|
 2016.05.07.
Egy harapásnyi Pozsony
A hétköznapi délutánok
hangulata a mindenfelől hazaigyekvő diákok, alkalmazottak,
nyugdíjasok surranó, fecsegő tömkelegében múlik. Pozsony utcái
ilyenkor föllélegzenek. A lépésekben kevesebb az idegesség, több
a kötelesség végeztével elérkezett megnyugvás. A barokk kori
polgárházak is elfogadóbban simulnak oldalukkal üveg-beton szépunokáikhoz.
A városon ívelő délutáni napfény az utcákról a házak
falaira kúszatja a hosszabbodó árnyakat. Okkerek tombolnak méla
filajlomok mellett, míg a nap nyugodásáig élteti őket erejével.
A
város hangyabolyában nyüzsgők hasonlóképp izzanak és méláznak,
áldozva ezzel ők is a lenyugvó napnak. Az utcákat, kávéházakat,
sörözőket csacsogó szabadidőzők és fáradt munka utániak
mozaikja élteti. A hazasietők és a teraszokon lebzselők tarkaságát
Krisna-hívők éneklő-táncoló répasárgája kari fűszerként
hivatott ízesíteni közép-európai kultúrkörnyezetünkben. A
teret cigányzene hegedűje hasítja át. Egyik zenész váltja a
másikat a jól kipróbált stég mellett. Vita támad. Komárom
vidéki hegedű és gömöri klarinét vív párbajt egymással,
hogy a csallóközi harmonika harmonizálja viszonyaikat és a város
anyagában élők viszonyait egyaránt. Magyar nóta, népzene,
szlovák népdal, zsidó-, cigányzene, sláger és világszám. Rögtönzött
hármasukat a megnyugvó város hangulata hozza össze, mire ők
zenéjük hangulatával összehozzák a városban a világot és a
háromnyelvű Pozsonyt. Egyenes arányosságban a délutáni hevülettel
gyúlik meg a kereskedői láz az operaénekesek, fogorvosok,
biztosítóügynökök homlokán, hogy legalább e délutánok
erejéig kiélhessék vállalkozói vágyaikat. Régiségkereskedésből
Traviata szól. Zálogházakban gyűlik a fogarany. Erdőháti
morva mézárus tagbaszakadt, asszonyokat zaklató alakja,
minduntalanságával háborgatja és örvendezteti a bolti nőszemélyeket.
Lépre csal mézével a korosodó bonviván, úgy mint a megannyi
szerencsét próbáló, kiket ideröpít a Széplak utcai délutánok
ragyogó nyüzsgése, éjjeli lepkeként hevítve fel őket
szerencséjük próbatételében. Szerelem, szomj, éhség, üzlet,
átutazás. Csók, jó kedély, jóllakottság, haszon, hazaindulás.
Őrült nők
oktalan szitkozódása, Ferenc-rendiek rendházuk felé rohanó
barna csuhája, koldusok fáradhatatlan kéregetése, a pozsonyi főrabbi
és óvodányi gyermeke, reformátusok csoportjainak magyar
csevelye, a szlovák alkotmányt megíró politikusok heves
filozofálása töltik, tágítják, nyomorítják, hasítják eme
ódon szőlészfalu Széplak, Schöndorf, Obchodná ulica, városi
üzletutcává átigazolt terét. Széplak, ahol még Pozsony nem
adta fel emberi léptékét.
A magyar református
eklézsia épülettömbjének árnyékában labanc sütöde.
Kirakatában tábort verő cókmókos hajléktalan nő.
Megannyiszor. Nem egyszer. Az eladónők részéről feléje
zavarba ejtő természetességgel gyakorolt Szent Erzsébet-i
irgalom. Rákérdezek. Miért? Mindig rendel. Nem bánt senkit. Művelt.
Négy táskájában ötféle vagyona. Szunyókál. Szomszéd
asztalnál ülőket zaklat fel látványa. Hevesen tiltakoznak.
Nincs pardon. Szent Erzsébet-i irgalom.
„Falu ez a
Pozsony!” Szólt Jókai reformkori regényhőse. S ez a falu itt
lappang máig. De milyen falu? Itt baktat Pozsony érseke kanonokjával
disputálva, de olyan gyakran mintha az utcában lenne a plébániája.
Pedig neki a Szent Márton harangoz. Parlamenti képviselő kocsmája
előtt hajléktalannal hadakoz, pedig arra ott a törvény őre.
Cseh turista rohan. Pénzváltó öklével fenyeget és szidalmaz.
Ablaktábla repül s hullik ezer darabra. Járókelő vállán.
Klarinét hallgatót
búgó hangja hömpölyög a Pósta utcán keresztezve a Széplak
utcai villamosok csergését. Kora esti szellő kapkod szőke leányhajak
után. Suhancok kacaja ugrik a megállóra. Nénik keze alatt elnyúlt
pálcakopogás. Fáradt kebabillat, olcsó pizza, káromkodás.
Egy kis Balkán, majdhogynem Kis-Ázsia. Kapualji Sztambul. Kínaiak,
arabok, törökök. Kávéház, könyv, kapucsínó sörnek beillő
habbal. Sör. Dohányból csavart cigaretta egy üzlet párkányán.
Göndör haj. Műköröm. Öngyújtó karikájának reccsenése.
Szikra, majd láng. Fényben a Pósta utca és a Széplak utca
kereszteződése. A fák lombja közül még előfárad az est
kobaltkékje mélán vetekedve az éj kékfestőjével. Lassú az
égi vászon cseréje. Az utcai neontól izzózöldre gyúlt fák
lombboltozata alatt pihenők, szerelmesek, gördeszkázók,
utcazenészek, hajléktalanok, drogosok. A csallóközi zöldséges
még elad egy fej karfiolt. Csomagol. Kezéhez nőtt két táskájával
liptói tót atyafi izzadt félingje rohan eladatlan sajtjával az
állomás felé. Diplomata limuzin, luxus kéjhölgy, kaszinó, szálloda,
négy csillag. Román koldusmaffia szánalmat ébresztő
emberroncsai kamatozóan elszórva az utcaszélen. Lehúzott ablakú
rendőrkocsi. Karját kilógató törvény őre. Sétakocsikázás.
Beavatkozás. Szállodai vendég filharmonikusokat zaklató
koldusok és utcazene. Újfent cigányok. Kapatos bohém magyar nótát
húzat vele.
Vasalt gallérú
amerikai mormon fiatalok párban feszítik neki hívőfogó hálójukat
a járókelők hömpölyegének. Ágas-bogas alakjával jehovista
öreg hölgy cirkál igehintő szándékkal az elkárhozásra ítéltek
között. Az irgalmasoknál harang szól. A Szentháromság lépcsőjén
emberek. Kora tavasz a levegőben nyári estéket előlegez.
Meglesz még a böjtje. Kapualjban fülledt fiatalság. Ölelés.
Verejték. Mit sem sejtés. Babasírás egy lakás ablakából.
Megrovás. Csendesedik a kocsmai hangoskodás.
Jancsó Badacs Károly
|
