vissza a főoldalra

 2016.06.17. 

Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor Program

A Petőfi Sándor Programot 2015. március 15-én hirdette meg a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság. A program az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot – közölte Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette: a program elsősorban nem anyagi segítségnyújtás céljából jött létre, hanem más módszerekkel, a kiküldött ösztöndíjasok által végzett identitáserősítő, hagyományőrző és közösségépítő munka által próbálja segíteni a szórványban élő magyarokat.

 A Petőfi Sándor Program a szórványmagyarság sorsán próbált segíteni. A sajtóban azonban több kritika is megjelent a programmal kapcsolatban. Egyesek azt vélelmezték, hogy tulajdonképpen identitáserősítési tevékenységekbe csomagolt kampányolás az egyszerűsített honosítás mellett, az igazi cél a magyar állampolgárságot igénylők számának növelése. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy arányaiban sok volt az ösztöndíjasok között a kormányközeli nyertes, míg egy harmadik vélemény a program alacsony hatásfokára hívta fel a figyelmet. Mi erről a véleménye? Visszatekintve az elmúlt egy esztendőre: mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket ez a program?

 – Ritka az olyan kezdeményezés, amelyet ne érnének támadások, főleg a kezdeti szakaszban, vagy amely tökéletes elégedettséget váltana ki a társadalom minden rétege körében. A Petőfi Sándor Program azért jött létre, hogy a szórványmagyarságon segítsen. Bár a külhoni magyar állampolgárok számának a növekedése vitathatatlanul nemzetpolitikai érdek, a programban részt vevő ösztöndíjasoknak nem feladata az egyszerűsített honosítás melletti kampányolás. Az ösztöndíjasok kiválasztása több hetes folyamat volt, amelyet írásbeli jelentkezés, majd szóbeli meghallgatás követett, s amelyben a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetőin és munkatársain kívül a külhoni magyar szervezetek is kulcsszerepet játszottak, hisz az ő igényeik és javaslataik alapján kerültek kiválasztásra a megfelelő személyek. A program egy éves időszakával kapcsolatban elmondható, hogy a kezdeményezés nem csupán teljesítette a kitűzött célt, hanem magasan felül is múlta azt. A fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára. Ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küld külhonba a Nemzetpolitikai Államtitkárság, valamint bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.

 Mi volt a programon belül az ösztöndíjasok feladatköre, és mi alapján választották ki őket?

 –Az ösztöndíjasok fő feladata az volt, hogy megerősítsék a környező országokban, szórványban élő magyarok identitását, magyarságtudatát, s ezáltal lassítsák vagy akár megakadályozzák az őket fenyegető asszimilációt. A kinti közösségekben hagyományosnak mondható programokon túl az ösztöndíjasok igyekeztek új lendületet vinni a magyar egyesületek, egyházi közösségek, iskolák életébe. A legtöbben vállaltak pedagógusi munkákat, magyar nyelv-, illetve kultúraoktatást, néptáncoktatást, gyermekfoglalkozások vezetését. Részt vettek a nemzeti ünnepek, naptári év jeles napjaihoz fűződő programok megszervezésében, cserkészcsapatok munkájában, iskolán kívüli programok és táborok lebonyolításában. Az ösztöndíjasok ezeken túl nagy segítséget jelentettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, pályázatok írásában, honlapjaik kezelésében egyaránt. A kiválasztási folyamat a szervezetek igényeinek felmérése alapján zajlott. Az egyes helyszíneken elvárt kompetenciákat igyekeztünk összeegyeztetni a jelentkezők képességeivel. A kiválasztás során figyelembe vettük az ösztöndíjasok szervezési tapasztalatait, általános tájékozottságát a Kárpát-medence magyarságáról és természetesen, ahol ez fontos szempont volt, ott a nyelvtudást is.

 Ők szóban segítették az őket befogadó helyi magyar szervezeteket, vagy anyagilag is?

 – A Petőfi Sándor Program elsősorban nem anyagi segítségnyújtás céljából jött létre, hanem más módszerekkel, a kiküldött ösztöndíjasok által végzett identitáserősítő, hagyományőrző és közösségépítő munka által próbálja segíteni a szórványban élő magyarokat. Az ösztöndíjasok tehát célzottan nem tudtak anyagi támogatást nyújtani az őket fogadó szervezeteknek, de például – amennyiben a szervezet lakhatási lehetőségeit igénybe vették – azzal az összeggel valójában a szervezetet támogatták. Nem egy olyan ösztöndíjasról van tudomásunk, aki saját fizetéséből áldozott egy-egy rendezvény megszervezésére, gyerekek utaztatására, vagy a számunkra oly kézenfekvő és rendelkezésre álló papír, illetve színes ceruza vásárlására.

 50 ösztöndíjast küldtek ki egy igen nagy területre. Elegendőnek bizonyult ez a szám? Főleg az asszimiláció megállításához?

 – Természetesen lehetne bővíteni a helyszínek listáját, főleg az erdélyi régióban. Az első évben azonban igyekeztünk lefedni ezeknek az országoknak a szórványközösségeit, és erre vonatkozó panasz nem érkezett. Több helyszínről jelezték, hogy a következő programban szeretnének ösztöndíjast kapni, ezeket a kéréseket igyekeztünk teljesíteni. Így idén 5 új településre küldünk ösztöndíjast: Erdélyben Máramarosszigetre, Gyimesbükkre és Tűrbe, Felvidéken Pozsonyba, Kárpátalján pedig Ungvárra.

 Vetési László, erdélyi szórványlelkész szerint a nagyvárosokra is jellemző a szórványosodás, így Kolozsvárra is. Ilyen helyekre is eljutottak az önkéntesek?  

– Az ösztöndíjasok kiküldési helyszíneinek meghatározásakor igyekeztünk minden fontos szempontot figyelembe venni, és ezzel kapcsolatban folyamatosan konzultáltunk a külhoni magyar szervezetekkel. Azokat a helyszíneket gyűjtöttük össze, amelyek tényleg a „huszonnegyedik órában járnak”, ahol valóban égető szükség van az identitásébresztő munkára. Ezek között egyaránt vannak kisebb települések és nagyobb városok, de természetesen több olyan Kárpát-medencei nagyváros van még, amely felkerülhetne a listára. A program folytatása során, reményeink szerint, lesz lehetőségünk a bővítésre.

 Szervezetek, különböző egyesületek is létrejöttek a programnak köszönhetően?

 – Új szervezetek létrejöttéről nincs tudomásunk, viszont számtalan új program és kezdeményezés indult el az ösztöndíjasoknak köszönhetően. Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.

 Tudjuk jól, hogy sokunk számára nehézséget jelent egy-egy pályázati kiírás megértése, a pályázatok megírása. Ebben is segítettek az ösztöndíjasok?

 – Egyértelműen igen. Az ösztöndíjasok nagyon sok szervezetnél segítettek a pályázatok megírásában, a dokumentáció összeállításában, a legtöbbször számunkra sem könnyen értelmezhető pályázati kiírások értelmezésében.

 Bizonyára más a probléma Erdélyben, mint Horvátországban. A különböző szórványközösségeket érintő gondokról elkészült már a beszámoló?

 – A szomszédos országok magyar szórványközösségei valóban eltérő problémákkal küzdenek. Az ösztöndíjasok kint végzett munkájáról és eredményeiről átfogó összefoglaló készül, amely a Petőfi Sándor Program honlapján is elérhető lesz hamarosan. Ez az összegzés jó alap lehet egy, a Kárpát-medence magyar szórványközösségeinek helyzetéről szóló általános értékelés elkészítéséhez és megmaradásuk, erősödésük stratégiájának kidolgozásához.

 Vannak, akik úgy érzik, a szórványban lehetetlenség boldogulni, ezért Nyugaton vállalnak munkát. Így a szórvány elnéptelenedhet. Hogyan tuják ezt megakadályozni?

 – A Petőfi Sándor Programon kívül a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak számos olyan programja és kezdeményezése van, amely kifejezetten az elvándorlás megakadályozását és a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását hivatott elősegíteni. Az elmúlt évek tanulságai azt mutatták, hogy a határon túli magyar közösségek szülőföldön való maradásához a gazdaságfejlesztés tud leginkább hozzájárulni. A kivándorlás csak úgy állítható meg, ha a magyarság anyagi biztonsága és jóléte a szülőföldön garantált, ehhez pedig szükséges, hogy nőjön a Kárpát-medencében a magyar munkavállalók száma, nőjön a magyar munkavállalókat alkalmazó vállalkozások száma, és nőjön a magyarság kezében összpontosuló vagyon mértéke. E célból indítottuk el 2015-ben a külhoni magyar szakképzés éve programot, 2016-ban pedig a külhoni magyar fiatal vállalkozók évét, melynek keretében szakmai és pénzügyi segítséget nyújtunk a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak vagy vállalkozni vágyó fiataloknak. A program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a versenyképes üzleti tervvel pályázók. A támogatás kerete 525 millió forint, a sikeresen pályázó fiatalok pedig 3–6 millió forint összegű támogatásban részesülnek.  

Folytatják-e a programot, s ha igen, mennyi új helyszínt vonnak be?

 – Igen, a program idén is folytatódik, az új helyszínek Erdélyben Máramarossziget, Gyimesbükk és Tűr, Felvidéken Pozsony, Kárpátalján pedig Ungvár.  

Más a diaszpóra és más a szórvány. Diaszpóra alatt értjük a nagyvilágban szétszóródott magyarságot. A nyugati diaszpóra magyarságának segítségére elindított Kőrösi Csoma Sándor-programnak is lesz folytatása?

 – Igen, a Kőrösi Csoma Sándor Program is folytatódik a 2016–2017-es évben. Összesen 100 ösztöndíjast küld az Államtitkárság a tengeren túlra és Európába. A déli félteke országaiba már június folyamán indulnak az új ösztöndíjasok, míg az északi félteke országaiba a Petőfi Programmal egyszerre, szeptember első hetében utaznak ki és segítik a diaszpóra magyarságát.

Medveczky Attila