|
 2016.05.27.
CSÍKSOMOLYÓI
ZARÁNDOKLAT 2016
Erőforrás
Nagybecskerek,
Gimes, Kistarcsa, Cleveland, Zetelaka. A világ majd minden tájáról
özönlöttek magyarok százezrei a csíksomlyói nyeregbe pünkösd
szombatján, a helyiekkel beszélgetve többen is annak a meggyőződésüknek
adtak hangot, hogy még sosem voltunk ilyen sokan a búcsúban.
Idén újból a
zetelaki keresztaljához csatlakozva zarándokoltunk Csíksomlyóra.
Az időjárás a korábbi éveknél is változékonyabb volt, a
borongós-esős időt hol tűző napsütés, hol jégeső tarkította,
péntek estére azonban a gyalogos zarándokok nem mindennapi
jutalomban részesültek, Csíksomlyó határában kettős szivárvány
fogadott bennünket.
A másnapi búcsús
mise szónoka, Csintalan László csíkdelnei plébános mellett
megosztott néhány gondolatot a zarándokokkal Jakubinyi György
gyulafehérvári érsek és a mise főcelebránsa, Bíró László
tábori püspök is. Mindhárman kiemelten foglalkoztak a magyar
megmaradás kérdésével, Bíró püspök atya arra hívta fel a
figyelmet, hogy akik elzarándokoltak a csíksomlyói Szűzanyához,
akik ragaszkodnak hozzá, azok nem árvák. „Ne engedjük, hogy
az egyház árvaházzá legyen, ne engedjük el a Szűzanyát. Ne
engedjük, hogy nemzetünk árvaházzá legyen.”
„Ne maradjon
beszegezett ház, gyerek nélküli iskola, megfogyatkozó falu és
város, megfogyatkozott ország és szülőföld. Be kell töltenünk
életterünket” – hangsúlyozta azután Csintalan László
atya. Prédikációja végén a magyar és a székely himnusz
szavait összekapcsolva fohászkodott: „Kérünk Istenünk, áldd
meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt”.
Ahogy Székelyföldön,
úgy az egész Kárpát-medencében égető kérdés a magyarság
megmaradása, Erdélyben különösen érezhető az egykori bevándorlásnak
szomorú következménye. A könnyebb út ma is az lenne, amit Mária
Terézia idején választottak, jóval nehezebb megteremteni a
feltételeit annak, hogy a családokban minél több gyermek születhessen.
Különösen igaz ez a romániai jogfosztottságban, vagy a háború
dúlta Ukrajnában élő honfitársainkra, de a Kárpát-medence más
tájairól is hozhatnánk példát.
Mégis a csíksomlyói
búcsú az az esemény, amely minden évben reménnyel tölt el
bennünket; „Borúra derű” – állt az egyik magyar zászlón.
Eddig talán soha nem látott létszámban gyűltek össze
magyarok szerte a világból azért, hogy nemzetünkért imádkozzanak.
Egy emberként énekelték el a magyar és a székely himnuszt, és
ha egy, csak egy napra is, de aki Csíksomlyón volt, az úgy érezhette,
hogy megszűnt a magyarság szétszakítottsága. Ugyancsak biztató,
hogy egy 449 éves eseményről van szó, amit semmiképpen sem
illethetnénk a trendi vagy a cool szavakkal, mégis fiatalok százezrei
keltek útra, hogy ott lehessenek. De ha egy valakit kellene a
csaknem kilátástalan helyzetben lévő magyarság elé példaként
állítanom, akkor az az a székely kisfiú lenne, aki mindössze
hét évesen, egy szó nélkül zarándokolt Csíksomlyóra és
vissza a zetelaki keresztaljával, gyalogolva így összesen száz
kilométert.
Még ha nem fogta
is fel teljesen, amit tett, áldozatvállalásával és odaadásával
példát mutatott és erőt adott mindannyiunknak. A kisfiú és
sok százezer társa a csíksomlyói nyeregben ismét
felcsillantották a reményt, hogy lesz még magyar újjászületés.
Märle Tamás
|
