2016.07.15.

A felszámolt falu

Lengyel–magyar ügyekben a Kárpát-medence elég sok pontjára eljuthatunk. Most éppen a Kazincbarcika melletti, háromezer lakosú Mucsonyban jártam, abból az alkalomból, hogy éppen tíz esztendeje alakult meg a helyi lengyel kisebbségi önkormányzat. A település általános iskolájában igazán hangulatos, tartalmas ünnepséget szerveztek, polgármesteri és egyéb hozzájárulással. Engem arra kértek fel, hogy tartsak előadást a két nép történelmi barátságának valamelyik kulturális fejezetéről – egyik kedvenc témámról, Balassi Bálint lengyelországi kalandjairól beszéltem. Nagy reneszánsz költőnk tudvalévőleg három alkalommal töltött hosszabb időt (éveket) lengyel földön: 1570 és 1572 között, 1576-ban és 1590–91 folyamán. E kiadós tartózkodásokat a magyar iskolai tankönyvek „bujdosások” néven emlegetik, pedig sokkal pontosabb lenne a „várkastélyozás”, „lakomázó utazgatás”, „udvarlással egybekötött borozgatás” kifejezéseket használni. Ám ez most mellékszál: a lényeg a mucsonyi önkormányzati ünnepség. Mindenekelőtt a falu neve. A világhálón nézelődve azt találjuk, hogy felváltva szerepel hosszú, illetve rövid U-val. A hivatalos helységtáblán az díszeleg: Múcsony.

A településen sétálgatva, a piacon, az iskola kapujáról és egyéb helyeken viszont mindenhol a Mucsony felirat köszön rám. Meg is kérdeztem Viszlai Viktor polgármestert, aki már két évtizede vezeti a falut (pedig most is fiatal), hogy akkor most Múcsony vagy Mucsony? Nem lepődött meg… Rögtön éreztem, egy évek óta duruzsoló darázsfészekre bukkantam. Visszakérdezett: „Szabályosan vagy helyesen?” Ettől kissé zavarba jöttem. Ám hamar feloldotta a rejtélyt: a falu neve helyesen Mucsony, de egy fajankó közigazgatási hivatalnok a huszadik század derekán Ú-val írta fel a településnevek listájára, és azóta képtelenség helyreállítani a rendet. Az önkormányzat már többször kérvényezte a belügyminisztériumnál a rövid U-s írásmód törvényesítését, de a minisztériumi csinovnyikok ott Pesten jobban tudják, mert ők annyira okosak… Napi nyolc órában mindenben iszonyúan igazuk van, azért kapják a bérüket. A Mucsonyban élők nem tudhatják, hogyan kell írni Mucsony nevét – azt majd egy pesti íróasztal mögött eldöntik.

Amúgy a mucsonyi anyakönyvek és egyéb régi iratok tanúsága szerint a két írásmód váltogatta egymást a századok során, mindig attól függően, hogy az éppen hivatalban lévő jegyzőnek melyik változat tetszett. Ez nem egyedi eset. Ami azt illeti, a Zsille névvel is pontosan így történt: a Galánta vármegyei Kajalon, ahol őseim a 16. századtól éltek (és még ma is élnek ott Zsillék), a keresztelést dokumentáló egyházszolga döntött az írásmódról. Vagyis: ha az anyakönyvi rubrikát kitöltő személy kicsit süket volt, netán túl sok borocskát ivott, akkor a Zsille helyett azt írta: Sille. Máskor azt, hogy Süle. Családfakutatásom során 1660-ig visszamenőleg átnéztem a kajali keresztelési anyakönyveket, és vezetéknevem legkülönfélébb változataival találkoztam. Az eltéréseket érdemes rugalmasan kezelni – joggal feltételezhető, hogy egy Süle négyszáz évvel ezelőtt még Zsille volt. Vagy éppen fordítva: a Zsillék voltak Sülék? Az 1980-as és 1990-es években katolikus karizmatikus dalokat éneklő, gitáros miséken zenélő Sillye Jenő rokonom vagy sem? Ki tehet itt már igazságot? Ki bogozhatja ki a szálakat? Gyanítom, ez más falvakban, más családnevekkel is ugyanígy történt, és ettől csak még színesebbé vált az egyébként is kevert, sokrétű magyar lakosság.

A mucsonyi önkormányzati évfordulós ünnepségen persze lengyelországi vendégek is voltak: a falu testvértelepüléséről, a Krakkó melletti Swiatniki Górne városkából érkezett egy küldöttség. Ez a testvéri kapcsolat fölöttébb méltó és igazságos, hiszen a hagyomány szerint Swiatniki Górnét a magyar királylány, Nagy Lajos lánya, Szent Hedvig alapította, amikor 1386-ban Budáról Krakkóba utazott, elfoglalni a felkínált lengyel trónt. A krónika szerint a Hedvig kíséretében lévő magyar kézművesek és kereskedők egy csoportja engedélyt kért és kapott a letelepedésre. Swiatniki Górne mai lakói „természetesen” nem beszélnek magyarul, de lelkesen vallják, hogy őseik magyarok voltak, még úgy is, hogy családneveikből ez nem mutatható ki. Ugyanakkor izgalmas, hogy egy csak ott használatos tájszóval a vállra akasztható kosarat úgy mondják: putnia, és ebben a magyar puttony szóra ismerhetünk. Akárhogyan is, most a Swiatniki Górne-i küldöttséggel egy helybéli énekmondó is érkezett Mucsonyba, egy valódi bárd, bizonyos Jacek úr, aki akcentus nélkül, fejből énekelt magyar nyelvű verseket és dalokat, bár állítása szerint nem beszél magyarul. Balassi és József Attila verseitől az Omega együttes Gyöngyhajú lány című slágeréig bármit elénekel a nyelvünkön – nem csoda, hogy vastapsot kapott.

Nehogy valakiben rosszul rögzüljön: a címben jelzett felszámolt falu nem Mucsony és nem is Swiatniki Górne. Ezt a bizonyos eltűnt falut úgy hívták: Derenk. Az ünnepség keretében a résztvevők „átugrottak” erre a lengyel emlékhelyre. Az Aggteleki-hegységtől keletre, a Ménes-patak vízgyűjtő területén található romtelepülés 1943-ig festői környezetű, virágzó falu volt. A házak helyét ma már csak halmok és személynevekkel ellátott táblák jelzik. Mi a pusztulás oka? Sajnos egyetlen személy: tényszerűen Horthy Miklós. Ez a fejezet ott kezdődik, hogy az 1711-es nagy pestisjárvány miatt Derenk elnéptelenedett. Az üresen maradt házakba szepességi lengyeleket költöztettek. A közösség két évszázadon keresztül megőrizte lengyel öntudatát és nyelvét, és még a huszadik század elején is kilencven százalékban lengyel ajkú volt. A trianoni gyalázat a csehszlovák–magyar határt a falu egyetlen utcájának közepén húzta meg. A lakosság népszavazással úgy döntött, hogy Magyarországhoz akar tartozni. A falu vesztét nem Trianon, hanem az a tény okozta, hogy hegyvidéki környezete vadban gazdag volt. Horthy kormányzó úgy döntött, ott alakítja ki magának kedvenc vadászterületét, megkoronázva egy medvés kerttel, ahol azután halomra lődözheti az állatokat. A település módszeres felszámolása öt évig tartott, 1938 és 1943 között. A lakosságot katonai járművekkel és tehervagonokkal hurcolták szét a környékbeli településekre, a házak lerombolását munkaszolgálatosokkal végeztették. A lengyelek telente visszaszivárogtak a falujukba, újra felépítették a házukat, ám a kormányzó megint leromboltatta. A világháború kellős közepén, miközben a 2. Magyar Hadsereg lényegében megsemmisült és százezrek haltak meg, addig a magyar kormányzó egyik legfontosabb ügye az új medvés kert kialakítása és egy közösség szétverése volt. A tények makacs dolgok.

Zsille Gábor