vissza a főoldalra

 2016.07.01. 

Csorja Gergely: Ürügy a támadásra

A Nyugat és elsősorban az Egyesült Államok gyakran fogalmaz meg kifogást más államokkal szemben korrupciós alapon. A korrupció kérdése valamiféle demokráciamérésre is szolgál. Vannak elmaradott, demokratikusan fejletlen, zavaros és feltehetőleg diktatórikus államok és vannak a fejlett, modern, korrupciómentes nyugati államok. A korrupció (a latin corruptio – romlás, rontás – szóból) vagy megvesztegetés definíció szerint olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Amikor az Egyesült Államokban valaki befizet 5 millió dollárt az elnök kampányába és ezért kinevezik, akkor az nem korrupció. Amikor Hillary Clinton a férje által vezetett államban, Arkansasban mesés ügyvédi karriert fut be, partner lesz a Rose Law Firmben, az ottani legnagyobb jogi cégben, természetesen állami megrendelésekből, akkor az nem korrupció. Amikor az amerikai hadsereg olyan feltételekkel ír ki közbeszerzési pályázatot, hogy azon csak a legnagyobb cégek tudjanak részt venni, akik, láss csodát, véletlenül aktív támogatói a politikusoknak, akkor persze szó sincs korrupcióról.

A korrupció az mindig csak az, ami rendszeren kívül van. Ha a rendszeren belül, elfogadottan, a globális elittel és a Nyugattal szimbiózisban történik a megvesztegetés, akkor az nem korrupció, hanem legális üzlet.

A korrupció fenti meghatározásából a Nyugat ugyanis kivette a közerkölcsileg kifejezést. Ha valami az írott törvénnyel nem ellentétes, akkor az nem korrupció. Az írott törvényeket pedig az együttműködő politikai és gazdasági elit az elmúlt évszázadban tudományos alapon olyan simává csiszolta, hogy az általuk szakmányban elkövetett bűnök alig-alig akadnak el.

Sőt a jogi normákat a közerkölcs is átvette, és ma már senki sem csodálkozik azon, hogy a nagy szervezetekben sajátos szabályok érvényesülnek. Ehhez a sajátos és kifinomult rendszerhez – mely a korrupció bizonyos formáit jóváhagyólag tudomásul vette – számtalan háború és népirtás eredményeként, többnyire kényszerből, de végeredményben a világ legnagyobb része csatlakozott. A kisebb része pedig tudomásul veszi. A Nyugat fennmaradását, vezető szerepének megőrzését elégtelen népesedési mutatói, azaz fogyatkozása ellenére részben ennek köszönheti.

Különös helyzetben vannak azok az országok, melyek földrajzi helyzetüknél fogva, illetve történelmi kötődéseik miatt a Nyugathoz tartoztak, de a II. világháború után egy darabig elszakadtak tőle. A Nyugatból időlegesen kiszoruló országokban a korrupció minden társadalmat átszövő valóságának törvényessé finomítása még hibádzik.

Itt, a Lajtán innen még nem találtuk meg saját formáinkat arra, hogy a korrupciót törvényesítsük. Ennek elsődleges oka, hogy a Nyugat nagy államai saját óriásrendszereiknek vindikálták a jogot a törvényes korrupcióra. És ha véletlenül valami helyi kezdeményezés elindul, hogy a hatalmon lévők saját köreiket hozzák helyzetbe, ugyanúgy, ahogy azt a Nyugaton látták, tehát a törvények, a joganyag csiszolgatásával, újraértelmezésével, akkor éppen a nyugati államok gazdasági és politikai képviselői ütlegeltetik a vészharangokat helyi megbízottaikkal, hogy itt aztán óriási korrupció van.

Tulajdonképpen ez történik most Magyarországon.

A szocialisták Nokia-dobozos nyílt lopása, az SZDSZ globális alapokra támaszkodó sameszkedése és a ’90 után helyzetbe kerülők „okosba” üzletelése a legkisebb mértékben sem érdekelte a Nyugat politikacsinálóit. Így ugyanis Magyarországot simán besorolhatták az elmaradott, korrupt országok sorába.

A valódi probléma akkor jelentkezett, amikor Orbán Viktor egy olyan új magyar rendszert kezdett el létrehozni, mely mindenben megfelel a nyugati mintának, csak éppen nem globális, hanem magyar alapon. Ez a rendszer – egyelőre még sokszor sután – de kétségtelenül támogatja, helyzetbe hozza, előnyben részesíti a magyar felső réteget.

A hiedelemmel ellentétben nemcsak a közvetlen Fidesz-közeli felső réteget, hanem a nem Fidesz-közelit is.

A magyarság, az ország megmaradása szempontjából elengedhetetlen, hogy létrejöjjön egy nemzetközi összehasonlításban is tőkeerősnek számító réteg. Történelmi távlatból szemlélve a jelentős, tőkeerős csoportok létrejöttének jellemzője sohasem az erkölcsi feddhetetlenség.

Ebben az értelemben kétségtelen, hogy a magyar felső réteg, a leggazdagabbak ma jogosulatlan előnyökhöz jutnak, és jó páran ezekben az években csatlakoznak hozzájuk. Ennek a folyamatnak a helyességéről, erkölcsi következményeiről, a magyar jövőben betöltött szerepéről lehet, sőt kell vitatkozni.

De ma az látszik, hogy ez az elit nem statikus, hogy nincs egyértelmű megfeleltetés a politikai hatalmat birtoklók és a felemelkedő elit között, hogy a hatalmon lévők és az elit viszonya nem bebetonozott. Erre a legjobb példa Simicska Lajos vagy éppen Spéder Zoltán esete.

Véleményem szerint egy erős magyar elit kialakulása elkerülhetetlen, sőt elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyarság az elkövetkező évszázadban esélyes legyen a túlélésre. Bár kétségtelen, hogy az ilyen folyamatokban gyakorta megjelennek erősen kifogásolható elemek, azonban ezek az elemek a most legkritikusabb Egyesült Államok gyakorlatában mind a mai napig tetten érhetők, csak éppen kifinomítva, legalizálva és sokkalta nagyobb erővel.