2016.03.04.

Tényleg ügynök?

Néhány nappal ezelőtt olyan hírek érkeztek Lengyelországból, amelyek hatására – nem túlzás – megdermedtem. A szenzációhajhász kereskedelmi média nyakra-főre használja a „megdöbbentő”, „döbbenetes”, „elképesztő” jelzőket, mindenféle csip-csup hírecskékre, jelentéktelen félmondatokra, kretén sztárocskákra aggatva e hangzatos szavakat, hogy eladhatóbb legyen a semmi. Hanem most valóban döbbenetes hír kapott szárnyra: Lech Walesa volt köztársasági elnök, a legendás Szolidaritás-mozgalom hajdani vezére, a lengyel ellenzék hőse beszervezett ügynök volt – és jó pénzért rendszeresen jelentett. A hivatalos megfogalmazás szerint újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra arról, hogy a Nobel-békedíjas lengyel politikus a kommunista rezsim besúgója volt. E vád már korábban, a kilencvenes évek második felében is felmerült ellene, ám akkor Walesa határozottan tiltakozott. Tizenhat évvel ezelőtt, 2000-ben pedig a lengyel átvilágítási bíróság bizonyítékok hiányában úgy ítélt, hogy a volt államfő nem volt ügynök.

Az ügy most azért került elő ismét, mert tavaly novemberben elhunyt Czeslaw Kiszczak volt kommunista belügyminiszter. (Haláláról és életének viselt dolgairól e rovatban részletesen megemlékeztem.) Felesége kilencvenezer zlotyért, átszámítva hat és fél millió forintért eladta a Nemzeti Emlékezet Intézetének azokat az iratokat, amelyek rávilágítanak Lech Walesa múltjának eddig ismeretlen részleteire. Az intézet elnöke, Lukasz Kaminski múlt heti sajtótájékoztatóján bejelentette: „A dokumentumok között van egy boríték, amelyben található egy kézzel írott együttműködési megállapodás a titkosrendőrséggel. Ezt a papírt Lech Walesa, fedőnevén Bolek írta alá. Előkerült továbbá egy dosszié is, amelyben Bolek névre kiállított és aláírt nyugták szerepelnek a jelentésekért felvett összegekről. Az összesen 279 lapos munkadossziéban sok jelentés található Bolek fedőnévvel, illetve a titkosrendőrök bejegyzései a Bolek nevű személlyel folytatott beszélgetésekről.” Az intézet elnöke leszögezte: a történészek még nem elemezték az iratokat, de az írásszakértők feltétlenül hitelesnek tartják őket. Ez rendkívül lényeges mozzanat, ugyanis tudjuk, hogy a kommunista hatóságok annak idején sok ismert ellenzékit próbáltak lejáratni hamisított együttműködési papírokkal, kompromittáló iratokkal. Külön hamisítóműhely működött e dokumentumok előállítására. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik azért lettek besúgók, hogy kirakat jelleggel folytathassák ellenzéki tevékenységüket. A rendszerváltás időszakának magyar politikai életében is találhatunk ilyen alakokat… Akárhogyan is, a most felbukkant Bolek-dossziét az illetékes szakértők eredetinek minősítették. És korántsem biztos, hogy nem kerülnek elő újabb iratok, hiszen a közelmúltban a Nemzeti Emlékezet Intézetének munkatársai átkutatták a volt kommunista belügyminiszter, Kiszczak vidéki telkét.

Az érintett, Walesa ezúttal is tagadja a vádat. Múlt heti blogbejegyzésében hangoztatja: „Újra kinyilvánítom, hogy sohasem működtem együtt az állambiztonsággal, nem jelentettem fel senkit, nem támogattam a kommunizmust.” Ugyanakkor elismeri, hogy aláírt bizonyos iratokat, továbbá az 1970 decemberében lezajlott gdanski hajógyári sztrájkok letörése idején jegyzeteket készített az eseményekről. E feljegyzéseit a kommunista belügy később lefoglalta, és valószínű, hogy jelentéseknek tekintette azokat. Walesa most hangsúlyozza: „Nem törtek meg 1970 decemberében.” Egyes történészek szerint az állhat Walesa beszervezése mögött, hogy az 1970-es sztrájkokban vállalt részvétele miatt együttműködésre kényszerítették a titkosszolgálatokkal. A Szolidaritás egykori legendás vezéralakja friss blogbejegyzésében egy rejtelmes szálat is felvet: „Még él a tettes, akinek közzé kell tennie az igazságot, és számítok is erre.” Walesa a továbbiakban arról ír, hogy elkövetett egy hibát, amikor annak idején rábízott valakire egy titkot. Ki tudja, a most megszólított, egyelőre névtelen tettes talán valóban előrukkol az igazsággal. Őszintén szólva én erre nem fogadnék túlságosan nagy összeggel… Mindenesetre, az ilyen hírek hallatán arra gondolhatunk: ha ez igaz, akkor semmi sem igaz… Ha Walesa áruló volt, akkor lassan már senkiben sem bízhatunk meg feltétlenül, és ideje végképp leszámolnunk értelmiségi naivitásunkkal, az elvekbe vetett konok hitünkkel.

Ám jó hírrel is szolgálhatok, lássunk valami vidámabbat! Múlt pénteken a lengyel szenátus 2016-ot a lengyel–magyar szolidaritás évének nyilvánította abból az alkalomból, hogy kereken hatvan esztendeje, 1956-ban történt a poznani kommunistaellenes felkelés, illetve a magyar forradalom. Az ünnepi évet kinyilvánító határozatot a parlament felsőháza fogadta el – a száz képviselőből 79 volt jelen, és kivétel nélkül mindenki igennel szavazott. A javaslatot a kormányzó Jog és Igazságosság párt terjesztette elő. A szenátus által jóváhagyott dokumentumot Stanislaw Karczewski, a felsőház elnöke a tárgyaláson jelen lévő varsói magyar nagykövetnek, Gyurcsík Ivánnak nyújtotta át. A teljes hitelesítéshez még szükséges a lengyel parlament alsóházának döntése is, amely most pénteken várható. Az ülésen jelen lesz Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A magyar parlament február 29-én szavaz a teljesen azonos tartalmú, nyelvünkre fordított határozatról. Lássunk néhány mondatot a hivatalos lengyel szövegből, saját fordításomban: „A lengyelek és a magyarok 1956-os hősies megmozdulása a szabadság iránti örökös vágyunk tanúbizonysága volt. Európa második világháborút követő erőszakos felosztása és az egész régió rabigában tartása ellen is tiltakoztunk. A nemzeteink által 1956-ban tanúsított kölcsönös szolidaritás és segítség mindmáig olyan különleges érték, amelyre közösen emlékezni kötelességünk.” A lengyel és a magyar parlament legutóbb éppen tíz éve, 2006 tavaszán hozott kölcsönös határozatot a két nemzet szolidaritásáról: akkor arról döntöttek, hogy március 23-a minden évben a lengyel–magyar barátság hivatalos napja lesz. E nemes szokás azóta is él. Reméljük, a most kihirdetett Szolidaritás Éve is értékes programokkal telik, a formát sikerül megtölteni tartalommal. Annál is inkább, mert közös ünneplésünk indokolt: az 1956. október 23-i budapesti megmozdulások lengyelbarát felvonulásnak indultak, és a forradalom idején a lengyelek is hozzájárultak küzdelmünkhöz. Pénzt, vért és adományokat gyűjtöttek a magyar forradalmároknak, és ezrével vonultak az utcára Lengyelország-szerte, tiltakozni a szovjetek budapesti vérontása ellen. Egyszer még a szczeczini szovjet konzulátust is szétverték: a ruszki konzul a pincében bújt el a lengyelek elől.

Zsille Gábor