vissza a főoldalra

 2016.05.20. 

A polihisztor – Ozogány Ernő 65 éves

Lacza Tihamér köszöntője

Végh László, a somorjai Bibliotheca Hungarica igazgatója jegyezte meg a minap, hogy Ozogány Ernő a Csallóköz „utolsó polihisztora”. Ezen eltűnődtem, és be kellett látnom, hogy sok igazság van benne, hiszen ha csak kutyafuttában számba vesszük, mi mindennel foglalkozott az elmúlt évtizedekben, meg főleg azt, hogy milyen témákról írt cikkeket, könyveket és miről faggatják most már szinte napi rendszerességgel a Pátria Rádióban egy-egy évforduló kapcsán, akkor csak a felsorolás meghaladná ennek a születésnapi köszöntőnek a terjedelmét.

Noha tősgyökeres felső-csallóközi, mégis Budapesten született 1951. május 14-én. Akkoriban a felvidéki magyarságot sújtó kényszerű kitelepítések áldozatává vált szülei ott éltek, sőt Ernő elmondása szerint Magyarországon házasodtak össze és hősünk így lett budapesti.

 Négy évvel később azonban (és ez egy hosszú történet, de most nem részletezném) visszatérhettek a szülőföldjükre, jelesül Tejfalura, amelyet Ozogány Ernő valódi pátriájának tart. Innen járt iskolába: a helyi általános iskola alsó tagozatára, majd a somorjai gimnáziumba és ide tért haza minden alkalommal, amikor csehországi tanulmányait végezte. A fizikával és a magyar irodalommal is a gimnáziumban került szoros kapcsolatba és kevésen múlott, hogy nem az irodalom és a társadalomtudományok területén folytatta az egyetemi stúdiumokat.

 Végül a prágai Cseh Műegyetem Villamosmérnöki Karára került, ahol a hang- és a képtechnika lett a szűkebb szakterülete. Mint örökmozgó ember a prágai Ady Endre Diákkör munkájába is aktívan bekapcsolódott, az irodalmi színpad egyik oszlopos tagjaként gyakran szerepelt a magyar egyetemisták havi összejövetelein, de a Homokóra című irodalmi lapban is publikálgatott, és ezek az írások lettek az első irodalmi szárnypróbálgatásai.  

Akkoriban és még később ugyancsak elbeszéléseket is írt, majd az 1970-es évek végétől elsősorban a tudományos ismeretterjesztés vált a kedvenc időtöltésévé, miközben a Szlovák Televízióban hangmérnökként, a pozsonyi Istropolisban műszaki igazgatóhelyettesként dolgozott. A Hétben, a Vasárnapi Új Szóban, a Tábortűzben jelentek meg cikkei, de rendszeresen tartott előadásokat is a Csemadok művelődési klubjainak a felkérésére. Már 1990 előtt szívesen kiadott volna könyveket is, de akkoriban a kommunista párt kultúrpolitikája majdnem szó szerint megakadályozta, hogy szlovákiai magyar szerzők természettudományi és műszaki ismeretterjesztő könyveket jelentessenek meg magyarul. A Madách Kiadó csakis szlovákból vagy csehből lefordított műveket adhatott ki.

 Megváltozott a helyzet a rendszerváltást követően és így lehetőség nyílt a korábban karanténba zárt műfajok kiszabadítására. Mivel az általa kiadott kötetek száma megközelíti a húszat, eleve megkímélem a kedves olvasót ezek hiánytalan felsorolásától.

 Az első könyvek társszerzőkkel – dr. Kiss László orvostörténésszel és e sorok írójával közösen – láttak napvilágot és témájuk a magyar tudomány- és technikatörténet jeleseinek felvonultatása volt afféle portrék formájában. A legteljesebb változata ennek a közös vállalkozásnak a 2001-ben megjelent A gondolatokból épült katedrális című, közel 630 oldalas munka volt, amelybe Ozogány Ernő elsősorban a magyar feltalálókról, fizikusokról írt. Fontos tette volt annak a cikksorozatnak a megszervezése is, amely a Vasárnap hasábjain látott napvilágot az ezredforduló táján A mi XX. századunk címmel. Ebből egy szemre való könyv is született ugyanezzel a címmel, öt szerző (Dusza István, Kiss József, Lacza Tihamér, Öllős László és Ozogány Ernő) közreműködésével. A könyv a XX. század legfontosabb szellemi és művészeti áramlatait, műszaki és tudományos eredményeit, történelmi eseményeit vonultatta fel.

 Csak idő kérdése volt, hogy Ernő barátunk a rádiózás és a televíziózás múltjáról és kulisszatitkairól is könyvet írjon, de a magyar fizikusoknak az atomkutatásban betöltött szerepéről szintén értekezett – elsősorban a tanulóifjúságot megcélozva (Magyar atomocska). Mindeközben Tejfalu múltja sem hagyta közömbösen, és ennek köszönhetően könyvet írt a helyi futballcsapat történetéről (bár hozzá kell tennem: talán ha egyszer focizott életében és igazából nincs tisztában a labdarúgás alapvető szabályaival sem…)

És ha már a falut hoztam szóba, nem feledkezhetünk el a messze földön ismert tejfalusi dőrejárásról sem, amelyről Gyökeres György fényképeire építve egy szép könyvet is megjelentetett, sőt rendületlenül azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ez a farsangi szokás valamiképp része lesz a kulturális világörökségnek. Ez persze nem egyszerű feladat, de nem kérdéses, hogy a felvidéki értéktárba már ma is beletartozik, és nem kizárt, hogy idővel besorolják majd a hungaricumok közé is.

 A kis falu templomként használt imaházának üvegablakait az ő kezdeményezésére már néhány éve a magyar szent asszonyokról készült vitrázsok ékesítik (Soós Csilla alkotásai), ami nemcsak Ozogány Ernő legendás rábeszélőképességének a bizonyítéka, hanem annak az érdeklődésnek az eredménye is, amelyet a kiváló magyar nők iránt tanúsít. Még valamikor a 2000-es évek elején Vojtek Katalinnal közösen könyvet jelentetett meg Magyar nagyasszonyok címmel. Ennek bővített kiadásában a tudományok, a gyógyítás és a szellemi élet más területein jeleskedő magyar nők mellett azokról a szentéletű és szentté avatott hölgyekről is írt, akik közül jó néhányuknak valós vagy elképzelt arcmásait a tejfalui szentély ablakain ugyancsak megcsodálhatjuk. És ha már a nők előtt így lerótta a tiszteletét, szinte természetes, hogy a férfiakról sem feledkezhetett meg, és megírta A nemzet virágai ikerdarabját – a Jó mulatság, férfi munkát (két kötetben).

 2013-ban a korábbi szerzőhármas egy új könyvet is kiadott Zsinórpadlás címmel. Sajnos ez a mű csak elvétve jutott el a Felvidékre, így tulajdonképpen visszhangtalan maradt és ezért a már elkészült második rész megjelenése is több mint kérdéses. Nem ugyanezen okból, de hasonlóan bizonytalan a Prága magyar vonatkozásaival foglalkozó Ozogány-kötet elkészült folytatásának a megjelenése is (mint ahogy tájainkon seregnyi más munka is reménytelenül vár arra, hogy napvilágot lásson). Míg 1989 előtt az egypártrendszer nacionalista kiadáspolitikája és dölyfös elutasító magatartása, addig napjainkban a felvidéki magyar kiadók súlyos anyagi helyzete és kilátástalan jövője az, amely eleve vakvágányra tereli a felvidéki szerzők publikációs lehetőségeit.

 Mostanában – ahogy fentebb már utaltam rá – Ozogány Ernőt elsősorban a Pátria Rádió műsoraiban hallhatjuk. Gyakran kérdezik egy-egy évforduló kapcsán tudósokról, mérnökökről, feltalálókról, de filmtörténetről is, hiszen az utóbbi időben a film magyar jeles képviselőivel (rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel stb.) foglalkozik és a Prágai Tükör hasábjain is többnyire róluk cikkezik. Nem kétséges, hogy idővel ezekből az írásokból szintén összeáll egy kötetre való, csak legyen kiadó, amely megjelenteti.

 Ernő barátunk gyakori előadója a Pozsonyi Casinónak is. Legutóbb például a csernobili katasztrófa 30. évfordulója alkalmából tartott izgalmas visszapillantó összefoglalót. Korábban Pozsony híres embereiről is beszélt, és erről jut eszembe, hogy A Lajtától keletre címmel egy könyvet is kiadott, amelyben a pozsonyi szellemi élettel és jeles pozsonyiakkal foglalkozik.

 S hogy a csallóközi polihisztorról rajzolt kép teljesebb legyen – el kell mondani, hogy nyugdíjasként sok időt tölt a tejfalui háza kertjében is. Persze egy szakavatott kertész talán meghökkenne mindazt látva, ami ott található, de egy minden iránt érdeklődő ember számára természetes az a sok növény, amely viszonylag kis területen pompázik egymás mellett.

 Van azonban egy dolog, ami e sorok íróját kissé aggasztja: egy hatalmas és buja fügefa áll a szépen felújított ház végében, és bár rengeteg termést hoz, ezek idő előtt lepotyognak. Talán ha szigorúbban bánna vele és időnként a metszőollót is radikálisan alkalmazná, meglehet, a fügék szépen beérnének. Ez a fügefa akár intő példa is lehetne jeles barátunknak, hiszen sok érdekes gondolata, észrevétele, ötlete is idő nap előtt szertefoszlik, és nincs ideje testet ölteni. Ezért a szokásos jókívánságok mellé ezt az intelmet is odahelyezném az ünnepi asztalra: legyen időd és türelmed önmagadból kihozni a legjobbat és még nagyon sok érdekes, hasznos cikket, könyvet írj! Isten éltessen még sokáig jó erőben, egészségben!