendszer jogi vonatkozásait kutatja. Történészek alig foglalkoztak ezzel a témával, s ha jogászok írtak róla, akkor nem vették figyelembe a korszak történeti vonatkozásait. Hollósi Gábor viszont jogi és történészi diplomával is rendelkezik. Ujvári felvetette, hogy 2015-ben a dualizmus-kori és a XX. század elejének választójogáról már elhangzott egy vita, és így ennek a folytatása a mostani rendezvény. A dualizmus idején a választójogosultak aránya 6-7% volt Magyarországon, ami rémisztő adatnak tűnhet, de az akkori Európában ez nem számított rossz aránynak. Hogyan változott meg ez a helyzet 1918-1919-ben, illetve az 1920-as évek elején? – tette föl a kérdést az est moderátora.

            Püski Levente válaszában kiemelte, hogy a korábbi időszakokhoz képest egyre radikálisabb jogkiterjesztésre került sor. Ennek egyik oka az igen erős nemzetközi hatás. Európában az 1920-as évektől kezdődően az általános, titkos választójog állt a középpontban. Ez különösképpen érvényes az I. világháború vesztes országaira. Németországban, Ausztriában relatíve széles választójogi törvényeket, rendeleteket hoztak. Másrészt Magyarországnak elő is írták, hogy olyan törvényhozási választásokat tartsanak, melyek az általános, titkos választójogra épülnek. Ez a két tényező találkozott egy úgynevezett belső elvárással, hiszen olyan politikai erők jelentek meg 1919-ben és 1920-ban Magyarországon, akik felvetették, hogy hazánk politikai életét demokratizálni kell, és így természetesen a választási rendszert is át kell alakítani. Ezt nem csak a baloldali, hanem a jobboldali erők is megfogalmazták.

            Hollósi Gábor megerősítette, hogy a Friedrich István miniszterelnök nevéhez fűződő 1919. évi választójogi rendeletek az antant kívánságaihoz igazodva igen jelentős jogkiterjesztést valósított meg. Nem csak egy rendeletről, hanem egy egész rendeletkomplexumról beszélhetünk. Az első rendelet a nemzetgyűlési választások időpontját tűzte ki és az első nemzetgyűlés ciklusát határozta meg. A Horthy-korszakban, a jogszabályok szerint 5 évesek voltak az országgyűlési ciklusok, az 1919-esrendelet szerint viszont csak két évre választották meg az első nemzetgyűlést, tehát 1922-ben választást tartottak. A második rendelet együtt szabályozta az országgyűlési és törvényhatósági választójogot. A harmadik a nemzetgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről rendelkezett. Az utolsó pedig a választási eljárást írta le. Az 1919-es rendeletek szerint csak egyéni kerületeket hoztak létre, és minden kerület egy képviselőt választott. Ez a rendszer aránytalan volt, hiszen az a képviselőjelölt nyert, aki megszerezte az 50%+1 –et, s az összes többi szavazat elveszett. Léteztek cenzusok is. A nők és férfiak 24 éves koruktól szavazhattak, kivéve azok, akik 1918. november hó 1. napja előtt legalább tizenkét héten át a harctéren arcvonalbeli katonai szolgálatot teljesítettek. Nemzetgyűlési választójoga volt mindenkinek, aki legalább hat év óta magyar állampolgár, s legalább fél év óta ugyanabban a községben lakik, vagy ott lakása van. Csak azok a nők szavazhattak, akik bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tudtak. Tehát a férfiakra nem vonatkozott a műveltségi cenzus. Majd Klebelsberget idézte, aki az 1922-es választások kapcsán azt mondta: „szeretném én látni, hogy nagyjából 1 millió körül mozgó analfabéta esetében hogyan lehet dolgozni szavazólapokkal.” Az 1 millió analfabéta többsége pedig nő volt. Közvetlen és titkos választójog lépett érvénybe, és a szavazás kötelező volt. Erre vezethető vissza, hogy a Horthy-korszakban igen magas volt a részvételi arány. A Friedrich-féle rendeleteknek eredménye, hogy a választójoggal élni tudó lakosság számaránya a dualizmus időszakát jellemző 5-6%-ról több mint 40%-ra emelkedett.

            Ujvári kérdésre, hogy 1921-ben miért gondolta azt Bethlen és belügyminisztere, Klebelsberg, hogy ezeket a rendeleteket meg kell változtatni, Püski Levente azt felelte, hogy Bethlen úgy vélte, a mechanikus többségi elv alkalmazása nyers tömeguralomhoz vezet. A tömeget a képzetlensége és a súlyos szociális helyzete a távlati döntések meghozatalára, így az ország irányítására alkalmatlanná teszi. Ezért reformját aszerint alakította, hogy olyan kormányzati többséget biztosítson, amely leválthatatlan, de egyúttal a többpárti pluralizmust is megtartja. Az országvezetésnek meg kell maradnia az „intelligens vezető osztályok” kezében. Hollósi hozzátette: a kormányerő fő bázisai a nyílt szavazású vidéki kerületek voltak. Az 1922-es Bethlen-féle választójogi rendelet a lajstromos rendszert Budapesten és az úgynevezett „budapestkörnyéki” választókerületben ismét bevezette, másutt azonban, beleértve a törvényhatósági jogú városokat is, megmaradt az egyéni kerületek rendszere. A gyakorlatban viszont nem kettő, hanem három rendszer élt egymás mellett, mivel az új rendelkezés a titkos szavazást csak a lajstromos kerületekben és a törvényhatósági jogú városokban hagyta meg, egyéb választókerületekben nyilvánossá tette a szavazást. Az 1925. évi törvény megváltoztatta a rendszert, az országos lajstrom bevezetése volt az egyik legfontosabb újítása. Igaz, az országos lista pusztán kisegítő szerepet játszott, azzal, hogy a törvény a választókerületek számának 10 %-os apasztására hatalmazta fel a Belügyminisztériumot. Az így fennmaradó „többlet”-képviselői helyeket a pártok országos listáiról töltötték be. A törvény másik fontos újítása, hogy Budapesten és a „budapestkörnyéki” választókerületen kívül minden olyan törvényhatósági jogú városban is bevezette a lajstromos –arányos képviseleti– rendszert, ahol egynél több képviselőt választottak. Tehát egy időben azzal, hogy a helyi lista mellett az országos lista is megjelent, a törvény a helyi listák alkalmazási körét is kiterjesztette. A rendszer hármassága a korábbi állapothoz képest némileg másképp, de továbbra is megmaradt, mivel mindenütt, ahol csak egy képviselőt választottak, ott egyéni jelöltekre szavaztak – ez az általános többségi rendszer. A lajstromos szavazás mindenütt titkos volt, az egyéni jelöltekre való szavazás viszont nyilvános. Az 1938. évi törvény megszüntette az országos lajstromot, mivel annak kisegítő szerepét az országgyűlési képviselők számának törvényhatóságonkénti rögzítése feleslegessé tette. A törvény kettős rendszert vezetett be. Fő szabályként minden törvényhatóság , tehát vármegye egy-egy lajstromos választókerület lett, ugyanakkor egyéni választókerületeket minden vármegyében alakítani kellett, a törvényhatósági jogú városok közül viszont csak azokban, amelyek egy képviselőt küldtek az országgyűlésbe. Tehát alapelv maradt, hogy több képviselőt listán, egy képviselőt egyéni jelöltként válasszanak. Az 1938-as törvénynek azonban nemcsak a lajstromos rendszer vármegyei szintre való kiterjesztésében áll a jelentősége, hanem abban is, hogy a szavazást mindenütt titkossá és kötelezővé tette. A korszakban minden választónak csak egy szavazatra volt joga, és a választójogát mindenki csak személyesen gyakorolhatta.

Ujvári Gábor kiemelte, hogy az az országgyűlés, amelyik 1939-ben összeült egészen 1945-ig működött, tehát a német megszállás után is. „Amikor sokan nyilas-parlamentről beszélnek, teljes történeti tudás hiányáról tesznek tanúbizonyságot. Hiszen nem volt nyilas-parlament.” Az előadóktól azt is megtudtuk, hogy habár a Horthy-korszak választójogából egy férfijogú társadalom képe rajzolódik ki, a korszak választójoga nagyon is nemzeti. A legalább háromgyermekes családanyáknak a műveltségi cenzusát – mivel ők „a nemzet erősödését több gyermek felnevelésével szolgálják” – már az 1922-es miniszterelnöki rendeletben leszállították. Az 1938. évi törvény pedig egyéni választókerületben csak olyan férfinak adott választójogot, aki családfenntartó volt.

Medveczky Attila