|
 2016.09.09.
„Tiszteljük,
szeretjük, becsüljük”
Külhoni magyarságért kitüntetések átadása
A budavári
Magyarság Házában ünnepi külsőségek között került sor
augusztus 19-én a külhoni magyarok nemzetmegtartó érdemeiért
odaítélt miniszterelnöki kitüntetések átadására. Művészek,
zenészek, néptánccsoport, közösségi szervezetek, író, egyházi
személyiség, erdélyi városok meghurcolt magyar polgármesterei
alkották sorát azon kitüntetetteknek, kiknek Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes adta át a miniszterelnöki elismerést.
Felvidékről Puss Sándor jezsuita pap a magyar hitéletet
szervező, rászorultakat felkaroló, árvákat segítő társadalmi
munkásságáért vehette át a díjat. Zelei Miklós író, aki a
Csehszlovákia és Szovjetunió közti határral szétválasztott
Szelmenc falu történetét, huszadik századi sorsát dolgozta
fel, és a határátszeléssel alakult két falu közti újkori
határátkelő megnyitásának érdekében vállalt tetemes munkát.
Harmadikként pedig a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, amely
immáron 47 éve kutatja, műveli, színpadra állítja a felvidéki,
az egyetemes magyarság és a Kárpát-medence népeinek táncait,
melyeket javarészt a felvidéki magyar városok és falvak közönségének
megközelítőleg évi negyven-ötven fellépés keretén belül
mutat be.
További
kitüntetettek a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, a
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Nyugat-európai Országos
Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország). Kitüntették
Antal Árpád Andrást, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Mezei
Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt,
Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda
alpolgármesterét, akiknek a későbbiekben nyújtják át a díjat.
Négyüket Semjén Zsolt kiemelte a beszédében. Az erdélyi közéletben
való szerepvállalásukért a román karhatalom által meghurcolt
magyar polgármesterek magyar miniszterelnöki kitüntetését
teljes vállszélességgel politikai üzenetnek titulálta: „a díjnak
van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött
magyarjaink kezét nem engedjük el” – hangzottak szavai.
„Világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek,
hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét.” „Ezek
az emberek magyarságukért üldöztetést szenvednek, és ezt azért
csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon
közéleti szerepet.”
Semjén
Zsolt e kitüntetés megadásával üzenni akar, hogy azon testvéreinket,
kik magyarságuk miatt kell hogy szenvedjenek, készek vagyunk védeni.
Baráti hangnemben elhangzott egyenes beszédében nyíltan
megadta lehetőségét annak, hogy ki-ki válassza meg, akar-e a
barátunk, illetve ellenfelünk lenni. Mint jelenlévőt, a kitüntetett
pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes tagját, büszkeséggel
töltött el, hogy jelen lehettem azon beszédnél, melyben
Magyarország egyik legmagasabb szintű politikai képviselője
olyan szónoklattal állt ki mellettünk, illetve a magyarságukért
üldözött testvéreink mellett, amelynek horderejét sok
magyarokat bántalmazó eset kapcsán hiányoltunk. Mivel a délvidéki
magyar üldöztetések, magyarverések idején, illetve a felvidéki
Malina Hedvig megverésével kapcsolatban szomjúhoztuk az ilyen
nemű politikai helytállást, annál nagyobb örömmel töltöttek
el bennünket, felvidékieket a miniszterelnök-helyettes szavai.
A
Semjén Zsolt beszédében elhangzó nagy fajsúlyú üzenetek
egyike a nemzetrészek egymásrautaltságát, azok megmaradásának
fontosságát hirdette, nem feledkezve meg a világban élő szórványokról
sem. Kiemelte, hogy a megmaradás csupán úgy lehetséges, ha a
magyarság minden egyes nemzetrésze megmarad, ha elvész
valamelyik, akkor „az egyetemes magyarság csonkul”. Szavaival
súlyt adott annak az összmagyar tudatából fakuló ténynek,
hogy felvidékiek nélkül jóval gyöngébb lenne a magyarországi
nemzetrész, mint ahogy a magyarországiak nélkül is jóval gyöngébb
lenne a felvidéki magyarság. Erdély nélkül gyöngébbek lennénk
Felvidéken, mint ahogy a felvidékiek nélkül is gyöngébbek
lennének testvéreink Erdélyben. Ezen egymásrautaltság
oda-vissza való érvényességének állami szintű kihirdetése
a nemzetrészek egyenrangúsítását jelentette számunkra.
Lehet, hogy ez nyilvánvalónak tűnik sokunk részére. Tudjuk,
hogy természetes, és fontos, hogy a kárpátaljai, a délvidéki,
erdélyi magyarság is megmaradjon, ám ami a lényeg, hogy e
kijelentés most ezen keretek közt hangzott el és, hogy a magyar
politikum legfelsőbb körei ezzel kihirdették, hogy a magyarhoni
és külhoni magyarok egyformán fontosak. „Tiszteljük, szeretjük,
becsüljük.” – hangzottak a külhoni nemzetrészek felé Semjén
Zsolt szavai. A külhoni magyarokkal kapcsolatos olykor óvatoskodó
diplomácia formátlan köntösét viselő kijelentések tengerében
üdítő érzés e szavakat hallani.
Azon
tény, hogy ezen miniszterelnöki kitüntetés átadása történelmünk
viharos korszakainak magyar vérrel megszentelt helyén, a budai Várhegyen
ejtetett meg, az Erdély magyar polgármestereit a mindenkori,
nemzetéért és hazájáért küzdő hősök, vitézek sorába
emelte. Azon hozzáadott érték, amely számunkra megadta e kitüntetés
súlyát, az nemzeti mártíromságuk magyar állam általi teljes
vállszélességű elismerése volt. E hozzáadott érték néptánccsoportunk
négy és fél évtizeden átnyúló felvidéki munkásságáért
kiérdemelt kitüntetésnek olyan szellemi töltetet adott, amely
meghaladta ama tény súlyát is, hogy e kitüntetést
megkaphattuk. E hozzáadott érték szívünket hevíti, lelkünket
erősíti. Nem csupán állami protokolláris cselekedet, de ünnep,
nem csupán kitüntetés, de testvéri egymásrautaltságunk
tudatosítása, megvallása, kihirdetése lett ezen alkalom.
Jancsó Badacs Károly
|
