2016.07.15.
Csurka István: Európa veresége
Most apró és
nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az
egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső
érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, saját igények
szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják.
Európát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák
versenye és nemzeti öntudatok – nacionalizmusok – küzdelme
tette azzá, ami, most pedig anélkül, hogy az európai népek
belső meggyőződésüktől vezérelve eljutottak volna erre az
elhatározásra, feladják a függetlenségüket. Miért? Kinek az
érdeke ez?
Európa
beteg, nagybeteg. Öt és fél évtizeddel a második világháború
befejezése után, és sok évvel a Szovjetunió összeomlása után
lassan, folyamatosan bomlott fel, egy új egyenirányított glóbuszon
kell szembesülnie végső alárendeltségével. Európa eltévedt
önmagát keresve önmagán belül. Az új évezred kezdetén
kiderülni látszik az, ami sok elmében már régóta világos,
de kimondatlan, mert kimondhatatlanul fájdalmas tény, hogy a világháborút
nemcsak a többiek által legyőzött Németország és a szövetségesei
veszítették el, hanem Európa maga veszítette el. Megszállt és
megszálló, legyőző és legyőzött vesztése között csak egy
kis időrendi különbség van. S amikor a legnagyobb győztes, a
Szovjetunió összeomlott, és ezzel egyidejűleg hatalmas
felemelkedés lehetősége csillant fel a nagy vesztes, Németország
egyesülésével, akkor azonnal megjelent a korlátozás parancsa,
amely most már nemcsak Németországot, hanem egész Európát kötelezte
szellemi, kulturális és gazdasági önkorlátozásra. Európa rá
van kényszerítve a benne élő nemzeti szuverenitások korlátozására,
de a nemzeti függetlenségek, saját kultúrák, helyi önállóságok
Brüsszelnek való beszolgáltatása nem európai, hanem Európán
kívüli érdek. Ez a beszolgáltatás tulajdonképpen kozmopolita
homogenizálás. Arctalanítás és jellegtelenítés. Európa számára
ez maga a halál.
Most
apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják
fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle
idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen,
saját igények szerint megtervezett egyesülését idegen
szempontok uralják. Európát a benne élő nemzetek vetélkedése,
nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok –
nacionalizmusok – küzdelme tette azzá, ami, most pedig anélkül,
hogy az európai népek belső meggyőződésüktől vezérelve
eljutottak volna erre az elhatározásra, feladják a függetlenségüket.
Miért? Kinek az érdeke ez? Az amerikai világhatalom, amely
egyre inkább a világ pénzügyeit intézők világhatalmává változik,
egy olyan közös Európa megteremtése irányába tolja az egész
Európai Uniót, ami ellenkezik mindegyiknek az alaptermészetével.
Ugyanakkor az USA egyre szorosabban építi bele Izrael védelmi
és politikai igényeit a saját világhatalmi katonai és pénzügyi
fölényébe. A globalizmus Európa-képe egy brüsszeli kőműves-vállalkozásból
malterozott jellegtelenség, egy kívülről irányított fogyasztás,
amelyben sehol nem áll ellen az üzleti haszonnak a nemzeti öntudat.
Ahol nincs is már nemzeti öntudat.
E
tekintetben ma már csak sorrendek vannak: a parancsok előtti
meghajlások sorrendjei. A vesztes Németországnak és volt szövetségeseinek
előbb kell – kellett – meghajolniok, de ma Francia- vagy
Olaszországban éppen úgy csak a nemzetköziség által irányított
kozmopolita és libertáriánus politika folytatható, akár
szocdem, akár kereszténydemokrata, akár eurokommunista mezben,
mint Ausztriában vagy Lengyelországban. Mindegy, hogy melyik párt
van kormányon, a szociáldemokrata-e, vagy a kereszténydemokrata,
csak a globalizmus szempontjainak figyelembevételével kormányozhat,
nemzeti politikát nem folytathat.
Az
utóbbi években Európa a következő leckéket kapta. Részt
kellett vennie egy számára érdektelen háborúban Irak ellen,
amely semmilyen eredménnyel nem járt, csak elmélyítette a világválságot.
Támogatnia kellett egy boszniai kalandot, amely nyilvánvalóan
csak a koszovói háborúba torkollhatott. A Koszovóért folyó háború
közben azonban még el kellett szenvednie és ki kellett fizetnie
a benyújtott kártérítési számlákat. Összeírások kezdődtek,
és aki üldözött hozzátartozójának eszébe jutott, hogy akár
lehetne is még pénze ősei révén valamelyik svájci bankban,
az feliratkozhatott. És Svájc fizetett.
1990
után Európa szovjet uralom alól felszabadult országaira sorra
rászabadították a sokkterápiát és utána nyomban a privatizációt,
és gyarmatosították őket. Most pedig csodálkoznak, hogy még
élnek emberek az ősi földrészen, akik tiltakoznak a gyarmatosítás
minden formája ellen. Magyarország mint a gyarmatosítás első
számú, központi fekvésű célországa, elnyújtott sokkterápiát
és gyors, vad privatizációt kapott. Mintagyarmat lettünk.
Utolsó csatlósból, mégpedig.
Az
utolsó felvonásban Európa rángatott országai részt vettek
egy bombázássorozatban, amelyben egy nemzetállamot bombáztak
le azért, hogy szűnjön meg az lenni, ami, de ez nem történt
meg: Milosevics rendszere erősebb, mint valaha. Ellenben most
hatalmas NATO-, illetve amerikai támaszpont épül Albániában
és Koszovóban. Méreteit tekintve nagyobbak annál, mint hogy
Koszovót őrizzék, sőt egész Szerbiára nézve is mamutok. Ez
Izrael északnyugat felőli biztosítása.
A
zárójelenet ismét Európán kívüli európai kötelezettségvállalás,
de most csak hallgatni kell. Félre kell nézni, amikor egy népet
kiirtanak. Ez egyben az orosz birodalmiság feltápászkodását
is jelenti, amire Európának egyáltalán nincs szüksége, annál
inkább Amerikának és Izraelnek. Hogy aztán Oroszország
alkalmas lesz-e az ázsiai muzulmán államok féken tartására
és az olaj őrzésére, azt most még nehéz megmondani, de arra
máris alkalmas, hogy a befejezetlenül maradt muzulmánellenes háború
bosszúszomjas terroristáit Európa világvárosaira szabadítsa.
Ki fogja megszámolni, hogy hány ártatlan légi utas áldozata
lesz a csecsenirtásnak? A túlerő háborúja és háborús
politikája megbukott Belgrád ellen, megbukott Groznij ellen, a
számlát azonban Európa állja. Irakkal szemben blokád van érvényben,
Haider ellen blokádot hirdet a médiatúlerő. De ennek is megvan
a visszahatása. Hál’ istennek.
Haider
azonban mégiscsak kormányra került és egyelőre úgy áll a
dolog, hogy az ellene folytatott szóháború is ugyanúgy
befejezetlen marad, mint a fegyverekkel folytatott háborúk. Az
eredmény eddig mindössze annyi, hogy a buta, kényszeres, vesztébe
rohanó globalizmus két központja, Amerika és Izrael csinált
magának Európa közepén egy fehér klagenfurti mumust, egy
osztrák Szaddám Huszeint és az európai népek nagy részéből,
franciákból, németekből, magyarokból s mindenkiből, akiknek
még jelent valamit a szabadság és a függetlenség – ellenséget.
Mert sok minden lehet igaz, vagy részben igaz, amit a tévécsatornák
és a lapok elmondanak, megírnak és szétkürtölnek, de az
bizonyosan nem igaz, hogy akár az osztrákok, akár a németek,
akár az olaszok félnek Jörg Haidertől vagy attól, hogy a pártja
kormányra került Bécsben. Nem, ettől nem fél senki Európában,
ezt csak az európai szellemiség irányítása alól kikerült
sajtó terjeszti, és ezt el akarják hitetni Európa népeivel.
Megint át akarják nevelni Európa népeit.
Ebben
áll tulajdonképpen Európa vesztessége. A háború után úgy látszott,
hogy csak a németeket és az utolsó csatlósnak mondott
magyarokat kell átnevelni, de 1968-ban már kiderült, hogy a
gaulle-ista franciákat is. Később az átnevelés kiterjedt az
északiakra és a déliekre, a szegény, két oldalról
megtaposott és szétdarabolt lengyelekre 81 után várt az átnevelő
tábor, és ránk, magyarokra a gulyáskommunizmus fertőtlenítője
után ránk szabadították a liberalizmus kunbélás átnevelőit,
és egész tömegtájékoztatásunkat ez a nemzetidegen társaság
uralja. Mi örökös átnevelés alatt állunk és közben vészesen
fogyatkozunk. Lehet, hogy a kettő összefügg?
A
veszteség nagysága, pusztító volta abban mutatkozik meg, hogy
ha most valamelyik európai nép ki akar törni ebből a liberális
átnevelő táborból, akkor a globalizmus szószólói azonnal körülállják,
visszalökik a szögesdrótok mögé, vagy egyszerűen legéppuskázzák
a tévéőrtornyokból.
Európa
vesztessége most abban áll, hogy a bécsi szociáldemokraták
meg tudtak szervezni egy összeurópai tiltakozást a két szövetkező,
a Néppárt és Haider pártja ellen, de e mögött a tiltakozás
mögött egy Európán kívüli ország, Izrael állt, és e mögött
pedig az az amerikai katonai hatalom, amely blokád alatt tart
zsarnoki vezetésű országokat, de soha nem semmisíti meg
rendszerüket. A kommunista zsarnokság ellen pedig soha sincs
egyetlen szava sem.
Miközben
Haider ellen tiltakozást vezényelnek, Gregor Gysi kommunista pártja
bent van a német parlamentben. Oroszország kiirtja a csecseneket,
Romániából pedig cián érkezik a magyar Tiszába. A határok
felülvizsgálata azonban nem lehetséges. Az, aki a Tisza és a
Duna mentén élő szegény, ciánozott magyarok önrendelkezéséért
küzd, az nacionalista és szélsőséges. De hát mit jelentenek
ezek a szavak ennyi cián, ennyi bomba, ennyi háború és ennyi tömegsír
közepette? Hol van Európa híres tárgyilagossága és
racionalizmusa? Haider, aki nem ölt, nem fenyegetett, nem vett el
semmit senkitől, veszélyes, és azok, akiket most Bécsbe és más
osztrák városokba szállítanak kirakatokat betörni, autókat
felgyújtani, azok rendes emberek, azok védik a demokráciát?
Ez
a képtelenség Európa veresége. Ez maga az európai betegség.
A gondolkodás és az önkifejezés teljes szabadsága nélkül
Európa megszűnik létezni. Ezt a százféle sajátságból összeállt
organizmust nem lehet a fogyasztás kényelmébe csomagolva a nem
gondolkodás tompaságába tolni, és fenyegetésekkel sem lehet
amerikai átlagpolgárrá gyurmázni. Hogy Haidernek, Le Pennek,
De Gaulle-nak vagy Franz Josef Straussnak igaza van-e, igaza
volt-e, azt csak Európában lehet eldönteni, s minden kísérlet,
amely aszfaltsimaságúra akarja ledöngölni az agyakat, amelyek
egy gdanski villanyszerelő, egy bajor államférfi, egy karintiai
értelmiségi táborát és híveit alkotják: Európa-ellenes. Erőszakos
és végsőleg bukásra van ítélve még akkor is, ha egy
ideiglenes hódolás – árulás – folytán előrenyomul.
Itt,
Magyarországon mi vagyunk az egyetlenek, akik minderről őszintén,
hitelesen és bátran szólni merünk. Ütnek is érte eleget. Ezért
ébresztő munkánkat, felvilágosító és új magyar, nemzeti közvéleményt
teremtő munkánkat nem hagyhatjuk abba. Ezeréves keresztény állam,
több ezer éves nemzet fiai vagyunk. Nekünk Európa valóban érték,
a hazánk, egyszerre Szent István koronája és 1848 ifjonti
felhevülése, ’56 önfeláldozása és mindenekelőtt a szabadság.
2000. II. 10.
|