vissza a főoldalra

 2016.06.17. 

Belső izzás

Az állami kitüntetéseknél sokkal többet ér, hogy igazi világsztárokkal dolgozhattam

Kovács Eszter operaénekesnő Tiszanánán született földműves szülők gyermekeként. A Zeneakadémián szerzett diploma után azonnal szerződtette az Operaház, ahol a Kékszakállú Juditjával, majd később A bolygó hollandi Sentájával és a Ferencsik-féle Tannhäuser Venusával tűnt fel. Hamarosan áttért a nagy drámai szoprán szerepkörre és a Wagner-alakításokon túl sikerrel debütált a Fidelio, a Pikk Dáma, a Jenufa és a Parasztbecsület női főszerepeiben is. Nemzetközi karrierje 1972-ben indult. Ekkor mutatkozott be a düsseldorfi Deutsche Oper am Reinban Az istenek alkonyában. A kritikák Hans Hopf és Karl Ridderbusch mellett a legnagyobb elismerés hangján az ő Brünnhilde-alakításáról szóltak. Ezt követően sorra érkeztek hozzá a rangos meghívások: szereplésre kérte fel a londoni Covent Garden, a nyugat-berlini operaház, a frankfurti opera. 1974-ben bemutatkozott volna Bayreuthban (Walkür – Brünnhilde), ám a sikeres főpróba után megbetegedett, mégis számtalan felkérés következett, többnek időpontütközés miatt nem tudott eleget tenni (Bécs, San Francisco, Párizs, Chicago, Boston, Hamburg), ezért 1980 óta nem tagja egyetlen állandó társulatnak sem. Nemzetközi karrierjének második vonulatát Bartók Juditja, Fidelio, Elektra és Chrisothemis szerepek jelentették (Prága, Moszkva, Berlin, Frankfurt, Salzburg, Stockholm, Koppenhága, Lisszabon). Amikor 1981-ben a Milanói Scala együttese Zubin Mehta vezényletével a firenzei Maggio Musicalén adta elő Az istenek alkonyát, Kristen Flagstad és Birgit Nilsson után Kovács Eszter volt Brünnhilde. Többször megfordult közben az Egyesült Államokban, fellépett Santa Fében (a Metropolitan előszobája), Fort Worthben és Washingtonban az Elektrában, illetve a Walkür Brünnhildéjeként. Az egyenletesen felfelé szárnyaló művészi pálya legkiemelkedőbb állomásai ugyancsak a Walkür Brünnhildéjéhez kötődnek: a szerepet San Franciscóban Birgit Nilssonnal, a New York-i Metropolitanben pedig Gwyneth Jonesszal felváltva énekelte. Partnerei között volt Peter Hofmann, Helge Brilioth, Jean Cox, James King, Robert Cassily, Manfred Jung, Theo Adam, Simon Estes, Franz Ferdinand Netwig, Donald McIntyre és Sigmund Nimsgen. Világhírű karmesterek dirigálták: többek között Colin Davis, Doráti, Eliahu Inbal, Karajan, Leinsdorf, Mehta, Matacic, Patane, Peter Maag, Silvio Varvioso, Hans Wallat, Ottmar Suitner. Rendezte Wolfgang Wagner, Götz Friedrich és George London. Meghívást kapott a Metropolitan Opera (MET) három hónapos USA–Kanada centenáriumi turnéjára, melynek karmestere James Levine volt, olyan művészek között, mint R. Scotto, P. Domingo, L. Pavarotti. Számtalan koncertet adott világszerte: Európa Parlament, Strasbourg (Nagy Gála), Róma, Milánó, Hága, Oslo, Moszkva, Varsó, Salzburg. Ezek közül is kiemelkednek a Matacic-koncertek: Zágráb, Dubrovnik Fesztivál (Isolde, Brünnhilde, Wesendonck-dalok). Sikerei csúcsán, 45 évesen a MET-turné Walkür-előadásával véglegesen visszavonul a nemzetközi szerepléstől.

 Miként lesz földműves szülők lányából Pest és a világ jelentős operaházainak csillaga?

 – Eleinte nem is gondoltam operaéneklésre, az egészet – bár furcsán hangzik – a kényszer szülte. Tiszanánán, általános iskolás koromban odaültem a harmónium elé. Már akkor is izgatott a zene világa, de nem konkrétan az éneklés. Hiszen gyermekhangon még nem lehet igazán énekelni. Még tangóharmonikát is kaptunk. Magamtól megtanultam a slágereket, s azokat diáktársaimmal előadtuk a helyi kultúrházban. Már általános iskolában is énekeltettek velem szólót. Később, a diákrendezvényeken a templomig hallatszott a hangom, ami elég nagy elismerést jelentett, mert a templom eléggé messze volt. Viccesen hangzik, de akkorra a hangi adottságom megvolt ahhoz, hogy később Wagner-énekes lehessek. Történt, hogy a Földművelési Minisztériumból valaki látogatóba jött a TSZ-be, és ő szólt szüleimnek, hogy meg kellene engem hallgattatni az egri zeneiskolában.

 De miért éppen az egriben?

 – Mert az egri Dobó Gimnáziumba jártam, ami egy patinás épület, remek tanáraim voltak, de a szocializmus borzasztóságát is megéltem, mert diákszállóba kerültem. Vannak, akik szeretik a diákszállót, de én nem, mert magányt kedveltem. 17 évesen beiratkoztam a zeneiskolába, ahol azt mondták, érdemes velem foglalkozni. A zeneiskolában remek tanáraim voltak. Az Ádám Jenő által szerkesztett A dal mestereiből tanultam. S ez is érdekes, hogy miként lehet eljutni A dal mestereitől Brünnhilde szerepéig. Ezután a miskolci Bartók Béla Konzervatóriumba kerültem, ahonnan már a második év után felkerülhettem volna a Zeneakadémiára, de az én drága tanárnőmtől, akinek nagyon hálás vagyok, s akit gyönyörű hanggal áldott meg az Isten, L. Pekker Zsuzsannától nehezen tudtam megválni. A konzi elvégzése után máris felvettek a Zeneakadémia ének tanszakára, majd az opera szakra.

 Szülei hogyan fogadták, hogy gyermekük teljesen más világba került?

 – Édesanyám olyan egyszerű parasztasszony volt, akit csodás intelligenciával áldott meg a sors. Értett a klasszikus zenéhez is, például a Bolygó hollandi nyitánya közben átjárta a gyönyörűség. Megénezte, amikor a Bolygó hollandi Sentáját énekeltem az Operaházban, és büszkén ült a nézőtéren. Édesapám zeneileg érintetlen parasztember volt, aki tudta, hogy nagy feladatok várnak rám.

 Szellemi útravaló a falusi házból

 A pálya buktatóit bizonyára nem ismerték, így attól nem is félthették, de attól már igen, hogy elkerül Egerbe, Miskolcra.

 – Nem féltettek, mert a szülői házban olyan hihetetlen tartást kaptam, ami egész életemre kihatott. Tiszta erő, kemény hit, akarat jellemezte ezt a tartást. Olyan szellemi útravalóval vérteztek fel, ami később kihatott a pálya iránti alázatra. Szüleim talán csak attól tartottak, hogy sikerülhet-e ez a pálya számomra. Még azt is el kell mondanom, hogy a falu postása két olyan táviratot vitt ki szüleimnek, amelyeknek nagyon megörültek: „Felvettek a Zeneakadémiára”, „Felvettek az Operába”.

 Mire emlékszik a zeneakadémiai felvételiből?

 – Forrai Miklós karmester, Gyurkovics Mára férje, volt az egyik felvételiztető. L. Pekker Zsuzsanna, aki mélyen hívő asszony volt, elkísért a felvételire, beült a tízes terembe, s ott imádkozott, amíg Forrai ki nem jött hozzá, s közölte: „bár évente küldenének ilyen tehetséges énekest” Emlékszem, hogy megskáláztattak, amitől kissé féltem. Megvannak a magas hangjaim, de elég nagy munkával tudom azokat kiénekelni.

 Ezt szerepei is bizonyítják. Kiket tart mestereinek?

 – Sorrendben L. Pekker Zsuzsannát, aki dalokat és preklasszikus áriákat tanított be nekem. Ezeket vele úgy tanultam meg, hogy csak elegendő volt meghallgatnom, hogy hogyan énekli. Nem utánoztam, nem is lehetett volna. A Zeneakadémián első énektanárom Maleczky Oszkár, a híres basszista volt. Drága lélek volt, és óriási művész. Dr. Sipos Jenő jelentős állomás volt az életemben, akinek köszönhetően eljutottam odáig, hogy első operavizsgámon A kékszakállú herceg várának Juditját énekeltem. A teljes operát Ütő Endrével adtuk elő az Operaház színpadán. A szerepet teljesen megtanultam és Mikó András, aki vagy nagyon szeretett valakit, vagy utált, rendezte ezt az előadást. Engem valami miatt megkedvelt. A legnagyobb erénye: hogy számára a zene volt az első. Szüleim feljöttek a vizsgaelőadásra. Beléptek az Operaház előcsarnokába, s elmondták, ilyen szépet még nem láttak, és örültek, hogy itt fog énekelni a lányuk. Később a Judittal debütáltam. Nagy hálával és köszönettel gondolok felejthetetlen Wagner-tenorunkra, Závodszky Zoltánra, aki évekig mesterem volt. Valamint Kapitányffyné Magdára, aki sokszor velem tartott kontrollként a nagy feladataimnál. Külön kiemelem külföldi mestereim közül prof. Koietinskit és prof. Schmidtet, akiknél Wagner-szerepeimmel végeztem kimerítő és több hónapos tanulmányokat, valamint Jeffry Taate-nek, a nápolyi San Carlo Operaház igazgatójának mestermunkáját felkészüléseimben.

 Amikor először fellépett az Operaház színpadán félt valamennyire? Hiszen hatalmas helyi sztárok énekelték előtte a Juditot is.

 – Féltem, de mégis volt bennem egy tartás. Mindent, amit a pályám során kibírtam, elértem, ami megerősített, Tiszanánáról származik. Úgy jártam haza, mint a templomba. Szülőfalum számomra valóságos szellemi kincsesláda. Sokan csodálkoztak, amikor csak egy napra is hazamentem – sokszor külföldről is –, mert ott találtam meg a tisztaságot. Hívő ember voltam, vagyok, maradok. Tiszanánára mentem haza imádkozni.

 A hit segítette a pályán?

 – Hit nélkül nem tudtam volna létezni. Előadásaim előtt Bach Máté passiójából a zárókórus főtémájával kértem az Úr segítségét. Ma is megvan a szülőházam, ahová hazajárok a férjemmel. A gyökereim Tiszanánán maradtak, és azok által nőtt a „fa, a levél”. Hitemhez és a pályámhoz tartozik az az ének, ami református, evangélikus templomokban is elhangzik: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van.” Velem is olyan dolgok történtek, amiket el sem tudtam képzelni.

 Az Operaházban, abban a Bolygó hollandiban énekelt, amit Erdélyi Miklós vezényelt. Milyen művésznek ismerte meg?

 – Olyan művész volt, hogy képes volt mindent kihozni a zenéből, és ez belső izzáshoz vezetett. Ez volt az első Wagner-szerepem, ami igen nehéz, főleg a magas lágé miatt. Sentát nem premieren énekeltem, hanem új betanulásban. Ehhez a szerephez, mint sok máshoz is, egyéniség szükséges.

 Amikor pályára lépett, nagyon sok egyéniség, élő legenda volt a színpadon. Ők hogyan fogadták a kezdő énekest?

 – Nem tudom, hogy akkor intrikáltak-e ellenem. Ferencsik János többször hangsúlyozta, ha lehet, kerüljük el a büfét. Az a pletykák, rosszindulatú megjegyzések helyszíne. Magamnak és a szerepnek éltem. Elkerültem az allűrökkel teli világot. Néhány kedves kollégámmal jó kapcsolatot ápoltam, így Tokody Ilonával, Andor Évával, Berczelly Istvánnal, Miller Lajossal – utóbbival voltam kint a Csajkovszkij-versenyen. Ha tehettük, megnéztük egymás fellépéseit.

 A Wagner-szopránokra azt szokták mondani, hogy az kissé átmenet a bel canto, a drámai szopránok és a mezzók között. Ez igaz?

 – Jó mondás, mert szükséges a mély- és a középlágénak az a volumene, ami átmegy a zenekaron. A Sentát követte a Venus, amit drámai szopránok is énekelnek, de a Sieglindéhez már igazi Wagner-hang szükséges a deklamációk és speciális hanganyag miatt. Ami viszont valóban meghatározó szerepem volt, az a három Brünnhilde, a Walkür, a Siegfried és Az Istenek alkonya három női főszerepe, amelyektől a hatalmas hangi megterhelések miatt sokan joggal féltettek, mégis sorsomnak meghatározó pontjaivá váltak pályám és magánéletem szempontjából is. Elsősorban igaz ez Az Istenek alkonya Brünnhildéjére. Amikor Lukács Miklós felújította a teljes Ringet, én a Rajna kincsében az egyik sellőt énekeltem, ami egy kellemes szerep, majd jött a Walkürben Sieglinde. Turpinszky Béla volt a partnerem, és több elismerő kritika övezte ezt az alakításomat. A Siegfriedben Brünnhildét énekeltem, és Az Istenek alkonya Brünnhildéjét is kiosztották rám, de bizonytalan voltam, hogy ezt elvállalhatom-e. Közben Moszkvában énekeltem Bartók Juditját, s hazafelé a repülőgépen – ez hihetetlen, s talán nem is hiszi el senki – harangszót hallottam. A lélekharang zúgását. Arra gondoltam, valaki meghalt. A repülőtéren férjem közölte: édesapám meghalt. Édesapám sírjánál megfogadtam, hogy ezt a szerepet elvállalom. Bíztam benne, és tudtam, hogy az égiektől megkapom az ő hatalmas erejét. A sírkőre pedig a Miatyánk egyik sorát vésettük rá: „szenteltessék meg a te neved.” Ennek volt egy szakrális és egy profán vonulata is. Az utóbbi alatt azt értem, hogy a pályám, apám neve által szinte megszenteltetett. Mikor Nyugaton énekeltem, sosem vettem föl más nevet, megmaradtam Kovácsnak. Hála Istennek megkaptam apám erejét. A premieren a második felvonás után az egyik impresszárió világszerződést kötött velem és felvetette, tanuljam meg németül a szerepet, és így kerültem ki 1972-ben Düsseldorfba Az Istenek alkonya Brünnhilde szerepével.

 Művésznő döntött úgy, hogy szinte csak Wagnereket énekel, vagy beskatulyázták ebbe a szerepkörbe?

 – Az utóbbi igaz. Egymás után hívtak meg a Wagner-szerepekre, amiket nem tudtam, nem is akartam visszautasítani, mert remek karmesterekkel, rendezőkkel, énekesekkel dolgozhattam együtt. De nem éreztem azt, hogy ez egy olyan skatulya lenne, amibe belekényszerítettek, mert hangi adottságom, habitusom ezekre a szerepekre determinált.

 Nemzetközi karrierje 1972-ben indult el. Vasfüggöny volt. Hogyhogy kiengedték?

 – Az Interkoncerten keresztül. Kimehettem, kaptam útlevelet, meglehetősen magas gázsit adtak Nyugaton egy-egy szerepért. Ahogy megjöttem, vissza kellett adnom az útlevelem, és fizetésem bizonyos százalékát impresszálási díjként be kellett fizetnem az Interkoncertnek is. Mintha nekik köszönthettem volna a külföldi fellépéseimet, holott a külföldi menedzsereim kértek fel a szerepekre.

 Felmondásaim története

 Közben az Operaház tagja maradt?

 – Tizenötéves tagság után egészen 1980-ig. Ellenséges hangulatot éreztem, kollégáim irigyek voltak rám. Ez a pálya ezzel jár. Előfordult, hogy nem tűztek ki szerepre, de nem is engedtek ki külföldre. Felmondtam. Ez volt az első felmondásom Budapesten, a második, a végleges felmondásom története már hosszabb. 1985-ben, miután New Yorkban végleg eldöntöttem, hogy befejezem külföldi fellépéseimet, hazajöttem. Az Opera akkori igazgatójának kérésére 1986-ban visszaszerződtem azzal a szándékkal, hogy művészeti tapasztalataimat itthon, a Budapesti Operaházban végre nyugodt körülmények között kamatoztassam, de sajnos elvárásaim, melyeket a szerződés aláírásakor kikötöttem nem teljesültek (például a Parsifal Kundry szerepére még zenekari próbát sem biztosítottak), így a számomra szükséges minimális művészi feltételek hiánya miatt végleg felmondtam, operaénekesi pályámat befejezve visszavonultam. Szép volt, jó volt az Operaházban, ám úgy döntöttem: ezek után csak nézőként térek be a dalszínházba.

 Senki sem csodálkozott azon, hogy valaki a szocialista blokkból ilyen karriert ért el?

 – Senki sem éreztette velem, hogy alacsonyabb rendű lennék azért, mert nem Nyugaton születtem. Azon természetesen csodálkoztak, hogy kint énekelhetek. Washingtonban például George London – a híres basszista, aki akkor már nem énekelt – rendezte a Walkürt. Vele jó barátságot ápoltam, tanácsokat adott nekem, sokáig leveleztünk. Az akkori rendezési koncepciók még nem csúfolták meg a zeneműveket. Valóban az adott operát rendezték meg, alázattal a műfaj és a szerző felé. George Londonra is ez volt jellemző, hiszen több Wagner-szerepet énekelt, egyeseknek még a hangképzésben is segített, és kiváló volt a Borisz Godunov címszerepében. Kaptam is tőle egy Borisz-lemezt, amire ráírta: „Az én csodálatos Brünnhildémnek, aki ilyen karriert ért el.”

 Térjünk rá a karmesterekre.

 – Hosszú a lista. Legnagyobb élményeim Zubin Mehtához és a világhírű Lovro von Matacic horvát karmesterhez kötődnek. Mehta igazi misztikus művész, s amit ő a zenéből kihozott, abban benne volt a lénye. Zubin Mehtával a Brünnhildém – szerénység nélkül állíthatom – egészen fantasztikusan sikerült. Büszkeséggel tölt el, hogy a Scala vendégszereplésére meghívtak, premiert énekelhettem, és az International Herald Tribune az én estémnek nevezte az előadást. Ez is onnan eredt, amit apám sírjánál megfogadtam. A lelke bennem él, mert a lélek az, ami az énekest művésszé teszi. Matacic sosem volt öncélú, magamutogató művész, emberként is szerénység, ugyanakkor lehengerlő műveltség és robusztus fizikum jellemezte. Érezni lehetett benne a szláv eredetet is. A szlávokra pedig letisztult lélek, különleges erő jellemző. A Zeneakadémián is felléptem vele, az Istenek alkonya záróénekével. Ezt is kiadták a Nagy Magyar Hangok sorozatban a Wagner operarészletek és dalok című lemezemen. A Wesendonck-dalok zenekari kísérete pedig Lovro von Matacic és a Zágrábi Filharmonikus Zenekar jóvoltából parádésra sikeredett. Ennek a folytatása pedig a Walkür harmadik felvonása volt Zágrábban, a Lisincki koncertterem avatásán, szintén Mataciccsal, koncertszerű változatban. Ezt a lemezt ünnepi kiadásban a Wagner-bicentenáriumra jelentették meg negyvenkét évvel a koncert elhangzása után. Erre valóban büszke vagyok, különösen arra, hogy a Zágrábi Operaházban a lemez bemutatójára Horvátország díszvendégeként meghívtak. Közvetve ehhez kapcsolódik, hogy évekkel ezelőtt a budavári Litea Könyvesbolt és Teázóban Czigány György és Simon Erika könyvbemutatóján Izolda szerelmi halála hangzott el lemezen, amit én énekeltem, és Medveczky Ádám vezényelt 1977-ben. Kaptam egy MET-ről szóló könyvet is, amiben benne vagyok én is, hogy mikor és hol énekeltem. Édesapja pedig egy olyan kötetet, amelyben szerepel Matacic is.

 Összesen hány lemeze jelent meg?

 – 3+ 1. A negyedik A Sugárúti Palota Aranykora sorozatban jelent meg, az akadémikus Dr. Tulassay Zsolt orvosprofesszor szerkesztésében. Ennek előzménye, hogy a Wagner Társaság meghívott a Marczibányi Téri Művelődési Központba egy beszélgetésre. Majd Tulassay felkeresett, hogy úgynevezett sorskönyvet szeretne rólam írni, amit köszönettel elfogadtam azzal, hogy én írom meg, és ő kiegészíti majd, mert már elkezdtem írni magamról, pályámról, a szerepelemzésekről egy könyvet. Még nincs kész teljesen, remélem, ki tudjuk adni. Tulassay Zsolt nem adta fel, és elhatározta, hogyha könyvet nem adhat ki rólam, akkor CD-t, amin Wagner, Verdi, Mascagni, Mahler, Bartók, Kodály művei hallhatók.

 Énekelt Scottóval, Domingóval és Pavarottival is.

 – Így van, a Metropolitan turnéján belül, majd számtalan koncertet adtam világszerte.

 Üzletté vált a művészet, csak az impresszárióknak kedvez

 45 évesen miért döntött úgy, visszavonul a nemzetközi szerepléstől?

 – Mert üzletté vált a művészet, és óriási idegi és fizikai terhet jelent. Az impresszáriók jól keresnek ezen a pályán, de úgy, hogy kiszolgáltatottá teszik a művészeket. A MET-turné egyik Walkür-előadása után úgy éreztem, hogy most, éppen a pályám csúcsán kell abbahagyni az éneklést. Jussi Björling tenoristát idézem: „Ha valaki nem tud már lemezképes hangon énekelni, akkor be kell fejezni a pályát.” Sokakkal ellentétben idáig nem akartam eljutni. Csak a színpadi szerepléssel hagytam föl, mert énekeltem még utána dalokat koncerteken, és lemezfelvételeket készítettem. Érdekes, hogy az egyik CD-m, az 1974-es Ferencsik-féle zeneakadémiai Kékszakállú-koncertem sajtóbemutatójára még 2011-ben az Operaház Székely Bertalan termében nyílt lehetőségem, a Walkür-koncertem lemezbemutatójára azonban 2015-ben már az Operában nem, csak a MÜPA-ban kerülhetett sor, igaz, Zoboki Gábor, a MÜPA tervezője rögtön felajánlotta, miután megtudta, hogy az Operában nincs lehetőségem, holott az Operából indult a karrierem.

 Világhírű Wagner-énekesként tartják számon, lemeze is megjelent, de tudtommal „csak” Liszt-díjat kapott. Nem szomorú emiatt?

 – Nekem azok a díjaim, hogy Walkür Brünnhildéjét San Franciscóban Birgit Nilssonnal felváltva énekeltem. Zubin Mehta estélyén is felléptem, és igazi világsztárokkal dolgoztam együtt. Ez az én Kossuth-díjam.

Medveczky Attila