vissza a főoldalra

 2016.06.10. 

A csodákhoz nem lehet hozzászokni

Szeretek itthon élni, ezért csak két-három hónapos külföldi vendégszereplést vállalok el

Szemere Zita operaénekesnő, koloratúrszoprán Budapesten született. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2011-ben szerzett diplomát. Énektanára Nádor Magda volt, de részt vett többek közt Sass Sylvia, Nicolas Clapton, Marton Éva és Hamari Júlia mesterkurzusain is. Jelenlegi énektanára Kertesi Ingrid operaénekesnő. Még egyetemi évei alatt nagy sikereket ért el: 2011-ben megnyerte kategóriájában a VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt, majd 2012-ben Gildaként debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Verdi Rigolettójában, s ebben a szerepben mutatkozhatott be 2013-ban KlassicFestival Schloss Kirchstetten nevű komolyzenei fesztiválon Ausztriában. Repertoárjának fontosabb darabjai Gilda szerepén túl Mozart Varázsfuvolájának Paminája, Donizetti Don Pasquale c. művéből Norina szerepe vagy Offenbach: Hoffmann meséiből Olympia. Az Operaház 2015/2016-os évadában számos repertoárdarab mellett a Don Pasquale új produkciójában és Gounod Rómeó és Júlia c. operájának koncertszerű előadásában szerepelt. További szerepei: Kacsóh: János vitéz - Francia királykisasszony; Mozart: Cosi fan tutte – Despina; Mozart: Don Giovanni – Zerlina; Zs. Tallér – A. Szilágyi – B. Szöllősi: Leánder és Lenszirom – Lenszirom; Verdi: Az álarcosbál –Oscar; H. Purcell: A tündérkirálynő – Tündér.

 Jelenleg Purcell operájában énekel. Mekkora kihívást bel canto-, Mozart-operák után egy barokk darabban játszani?

 –Mindegyik darabnak megvan a maga kihívása. Vagy meg kell találni bennük számomra a kihívást. Purcellre rátérve az az érdekes, hogy a zenei anyag sokkal homogénebb, mint egy romantikus műben, vagy Mozart, illetve Richard Strauss operáiban. Ebben a homogénebb zenében törekszem, nagy lelkesedéssel a szerepet megformálni, mert ezt a melódiát is kedvelem.

 Van olyan zenei izmus, ami igazán közel áll önhöz?

 –Most, hogy sikerült elénekelnem Júlia szerepét Gounod operájában, azt hiszem, hogy ez a hangomhoz és a karakteremhez legjobban illő, illetve való zene. A romantikát kedvelem elsősorban.

 Azt szeretem, ha az előadás arról szól, ahogy azt a zeneszerző megírta

 Azt tapasztalom, hogy a barokk műveket modernizálják. Esetünkben is erről van szó?

 –Eltalálta. A darab történetét átültették az 1940-es évekre. Az akkori film noir-os időszak tipikus elemeivel tarkítják a látványt. S azt hiszem, egészen másról szól majd a darab, mint eredetileg. Ami nem baj, mert egy egészen új történet kerekedik ki az által, hogy Almási-Tóth András a mű rendezője, és így megtapasztalhatjuk, hogy ő milyen oldalról látja Purcell operáját. Érdekes és változatos előadást láthat a közönség, ahol a rendezés „színesíti” a zenét. Lehet, hogy ódivatúnak tűnök, de szeretem, ha arról szól valami, ahogy azt a zeneszerző megírta. Nagyon jók az új gondolatok, ötletek, de csak akkor, ha a kerettörténet megerőzi eredetiségét. Így megértem, és magamhoz közel érzem az előadást. Amennyiben olyan modern rendezésről van szó, mikor nem értem, hogy mi miért történik a színen, azt nem igazán szeretem. Ha viszont a rendező végigviszi a koncepcióját, értelmesen, a nézők számára befogadhatóan, akkor az már remek. Előfordul, hogy egy művet öncélúan modernizálnak, ami nem jó, mert értelmezhetetlen.

 Voltak vitái a rendezőkkel?

 –Nem vagyok nehéz természetű, az operaélet fiataljai közé számítok– ezt azért emelem ki, mert a szakmán belül is vannak olyan művészek, akiknek a szavuk annyit ér, hogy annak a rendezőkkel szemben is súlyuk lehet. Mindent megpróbálok elfogadni, véghezvinni, s amiben nagyon kényelmetlenül érzem magam, akkor nyilván szólok, de vitára még nem került sor. Arra volt példa, hogy olyan rendezői utasítást kaptam, amivel nem igazán értettem egyet, és így azt átalakítottam úgy, hogy számomra is jó legyen, de ne ellenkezzen a koncepcióval.

 Hogyan készül föl egy adott szerepre? Meghallgatja az adott operát CD-én, vagy közösségi megosztó portálokon? Hiszen például A tündérkirálynő nem olyan ismert opera, mint mondjuk a Rigoletto.

–Először megtanulom a szerepet, beépítem egyéniségembe. Azután megnézem, vagy meghallgatom más előadótól. Azt viszont nem szeretném, hogy véletlenül is átvegyek olyat, ami nem belőlem fakad.

 Még technikai megoldást sem vesz át másoktól?

 – Azért hallgatom meg az operát, hogy megismerjem, és tudjam, hogy a zenekar mellett miként hallható a szerepem. Azért nem veszek át mástól bármit is, mert mindenki egyedi. Amennyiben hallok egy olyan megoldást, vagy hangszínt, ami az adott frázisra jobban illik, mint ahogy azt én elképzeltem, és szebben is hangzik, abból jól tanulni. Ezt a saját hangomra „ültetem át”.

 Biztos, hogy a művészi pályán mindenki egyedi? Hiszen sokan mondják, hogy egy énekesnél meg lehet állapítani, kinél tanult, kik voltak a mesterei.

 –Amit említett, az előfordulhat, és sajnos sok esetben tetten is érhető. Viszont én, az énektanulási folyamatom legelejétől fogva ügyeltem arra, hogy az éneklés a torkom és a lelkem számára is jó érzést keltsen. Ahogy azt vettem észre, hogy valami nincs rendben, változtattam a dolgokon. Valószínűleg ez vezetett oda, hogy most az Operaházban énekelhetek, hogy megőriztem magamban azt, amit a Jóistentől is kaptam, és ahhoz pozitívumokat tudtam hozzátenni, mestereim segítségével.

 Hányadik előadásra ér be igazán egy szerep? Már a premierre is?

 –Legtöbbször a bemutatóra összepontosítjuk összes energiánkat, hiszen akkor mindenki a legjobbat szeretné felmutatni magából. Ezért is különlegesek a premierek. Viszont, szerintem nem akkor a legjobb a művész. Pályám elején tartok, így még nem tudom megválaszolni azt, hogy hányadik előadásra érik be igazán az adott szerep. Azt biztosan tudom, hogy 2012-ben debütáltam a Gildával, s most már értettebben énekelném el ezt a szerepet. A művész folyamatos érik, és azáltal válik jobbá.

 Az operaénekes nem csak énekel, hanem játszik is. Külön felkészül a színészi alakításra?

 –Hangi, színészi adottsággal születünk. A Jóistentől színészi tehetséget is kaptam. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy operaénekesnő lehetek, azzal foglalkozhatom, ami a szívem vágya, de az biztos, hogy hiába kapunk adottságokat, szükséges egy olyan rendező, tanár, akiben megbízunk, aki a szerepformálásban segít, és akkor a színi alakítás még jobbá válik. Tehát nem elég a szerepformáláshoz való érzékem, ha nem kapok inspirációkat, olyan utasításokat, tanácsokat, amitől egyre inkább fejlődöm.

 Arra nem kell ügyelni, hogy közben a szerep alakítása ne váljon rutinszerűvé?

 –Sosem válhat, nem is lehet rutinszerű egy szerep eléneklése. Akárhányszor zenekari próbán ülök, s ahogy körbefon, körbevesz a zene, mindig elérzékenyülök. Olyan földön túli boldogságot érzek, amivel nem lehet betelni. Egyik kollegám azt mondta: „ezt majd megszokod”. Ezt nem lehet megszokni, mert igazi csodának lehetek tanúja. A csodákhoz szerintem, nem lehet hozzászokni. Azért sem beszélhetünk rutinról, mert minden egyes alkalom, minden egyes színpadra állítás különbözik a másikról.

 Oratóriumokat is énekel. Azokhoz más énektechnika szükséges?

 –Az énektechnika adott. De az biztos, hogy azon belül mást kell kiemelni a megtanult tudásanyagból. Az énekes torka, teste a hangszere, és ilyen alkalommal a hangszert másként kell használunk.

Családunkban sosem a pénzszerzés volt az első, olyan szakmát választottunk, amiben tehetségesek voltunk

 Manapság, mikor többen arról panaszkodnak, hogy nehéz az énekesi pálya, miért éppen az operaéneklést választotta hivatásául? Hiszen régebben voltak társulatok, ami biztos megélhetést garantált.

 –Olyan családból származom, ahol nem a pénzszerzés, a minél nagyobb kereset elérése volt a lényeg, hanem a közös élmények. A minőségi idő eltöltése volt a fontos, és nem az, hogy ki milyen márkás ruhát visel. Tehát én sem a pénzbeli lehetőségek alapján választottam szakmát. Édesanyám azt mondta, hogy azzal foglalkozzunk, amiben tehetségesek vagyunk. Húgom pedig azért választotta a gyógy-masszőri hivatást, mert ő abban tehetséges. Igaz nem születtem zenész családba, de anyukámnak is szép hangja van, nagymamám énekesnő szeretett volna lenni. Már gyerekként szerettem a muzsikát, kristálytisztán és azonnal mindent visszaénekeltem még két éves koromban. Szinte előbb énekeltem, mint beszéltem. Ezért a szüleim zeneóvodába írattak. Egy időben általános iskolai zenetanár szerettem volna lenni, de mivel hangomra, hangszínemre felfigyeltek, így erre a pályára kerültem.

 De tanítással is foglalkozik.

 –Csak foglalkoztam. Felkérést kaptam egy kórustól, hogy tagjaik számára egyéni hangképzés órákat tartsak, s magánnövedékeim is voltak. Nagyon szerettem az énekoktatást. Mivel egyre több felkérést kapok, szerepeket kell betanulnom, ezért, felhagytam a tanítással – de lehet, eljön az idő, mikor újra foglalkozom vele.

 A zeneóvodát zenei általános követte?

 –A Magyar Rádió Gyerekkórusának tagja lettem. A Somogyi Béla utcai általános iskola pedig helyet biztosított a Rádió Gyermekkórusa osztályainak, így az 1/Z –be kerültem. Hatodikos koromban már Ifj. Sapszon Ferenc kórusiskolájában folytattam tanulmányaimat, s ott már igényeltem azt, hogy a hangképzést más úton kéne tanulnom, ezért választottam a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumot.

 A Rádió Gyermekkórusában elsajátította a szerepléshez nélkülözhetetlen fegyelmet is?

 –Természetesen. Nagyon hálás vagyok azért az Istennek, hogy ezen az úton kerültem az operaénekesi pályára, mert nagyon sok dolgot elsajátítottam a zenei általánosban. Másodikos koromban már szolfézst tanultunk. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában olyan erős volt a szolfézs tanítása, hogy mikor a konzervatóriumba fölvettek, csodálkoztak, hogy több volt a szolfézstudásom, mint ami szükséges volt a zeneművészeti szakközépiskolába való bereküléshez. A Rádió Gyerekkórusában mindennek az alapja az együttes éneklés volt, ami remek fundamentumot biztosított.

 Ahogy az is, hogy több hangszeren játszott?

 –Klarinéton, fuvolán, zongorán tanultam, de az igazi a kedvencem az altfurulya volt. Megismertem ezeket a hangszereket, ám két-három év kevés ahhoz, hogy jól megtanuljunk egy adott hangszeren játszani.

 Már általános iskolásként ötvonalas C-t énekeltem

 Már a konzervatóriumban kiderült a hangfaja, s az is, hogy képes a rendkívül mozgékony, díszítéseket, futamokat elénekelni?

 –Igen; a Bartók Konzervatóriumban Fekete Mária tanárnő szárnyai alatt tanulhattam énekelni. A mai napig tisztelem őt, felnézek rá, mint életem meghatározó pedagógusára. Mindent megtett tanítványai érdekében. Mária néni már hallotta bennem az Éj királynőjének szerepét. Bár még nem tartok ott, ettől függetlenül már kipróbálhattam magam ebben a szerepben. Ám úgy érzem, hogy el kell telnie tíz évnek, amíg az Éj királynőjéhez felérek. A koloratúr-képességem elég hamar kiderült; már általános iskolában ötvonalas C-t énekeltem. Azóta már maradt a háromvonalas A és B, de azokat a hangokat is inkább csak „érintem”.

 Vigyázni kell arra, hogy ez az adottság meg is maradjon? Azt szokták mondani, hogy a koloratúr szopránok nem tudnak hosszú éveket eltölteni a pályán, nem úgy, mint a drámaik, vagy a bassz-baritonok.

 –Valóban a koloratúrszoprán fach az egyik legsérülékenyebb. Ha nem vigyázunk magunkra, akkor azt más helyettünk nem teszi meg. Úgy gondolják, mindenki tudja, mire képes, és ha nem, akkor visszamondja a szerepet, vagy nem vállalja el a felkérést. Saját magunkért kell felelősséget vállalni. Ezért már most tanulok kiállni magamért, mert a hangszeremet nem lehet kicserélni.

 Valóban nem lehet, ám ha egy szerepet nem vállal el, akkor abba a színházba valószínűleg soha nem hívják többet.

 –Nekem ebben is nagy szerencsém volt, mert eddig az Operaháztól nem kértek föl a hangomnak megterhelő szerepre.

 Voltak álomszerepei, példaképei?

 –A konzervatórium első évében még nem is álomszerepekben gondolkoztam, mert nem vettem komolyan, hogy operaénekesnő lehetek. Ahogy egyre többet dolgoztunk Fekete Mária tanárnővel, akkor gondoltam arra, hogy magánénekesnő szeretnék lenni. A kedvencem a Rigolettóból Gilda nagyáriája volt, és sikerült ezzel a szereppel debütálnom. Mindenkinek azt kívánom, úgy váljon valóra álma, ahogy eddig nekem. Több kedvenc énekesem van, s közülük a legnagyobbak Natalie Dessay és Edita Gruberová.

 Minden egyes fellépés előtt hihetetlenül izgulok

 Azzal, hogy iskolás korában kórusokban énekelt, elősegítette azt, hogy kevesebb drukkal álljon ki magánénekesként a színpadra?

 –Régebben egyáltalán nem izgultam. 5-6 éves voltam, amikor kiálltam nagyközönség elé egyedül énekelni, minden félsz nélkül. Miután tudatosult bennem, hogy énekesnő lesz belőlem, egyre jobban izgultam, s ez csak fokozódik. Minden egyes szereplésnél érzem azt, hogy annak igen nagy tétje van.

 Gyurkovics Máriáról mesélték, hogy míg ki nem lépett a színpadra, addig nagyon izgult. Abban a pillanatban, amikor a színre lépett, a félelem elmúlt, és csodásan énekelt.

 –Rám is ez jellemző; az előadás előtt már 1-2 órával hihetetlenül izgulok, s ahogy kilépek a színpadra, már nincs lámpalázam, mert annyira szeretek énekelni, hogy a közönség előtt úgy érzem, mintha éteri magasságokba kerülnék.

 Még 2011-ben megnyerte az egyetemista kategóriában a Simándy József Énekversenyt. Mennyire sikerült ezzel a győzelemmel felhívnia magára a figyelmet?

 –Gyüdi Sándor és Juronics Tamás rendező, a Szegedi Nemzeti Színház akkori és jelenlegi igazgatói, is felfigyeltek rám. Nem tudtam, hogy nem sokkal a verseny után tartanak meghallgatást a Szegeden. Csak előző nap értesültem róla. Az utolsó pillanatban sikerült jelentkeznem rá, másnap leutaztam a meghallgatásra, s így kaptam meg Gilda szerepét.

 Hogyan kapott szerepeket az Operaházban?

 –Senkit sem ismertem ott korábban. Történt, a Primavera Fesztivál keretében felkerült a szegedi Rigoletto az Erkel Színházba. Azt megnézte az Operaház vezetősége, majd ezt követően jelentkeztem előéneklésre az Operaházba, ahol azóta szerepre szerződtetnek. Így most az a furcsa helyzet állt elő, hogy 3 évet végeztem az énektanszakon, de mesteri diplomám még nincs. Tervbe vettem a master-diploma megszerzését, de amíg ilyen sok, szép szereppel látnak el, addig az éneklésre összpontosítok.

 Gilda szerepében Ausztriában is bemutatkozott. Milyen volt a fogadtatása?

 –Igazi közönségsikert értem el. A rá következő évre megkaptam a Don Giovanniból Zerlina szerepét, amit sajnos betegségem – arcbénulást kaptam – miatt le kellett mondanom.

 Nincsenek rigolyáim

 Ha már a betegségesnél tartunk, hogyan lehet a hangot kondícióban tartani? Tenoristák például az előadás napján alig isznak vizet, csak almát esznek.

 –Nincs nekem erre „receptem”. Szerintem aludjunk, együnk, mozogjunk annyit, amennyit jól esik. Ha odafigyelek magamra, és tudom, hogy mi az, ami számomra jót tesz, illetve jótékonyan hat, akkor abból nem lesz gond. Nyilván, jéghideg vizet nem iszom előadás előtt, de nincsenek rigolyáim. Nem is kell ezt a kérdést túlbonyolítani.

 Visszanézi, vagy visszahallgatja magát?

 –Mindig visszahallgatom magam, mert abból is tanulok. Sokszor elkeseredek, mert úgy érzem, jobban is teljesítettem volna. Sajnos szinte sosem vagyok elégedett.

 Ilyenkor van, aki lelket önt magába? Egy olyan tanár, aki közli, hogy emiatt, nem kell annyira bánkódnia? Hiszen a megfelelő pszichés állapot is lényeges ezen a pályán.  

–Nádor Magda volt a tanárnőm a zeneakadémiai évek alatt, sőt még utána is, de idővel elváltak az útjaink. Jelenleg Kertesi Ingridnél tanulok, ami új erőt, új lendületet adott. Nagyon jól dolgozunk együtt. A tanár-diák viszonynak bensőségesnek kell lennie. Sok idő kell ahhoz, amíg ez a viszony kialakul, főleg, mikor egy énekes csalódott korábbi tanárában. Ingridet elhívom előadásaimra, és hálásan fogadom építő jellegű kritikáit.

 Hogyan fogadja a lapokban megjelent kritikákat?

 –Minden kritikának van alapja. Igaz csak ritkán olvasok kritikákat, mert tanárom jól tudja, hol tartok, és elmondja, ha valamit jobban kéne megoldanom.

 Több mesterkurzuson vett részt. Ezeknek mik a hozadékuk?

 –Mindenkitől lehet tanulni. Nincs olyan énekművész, akitől csak egyetlen egy olyan mondatot, zenei megformálását ne tudnék átvenni, amit később hasznosítani tudnék.

 El tudná képzelni, hogy hosszabb ideig külföldön énekeljen?

 –Erős bennem a magyar-érzet. Büszke vagyok arra, hogy ezen a földön születtem, szeretek itthon élni. Férjemmel együtt családcentrikusak vagyunk. Két-három hónapos vendégszereplést még elvállalnék.

 Férje szakmabeli, vagy megszokta azt, hogy felesége délelőtt, délután próbál, este pedig játszik?

 – Mielőtt felvettek a Zeneakadémiára, egy évig Keönch Boldizsárnál, egy alapítványi iskolában tanultam. Ott ismerkedtem meg férjemmel, ő akkor zongora-szakos volt, de más pályát választott. Amikor zenekadémista lettem már lángolt a szerelem, így férjem megszokta a művészi életet, tolerálja, és nagyon sokat segít.

 Milyen szerepek várnak önre a jövő évadban? A Bánk bán Melindájáról már olvastam, amit Miskolcon énekel a Bartók Plusz Operafesztiválon.

 –Azért is örülök a következő évad szerepinek, főleg a Melindának, mert nem szeretném, ha beskatulyáznának egy szerepkörbe, mégpedig a komikusba. Jövőre a Bohémélet Musettjét, a Kármeliták Konstanza nővérét, a Werther Sophijét, a Siegrfried erdei madarát játszom, és újra alakíthatom Norina szerepét.

 Most nyáron vállal fellépéseket is?

 –Egyik tanárnőm mondta, hogy két-három hónapig hangot pihentetni kell. Ezért is elhatároztam, hogy idén nyáron nem lépek fel sehol, mert így tud regenerálódni hangszalagom. Tehát a nyár a pihenésé, és majd a tanulásé.

Medveczky Attila