2016.05.20.

A tizenhárom éves hős

A mögöttünk álló hét megindító eseménye, hogy Budapesten, a Medve utcában emléktáblát avattak az 1956-os poznani „fekete csütörtök” legfiatalabb áldozata, Romek Strzalkowski tiszteletére. Megjegyzendő, hogy e tizenhárom esztendősen meggyilkolt fiú emlékére már 1981 júniusában utcát neveztek el Lengyelországban, a kilencvenes években pedig Miskolcon egy közteret. Strzalkowski most leleplezett táblája a Medve utcai iskola homlokzatán Mansfeld Péteré mellé került, aki az 1956-os magyarországi forradalmat követő megtorlás legfiatalabb áldozata volt. Az avatóbeszédet a Magyar Országgyűlés házelnöke, Kövér László mondta. A szabadságért folytatott küzdelem fontosságát hangsúlyozva leszögezte: Strzalkowski és Mansfeld Péter emléke megerősít bennünket abban, hogy a függetlenségért vívott harcunkat soha ne adjuk fel, lengyelek és magyarok egymást soha cserben ne hagyjuk. Majd arról beszélt, hogy szabadságküzdelmeink összekötnek minket, magyarokat és lengyeleket. Például az 1956-os magyarországi forradalom nyitányát is a júniusi poznani munkásfelkelés jelentette. Utalt arra, hogy múltunk bővelkedik az egymás melletti kiállásban, egymás segítésében, a középkortól egészen napjainkig. Emlékezetes, hogy idén március 15-én is lengyelek ezrei fejezték ki szolidaritásukat a magyar nemzettel és kormánnyal. „Az ezeréves magyar–lengyel barátság ereje olyan erő, amellyel élnünk kell, amelyből merítenünk kell mindennapjaink közös problémáinak megoldásakor” – jelentette ki Kövér László. Hanem 1956-os küzdelmeink is bizonyítják: a szabadságnak ára van, és ez az ár olykor csak emberéletekben mérhető.

Az emléktábla avatásán felszólalt a lengyel szejm elnöke, Marek Tadeusz Kuchcinski. Beszédének fő gondolatai: a hatvan évvel ezelőtti események arra is rámutattak, hogy a szabadság óriási érték. A szovjet megszállók kényszerítették országainkra azt a rendszert, amely gaztetteket követett el. A két középiskolás fiú, Mansfeld és Strzalkowski a testvériség jelképe. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka pedig arról beszélt: a kommunista hatalom soha nem engedte kideríteni, pontosan mi és hogyan történt Poznanban. A diktatúra képletesen és valós értelemben is elvette a gyerekkort. A zsarnoki rendszerekben korán kell felnőtté válni, és bárki áldozat lehet”.

Mi is történt pontosan, mit tudunk Romek Strzalkowski vértanúságáról? A poznani üzemek munkásai – miután az illetékes minisztériumi emberekkel kezdeményezett tárgyalásaik kudarcba fulladtak – 1956. június 28-án általános sztrájkba kezdtek, és tömegesen felvonultak a város fő útvonalán. Az egyre növekvő tömeg a város központja felé hömpölygött, méltóságát mindvégig megőrizve. A munkások mellett a társadalom valamennyi rétege képviseltette magát benne. A menet célja a város szívében található Sztalin tér volt: az ott álló várban székelt a városi tanács. A tömeg betiltott hazafias dalokat és egyházi énekeket harsogott, egy közeli díszletműhely jóvoltából pedig transzparensek is kerültek, rajtuk ilyen feliratok: „Le a piócákkal!”, „Kenyeret kérünk!”, „Enni akarunk!” Néhány perccel később már jóval általánosabb érvényű követelések kerültek az egyre újabb táblákra: „Le a bolsevizmussal!”, „Le a vörös burzsoáziával!”, „Szabad választásokat ENSZ-ellenőrzéssel!” „SZABADSÁGOT! A felvonulás eredeti célja mindazonáltal az volt, hogy a munkások képviselői érdemben tárgyalhassanak Cyrankiewicz miniszterelnökkel – hiszen az előző hetekben bebizonyosodott, hogy az alacsonyabb szintű egyeztetéseknek semmi értelmük.

Délelőtt tíz óra körül a város főterén kissé tanácstalanul várakozó tömegben elterjedt a hír: a varsói munkásküldötteket letartóztatták, és a poznani államvédelmi hivatal közeli székházában tartják őket fogva. Az események e ponton döntő fordulatot vettek. A felháborodott, egyszeriben türelmét vesztett tömeg behatolt a városi tanács épületébe. A pártiroda alkalmazottai persze semmiféle ellenállást sem tanúsítottak, inkább ész nélkül elmenekültek. A tüntetők fehér zászlókat tűztek ki a vár tetejére, ezzel hirdetve: a kommunista hatalom megadta magát a népnek. A sokaság nemsokára a vajdasági pártbizottság épületét is birtokba vette. Az euforikus állapotba került emberek szobáról szobára jártak, és letépkedték a vörös zászlókat meg a különféle pártvezérek arcképeit. A pártbizottság homlokzatára hatalmas betűkkel felpingálták: „Ez a ház kiadó!” Más helyekre pedig azt írták: „Kenyeret!”, „Szabadságot!”

Ám a tüntetők ennyivel nem érték be: a néhány száz méterre magasodó államvédelmi székházat is megostromolták. A főbejáratot a rettegett elvtársak már egy órával korában elbarikádozták, mi több, Varsóból fiatal biztonsági szolgálatosokat hívtak. A tüntetők fél tizenegykor küldöttséget menesztettek a székházba, de az államvédelmisek vezetője nem volt hajlandó tárgyalni. Helyette parancsot adott az embereinek, hogy vízágyúkkal tisztítsák meg az épület előterét. A tömeg a vízsugarakra kőzáporral felelt, miközben azt skandálta: „Ma végzünk veletek!”, „Le a komcsikkal!”. Tizenegy órakor pedig megtörtént az, amire néhány nappal korábban még senki sem számított: eldördült az első lövés. Egy államvédelmis adta le a székházból – újabb lövések követték, majd elkezdett csattogni egy géppisztoly. Sebesültek és halottak maradtak a téren. Köztük egy kilencéves fiúcska, név szerint Bronislaw Król. A tüntetők azonban nem menekültek a színről. Sokan még csak fedezéket sem kerestek maguknak. Különösen az a fiatal kalauznő kínált vonzó célpontot, aki két kolléganője társaságában a nemzetiszínű zászlót lobogtatta.

Fél tizenkettő körül már volt mivel visszalőni: a tüntetés fegyveres felkeléssé alakult át. Ekkor játszódott le az a jelenet, amely a poznani fekete csütörtök jelképévé vált. A szemtanúk állítása szerint az államvédelmisek székházának ablakából egy vörös hajú nő tüzelt a leghevesebben. Ő vette célba a kalauznők zászlót lengető kis csoportját is. Sorozata megsebesített két kalauznőt, egy tizenkét éves gyereket, továbbá megölt egy vasutast. A zászló, akár egy hatásvadász módon megrendezett filmjelenetben, arra hullt, aki tartotta: fehér színén átütött a vér. A zenei általános iskola egy tizenhárom éves kisdiákja, Romek Strzalkowski emelte a magasba, és a golyózáporra ügyet sem vetve megindult vele az épület felé. A fiút délután holtan találták az államvédelmi székházhoz tartozó járműtelepen. Pisztolylövéssel közvetlen közelről végeztek vele. Később tisztázni akarták meggyilkolásának körülményeit, de eredménytelenül. Az 1956-os esztendőben nem csupán a pesti srácok írták be magukat a történelembe, hanem a poznani srácok is.

Zsille Gábor