|
 2016.10.23.
A múlt ismerete
a jövő záloga
Hogyan jutott el a magyar katona a forradalomig?
A
forradalom előtt a Magyar Néphadsereg főhadnagya voltam. Kik is
voltunk mi? Janicsárok? Nem. Bár mindent megtettek, hogy azok
legyünk. Több száz kilométerre elszakítottak bennünket családunktól.
Tisztavatásom előtt rám kérdez a parancsnok: – Hová akarsz
kerülni? Pest nem megy. – Délvidéki vagyok, őrnagy bajtárs,
Bajára szeretnék kerülni. – Rendben van! Két hét múlva
landoltam Gyöngyösön. Minden évben áthelyeztek bennünket.
Alig ismerkedtem meg a szőke Zsófival, már Egerbe kerültem, és
ott a barna Erzsi még ma sem tudja, hová tűnt el oly hirtelen
egy ígéretes randevú előtt az a ragyás képű hadnagy.
A
laktanyákra ugyan ki volt írva, hogy „A néppel a népért”,
de szinte semmi emberi kapcsolatunk nem volt környezetünkkel.
Verpelétről futballozni jártunk ki egy bajtársammal Recskre,
de nekünk ott senki sem mondta, hogy a pályától két kilométerre
mi van.
És
szálltak a dalok is: „A hegyen túl, a határoktól messze a
proletár oly nagy nyomorban él…” (De mi majd változtatunk
rajta, felszabadítjuk őket!) És „Berlin mellett ütjük fel,
sej, haj, a tábori konyhánkat, Adenauer Marcsa lánya mossa a
koszos gatyánkat”.
Így
a dalok. Hogy hittünk-e bennük? Jellemtelenség lenne részemről,
ha azt mondanám: nem. De zömében fiatalok voltunk, s a lelkünk
nem igazán szerette meg a világforradalom ügyét. Engem például
hosszú ideig Eiler Eta és a labdarúgás jobban érdekelt, mint
a koreai háború vagy a párton belüli leszámolások.
 De
mi azért e hazában éltünk. Néha eljutott hozzánk egy-egy
Irodalmi Újság is. Néhányan a KISZ Petőfi-körébe is betévedtünk.
A rádiót is csavargattuk a rövidhullámú adásokra, Luxemburg,
Szabad Európa Rádió.
Időnként
hazamentünk. Nekem a nagybátyám elmondta, hogy ő a földjén
minden szőlőtőkét ismer, a dűlő végi két mandulafát még
a dédapám ültette. És a „közöst” nem tudja igazán a magáénak
vallani. Mi ugyan énekeltük az Internacionálét, de még ismertük
a Himnusz és a Szózat sorait is gyerekkorunkból, nekünk még
tanítóink voltak, nem oktatóink, bár amikor Várnai Zseni versét
tanultuk, nem tudtuk, hogy ezt nekünk is írták.
Október
23-a keddre esett, de ezen a keddi napon még senki sem tudta,
hogy „az az október 23-a” van. Legfőképpen az akkori irányító
garnitúra nem. A Gerő-féle vezetés aznap reggel érkezett meg
Jugoszláviából, Tito már nem volt „láncos kutya”.
Még
nem tudták, hogy sem párt, sem államvezetés nincs már mögöttük.
„Be
kell tiltani a felvonulást, élére kell állni, lőni nem
szabad, de ha kell, lövetni fogunk!”
Akkor
senki sem látta, hogy a felvonulás túllép minden elképzelésen.
A nap is velünk volt, gyönyörű, verőfényes nap, október
huszonharmadika…
A
déli óráktól sokezernyi egyetemista, főiskolás indult el Petőfi
és Bem szobrához. Csupa örömtől sugárzó, boldog arc. Talán
a világon sem volt még ilyen felvonulás. A résztvevők hitték,
hogy a kezükben van az ország sorsa, hitték, hogy e naptól
fogva nem térhet vissza a hazugságtenger. Hitték, hogy elég
lesz kinyilvánítani egy demonstrációval, hogy „Mit kíván a
magyar nemzet” – most 1956-ban.
Naiv,
mámoros hittel vonultak, hitték, hogy az elembertelenedett valóságot
ki lehet javítani, ha az ősforrásokhoz térnek vissza. Azt nem
tudták, hogy az ősforrások csak az elméletben és a propaganda
világában léteznek.
A
magyar nép dühét, elkeseredettségét, a „Most vagy sohá”-t
senki sem látta előre. Ezt a fiatalságot már nem bénította
meg a felnőtteket mindennapos megalkuvásra késztető terror világa.
Az október 16-ai szegedi gyűlésükön az egyetemisták újjáalakítják
a MEFESZT-t, ami látszólag nem nagy dolog, de a bolsevizmus
alapjait ingatja meg. Magát az állami centralizációt.
Október
23-a, nem október 23-án kezdődött. A magyar népet sokszor vádolták
a politikai kultúra hiányával, és itt most megtörténik a
politika első csodája. Egy populáris program össznépi igénye
rajzolódik ki. Minden egyes pontnak erkölcsi igénye van.
A
kapitalizmusról, a háború előtti Magyarországról csak torz
ismereteik voltak. Nem akartak kapitalizmust. Igazságos és erkölcsi
alapokon létező társadalmat akartak.
Ez
lehet 1956 üzenete a mának, és minden mának.
Az első fegyveres harcok
Az első összecsapás a Rádió ostroma, elfoglalása volt.
A felkelők és a lőszer nélküli katonák dulakodásával
indult. A tömeg fanatikusan követelte a 14 pont bemondását,
mely 14 pont az egyetemisták által megfogalmazott eszmék, változások
követelése volt. Az ostromlók nem egészen azonosak a felvonulókkal.
Kiegészültek a munkahelyükről eltávozó alkalmazottakkal,
munkásokkal.
Megkezdődik
a kődobálás. Majd válaszul a könnyfakasztó gránátok dobálása.
300 katona (20. Önálló Hírezred) próbálja kiszorítani a tömeget
a Körút felé. 21 órakor tankok jönnek, majd elvonulnak, 22órakor
megérkezik a Petőfi Akadémiáról 150 tiszt és hallgató. Délután
még felvonulnak, de a Rádió ostroma más történés.
30
fő bejut, a többieket elzavarják (lőszerük nem volt). A
piliscsabai ezred ugyancsak lőszer nélkül dulakodik egy sort,
majd kivonják őket.
24
órakor betörik a Puskin utcai kaput. Az őrség 24-én 00.30-kor
kap engedélyt fegyverhasználatra. A valóságban 23 órától tűzharc
folyik. A felkelők fegyverhez jutásáról nincs irodalom, tájékoztatás
24-én 5 órától minden oldalról lövik az épületet. 9 órakor
elesik a rádió.
A
felkelők a katonákat elzavarják, az ávósokat a pincébe zárják.
25-én hajnalban a Magyar Néphadsereg visszafoglalja a Rádiót
harc nélkül. A felirat, „Szabad magyar Rádió”, megmarad a
homlokzaton. Az nem véletlen, hogy a felkelők a rádiót
megostromolták. A rádió a „Landerer nyomda”. Akik meg védik,
nem a rádiót védik, hanem a rendszert. Nagy részük parancsra.
A rádió nem onnan sugároz, a rádió épülete jelkép.
Magában
abban a tényben, hogy az ostromlók úgy döntöttek, hogy a rádiót
el kell foglalni, benne volt a forradalom minden ösztönös
akarata, aztán nem tudtak mit kezdeni a rádióval!
A Sztálin-szobor ledöntése
A Sztálin-szobor megalázó jelkép, azonos a szovjet
elnyomással, volt egy versike is róla: „Üres szoba, hideg
gyomor, nyolcméteres Sztálin-szobor”. A szobor ledöntése nem
ment simán, de a Vörös Csillag traktorgyár párttag igazgatója
3 traktort adott segítségül.
(folytatjuk)
|
