vissza a főoldalra

 2016.09.09. 

Az illusztráció nem a szöveg kiszolgálása

Leonidasz 300 fegyveressel várta a támadást a Thermopülai-szorosban. Most pedig a nyugati politikusok kinyitják a határt, és hagyják, hogy olyan emberek lepjék el a kontinenst, akik más kultúrkörből érkeztek.

 Sárkány Győző grafikusművész, illusztrátor 1951-ben Súron született. A Hungart Egyesület alapító tagja és elnöke. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alelnöke, alapító elnöke a Magyar Illusztrátorok Társaságának, tagja az olasz és a New York-i illusztrátorok szövetségének és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének.

Válogatás egyéni kiállításaiból: 1986: Fényes Adolf Terem (Budapest); 1988: Nagy Balogh János Kiállítóterem (Budapest); 1992: Fiatal Művészek Klubja (Budapest), Magyar Nemzeti Galéria (Budapest); 1993: Kortárs Grafikai Kabinet (Budapest); 2003: Vigadó Galéria (Budapest); 2008: Galéria IX (Budapest); 2011: Pesterzsébeti Múzeum (Budapest).

Válogatás a díjaiból: 1989: Sillanpää: Hiltu és Ragnar illusztráció, nívódíj; 1993: Nemzetközi Kisgrafika „Mohács 900 éves”, I. díj; Nemzetközi Ex-Libris Biennále, Gyula, I. díj; Petőfi pályázat, Városi Képtár, Kiskőrös, I. díj; 1995: Kortárs költészet-grafika, Kecskemét, MAOE díj; 1996: „Szép Magyar Könyv”, Illusztrációs díj; 1998: Ferenczy Noémi-díj; 1999: „Év Illusztrátora” – Magyar IBBY díj; 2000: Simsay Ildikó-díj; 2002: Salgótarjáni Rajzbiennále – MGSZ díj; 2012: Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj; 2015: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.

Válogatás a nyomtatásban megjelent könyveiből: 1988: F. E. Sillanpää: Hiltu és Ragnar (Európa); 1990: Valerij Brjuszov: Márványfejecske (Európa); 1991: A. Schmuckler: Rekviem Theophilért (Európa); 1992: Tótfalusi István: Operamesék (Móra); 1993: Edmond Rostand: A Sasfiók (Európa); 1994: A Magyar dráma gyöngyszemei, 1–10. kötet (Unikornis); 1998: Verne-sorozat, 1-14. kötet (Unikornis); 2006: Maszk leporelló (MIT); 2011: Arc leporelló (MIT).

Művei több közgyűjteményben elérhetők, egyebek között a Hadtörténeti Múzeumban, az Országos Széchényi Könyvtárban, illetve a Magyar Nemzeti Galériában, a mohácsi Kisgrafikai Gyűjteményben vagy a Lódzi Nemzetközi Kisgrafikai Gyűjteményben.

 Az illusztráción keresztül értünk el nagy külföldi sikereket

 Milyen a magyar grafika nemzetközi elismertsége?

 – Az ágazaton belül meg kell különböztetni a kifejezett autonóm grafikát, s azt, amit én nemzetközileg különösen képviselek, az illusztrációt. Az illusztráció és az autonóm grafika látásmódomban egybemosódik, tehát nem választanám szét a kettőt nagyon markánsan, és a két dolgot valamilyen fokon nemzetközileg is egységben kezelik. Annál is inkább, mivel az illusztrációból nőtt ki a grafika, mint önálló műfaj. Viszont az illusztráció útján tudtam eljutni olyan nemzetközi fórumokra, és értünk el olyan nemzetközi sikereket, amiről a kedves olvasóknak szívesebben beszélek. Ezen a területen szereztem nagyobb tapasztalatokat. Arról nem tudok, hogy a sokszorosított és az autonóm grafika területén különösen nagy nemzetközi kapcsolatok lennének. Bár vannak, hiszen én is tagja vagyok a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, de újból kihangsúlyozom: az illusztráción keresztül értünk el nagy külföldi sikereket.

 Mi ennek az oka?

 – Az, hogy az illusztráció a nagy nemzetközi könyvvárásokhoz kötődik. Kiemelném Frankfurtot. 1999-ben Magyarország volt a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár díszvendége. Abban az időszakban is a Fidesz volt kormányon, voltak kisebb nehézségek, mivel benne voltam a szervezésben, így ismerek bizonyos részleteket. Visszatérve az illusztrációhoz, Frankfurttal kapcsolatban két programot valósítottunk meg. Az egyik az Ex Libris-szoba, ami nem is inkább illusztrációként, hanem kisgrafikaként, „könyvjegyként” jelent meg. A másik megjelenésünk a Német Illusztrációs Ponton történt, ahol nagyméretű, digitális printeken állítottuk ki művészeink alkotásait. Azt is tudni kell, hogy az általam vezetett Magyar Illusztrátorok Társaságában, és az ezen keresztül való megjelenésben nemcsak illusztrátorok vesznek részt, hanem autonóm grafikusok is. Jelentős festők és grafikusok működnek nálunk, mivel meghívom a szakma színe-javát egy-egy tematikus kiállításra. Az illusztrációt nem a szöveg hű kiszolgálójaként értelmezem, hanem önálló grafikai műként, amelyik természetesen valamilyen módon kapcsolódik a szöveghez. Nagy visszhangot kapott frankfurti megjelenésünket a 2006-os bolognai követte, ahol az illusztráción keresztül voltunk díszvendégek. Akkor egy olyan koncepció született – mivel sok fiatal illusztrátorunknak még nem volt könyve, s őket is be akartuk mutatni –, hogy három generációt mutattunk be, a nagy, neves öregeket, mint Kass János, Gyulai Líviusz, a középgeneráció tagjait, és a legfiatalabbakat. Ezért azt találtam ki, hogy szöveg nélkül, leporellón állítottuk ki a munkákat. Az összes korosztály alkotása egységesen jelent meg. Ez nagyon érdekes színfoltja volt a magyar megjelenésnek, egy üzenet a világ felé, hogy milyen markáns ebben az értelemben a hazai vizualitás. A kiállítást nagy siker övezte. A bolognai ifjúsági és gyerekkönyv vásáron hatalmas médiamegjelenést kaptunk. Ez volt az illusztrátorok olimpiája. Ezen a kiállításon harminc magyar illusztrátor és harminc magyar animátor (rajzfilmes, grafikus) vett részt. Jankovics Marcell segített a rajzfilmekhez hozzájutni. Az 50 négyzetméteres nemzeti stand mellett pedig országunknak további 350 négyzetméteres díszvendég standon nyílt lehetősége a bemutatkozásra. Körülbelül 25-30 ezren tekintették meg a munkáinkat. Tehát teljes képet kapott Bolognában a magyar grafikáról a nemzetközi közönség, sőt még kerekasztal beszélgetéseket is tartottunk, ahol a közönség is kérdezhetett. Természetesen nem mindegy, milyen fórumon jelenünk meg. A könyvvásárokra inkább „vájt fülűek” járnak, ahol a könyvek mellett fontos szerepet kap az illusztráció. Véleményem szerint az illusztrátor nem a szöveg kiszolgálója, az illusztráció hozzá tesz a szöveghez. Nem nézem le azokat, akik gyerekkönyvekhez illusztrálnak, mert ennek a műfajnak is létezik a saját szabálya és értékrendje, vannak divatok, trendek a világon, amit a fiatalok megpróbálnak utánozni. Ez nem is lenne baj, de a legfontosabb, a magyar grafika és illusztráció legjobb értékeinek bemutatása, a hagyomány megőrzése új elemekkel ötvözve. Én mintegy 50 könyvet illusztráltam, az utolsó a Verne-sorozat volt. Főleg szépirodalmat, mivel még volt rá lehetőség és igény a kiadók részéről. Körülbelül 300 Verne-illusztrációt készítettem, és én terveztem a sorozat 75 kötetét. Ez igen nagy vállalkozás volt, és 1998-ban ezért Ferenczy Noémi díjjal ismert el a szakma.

 Először, ha jól tudom, a Franklinék adták ki idehaza Verne könyveit.

 – Igen, de abban metszetszerű illusztrációk voltak, és azokat valamennyire felelevenítettem, visszanyúltam hozzájuk, de a gondolatiság már eltért. Ma már kevés embert fog meg a technikai újdonság, a Holdra szállás. A hősök különböző tájakra utaztak, és így a természetet, a tájat ábrázoltam. Előtte nagyon sokat illusztráltam az Európa Könyvkiadónak. Sok díjat nyertem ezekkel a könyvekkel. Ide sorolható Rostand Sasfiókja, Schmuckler Rekviem Theophilért, avagy Wolfgang Amadeus Mozart második élete vagy Brjuszov Márványfecskéje. Azt tapasztaltam, sokat tanulhatunk az illusztrációból. Hiszen az illusztráció szakmai tudásra és alázatra is tanít. Engem főleg a szakmaiság érdekelt. Lehet modernnek lenni, hiszen a világ jelenségeire valamilyen értelemben válaszolni kell, még akkor is, ha elefántcsonttoronyban élnék, mert akkor is megérintenének a társadalmi problémák, ám ezeket átértelmezve, egy „titkos” szűrőn engedem át.

 Térjünk vissza a nemzetközi megjelenésekre.

 – 2014-éig folyamatosan megjelentünk Frankfurtban és Bolognában. Ehhez a forrást pályázati úton, valamint az állam és a szakminisztérium biztosította. Minden egyes megjelenésünket katalógus kiadása követte, tehát dokumentáltuk a kiállításokat. Az MMA könyvtárában megtalálhatók és kutathatók ezek az anyagok. Már több éve nem járunk Frankfurtba, sem Bolognába, mert megváltozott a nemzetközi háttér. 20 év alatt nagyon sok nemzetközi kiállításon vettünk részt. Tapasztaltuk, hogy a magyar illusztrációnak és a grafikának is igen sajátos a formája. Ahogy említettem, számomra fontos a hagyomány, ezért foglalkoztatott sokáig Dürer, és évekig készítettem Dürer parafrázisokat. Számomra ő, a magyar származású alkotó meghatározó mester, etalon. Sőt nagyon modernnek tartom. Jövőre ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, és erre készítek egy nagyszabású grafikai anyagot 50 alkotással, s tervezünk ebből kiállítást és katalógust, illetve könyvet. Az 50 rajzhoz 50 művészettörténészt, művészt, újságírót, teológust, pszichológust, tudóst kérek fel arra, hogy egy adott alkotáshoz írja meg azt, hogyan látja; milyen a világunk a reformáció 500. évfordulóján.

 Első kérdésemre tehát az a válasza, hogy elismert külföldön a magyar grafika, illusztráció?

 – Pontosan. Pozsonyt még kihagytam, ahol kétévente megrendezik az illusztrációs biennálét (BIB), ahová csak könyvekkel lehet jelentkezni. Oda is húsz évig jártunk ki, és vittük ki azoknak a művészeknek az alkotásait, akiknek az előző évben könyve jelent meg. De nemcsak könyvet, hanem az eredeti illusztrációt is kivittük. Ezzel egy időben a Pozsonyi Magyar Intézetben mindig is volt kiállítása a Magyar Illusztrátorok Társaságának. De a biennále körébe bekapcsolódtak a különböző nemzetközi intézetek, mint például a lengyel és a német Goethe Intézet. Csehszlovákia szétválása után a szlovákok megtartották az Illusztrációs Biennálét, és velünk mindig korrekt viszonyra törekedtek. Ha más nemzetközi szervezetek is ilyen pozitívan álltak volna hozzánk, még több eredményt érhettünk volna el.

 Támadások kereszttüzében

 Mi ennek az eredője?

 – Valószínű, az a szakmai vonal, amit mi képviselünk nem illik abba a nemzetközi trendbe, ami az utóbbi években megerősödött a gyermekkultúrát képviselő nemzetközi szervezetekben. Lehet, hogy egy új generációnak kellene folytatni az általunk 20 évig sikeresen vitt szakmai tevékenységet. A további építkezés lehetőségére letettük az alapokat. Az elmúlt 20 évben kiadott 15 katalógusunk mindezt dokumentálja.

 Kezemben egy 2015-ös katalógus, az Örök értékek az Illusztrációban. Látom rajta Rényi Krisztina nevét, akivel hat évvel ezelőtt készítettünk interjút Képes mesék – mesés képek című kiállításával kapcsolatban…

 – Ennek nagyon örülök, mert Krisztina egyik „harcostársam”, annak viszont nem, hogy éppen őt, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Egyesületének vezetőjét méltatlan támadások érték, pedig nagyon sokat tett az elmúlt 20 évben a magyar könyvkultúráért. Az ok, az ezen a területen mozgó nemzetközi szervezetek irányváltása.

 A New York-i és az olasz illusztrátorok szövetségének is a tagja. Ezek a szervezetek is ellenségesek önökkel szemben?

 – Nem, sőt kifejezetten segítőkészen, több magyar fiatal illusztrátornak biztosítanak kiállítási lehetőséget, mind az olaszok, mind az amerikaiak.

 Elképzelhető, hogy a külföldi illusztrátorok irigyek a magyarokra?

 – Jó értelemben, azért, mert minden második évben katalógust jelentettünk meg. Ezt a szlovák szakmai vezetők értékelték nagyra. Különösen Dusan Roll a Pozsonyi Illusztrációs Biennále megalapítója – Kass János jó barátja. De az amerikai illusztrátorokat is lenyűgözték a katalógusaink, és Bolognában kerültem jó barátságba Stefano Imberttel az amerikai illusztrátorok egyik vezetőjével.

 Föl lehet ismerni egy grafikáról készítője nemzetiségét?

 – Igen, mert léteznek különböző iskolák. Az oroszokra a mívesség jellemző. Olyan realista hagyományokra építenek, ami ma is briliáns. A francia illusztrátorokat pedig az elegancia, a finomság, a poénosság jellemzi. Tehát minden ország művészetének megvan a maga külön karaktere, stílusa, amit nem csak a szakmabeliek vesznek észre. A képlet mégsem ennyire egyszerű, mert mindig vannak olyan trendek, amelyeket egyes művészettörténészek meghatározónak gondolnak, és ezért azokat többen követik. Holott már túlléptünk az ’50-es éveken, amikor az akkori nyugati művészeti áramlatokat alig ismerték. Ma felmegyünk az internetre, és látjuk, ki mit alkotott. Az általunk készített katalógusokból pedig tökéletes módon meg lehet állapítani azt, mit jelent a magyar grafika és illusztráció. 1996-ban rendezésünkben volt egy magyar–olasz kortárs illusztrációs kiállítás a Vigadó Galériában, ahol érdekes volt a két ország stílusbéli különböző elemeit elemezni. Akkor kerültünk kitűnő barátságba Beppe Giacobbéval, aki neves illusztrátor és az Olasz Illusztrátor Szövetség elnöke volt. De említhetnénk a japán illusztrációs szakmát is, akikkel hosszú éveken keresztül tartó szakmai kapcsolat fűz össze. Így került sor 2004-ben Oitán a (BEU) az első Japán Illusztrációs Biennáléra, amelynek zsűrijében részt vettünk Rényi Krisztina képviseletében, és hoztunk el két magyar illusztrátornak egy-egy díjat (Rofusz Kinga, Szurcsik József). Ezek a szakmai eredmények méltán büszkeséggel tölthetnek el bennünket.

 Olyanokról is hallani, akik itthon dolgoznak, szerződés kötnek egy japán céggel, és interneten elküldik a megadott figurákat.

 – Igen, technikailag lehetséges, sokan dolgoznak ilyen módom külföldre.

 Nem érdekelnek a kiadók üzleti érdekei

 Bizonyára, de meg is kell élni valamiből.

 – Nem vitatom. Amikor elkezdtük az illusztrációs szakmát képviselni, megállapodtunk, minket nem érdekelnek a kiadók üzleti érdekei. Az volt a cél, hogy értékrendet mutassunk föl a magyar grafika és illusztráció területéből. Úgy érzem, elértük célunkat. A következő generációnak más céljai vannak, és másképpen valósítja meg céljait. Én várom, hogy folytassa az általunk megkezdett munkát hasonló sikerekkel.

 Hogyan lehet egyszerre jó kapcsolatot ápolni a kiadókkal és megőrizni a tőlük való függetlenséget?

 – Nagyon nehéz, szinte képtelenség; nagyon sok vita keletkezik ilyenkor. A kiadó mindig a saját üzleti érdekeit tartja szem előtt, inkább megkeres egy gyengébb kvalitású és olcsóbb illusztrátort.

 Mondta, hogy az illusztrátorok sokszor vitatkoznak a kiadókkal. Teszem fel, felkeresi önt egy fiatal, ha harcolnia kell a kiadókkal, miből tud megélni?

 – Nehezen vagy sehogy. Társaságunk nem ügynökség, mint szakmai társaság soha nem közvetítünk kiadó és illusztrátor között. Léteznek ilyen ügynökségek; Bolognában, Frankfurtban külön standjuk van, ahová beviszi az illusztrátor a portfólióját. Majd fizet az ügynökségnek, amelyik kiajánlja. Természetesen ezek az ügynökségek neves művészeket keresnek. Azt nem állítom, hogy nincs olyan hazai kiadó, amelyik ne adna az illusztrátori minőségre, de számuk elenyésző, ám náluk is a pénz dominál. Én is megválogattam a kiadókat. Az Európa Kiadónál – különösen, mikor Osztovits Levente volt az igazgató – értékes könyveket adtak ki. A Verne-sorozattal befejeztem az ilyen típusú illusztrációkat.

 Belépek egy nagyobb üzletbe, és olyan 400-500 forintos mesekönyvecskéket látok, melyeket szörnyen illusztrálnak.

 – Vannak ilyenek, de ez minket szakmailag nem érdekel. 1994-ben a Vörösmarty téren, a hajdani Csontváry Galériában hoztuk létre a Magyar Illusztrátorok Társaságát, s akkor is azt mondtam, ne a kiadók kiszolgálását, hanem egy értékrendet képviseljünk. Így csak az általunk értékesnek tartott művek alkotóit hívtuk meg a társaságba. Hiszen minden ország, társadalom felszínre hozza azt az értékrendet, amelyik felmutatható és vállalható. Tehát ezt nem kell irányítani, magától születik meg. Hallhattunk olyan hangokat, hogy majd a Magyar Művészeti Akadémia mondja meg, mit kell festeni. Ez egy badarság. Senki nem mondja meg ezt. Azt viszont jól lehet látni, ki mit képvisel. Nem kell minden áron a divatokat utánozni, kell egy világkép és egy olyan értékrend, amiben hiszek, és ezt valamilyen formában szeretném átfordítani a vizualitás nyelvére. Azt látom, megváltozott a világ, és biztos nem jó irányba.

 Ez kihat a művészetre is?

 – A stílusokra nem, de a tematikára már igen. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alelnökeként én találtam ki a nagy kiállítások tematikáját Aknay János barátommal, így a Valóság és illúziót, a Négy elemet, a Labirintust, a Harmóniát. Most az ötödik nagy kiállításunk a Káosz és rend, melyet a szegedi Reök-palotában nyitunk meg. Nem véletlen a címadás… Azért Szegeden, mivel Szentendréről kiszorultunk az új vezetés művészeti koncepciója miatt. Természetesen nem értünk ezzel egyet, de tiszteletben tartjuk.

 A Hungart Egyesületet is vezeti?

 – Igen, ez egy lényeges része művészetszervező tevékenységemnek, és itt mint kiadó jelenek meg. Tíz éve adunk ki könyveket neves képző-, ipar- és fotóművészekről. Ez egy kortárs hiánypótló kismonográfiai sorozat. Dr. Szeifert Judit művészettörténész szerkesztésével. Az idén értük el a 35-dik kötetet. Az idei új 5 könyv könyvbemutatója októberben lesz az Art Marketen, név szerint Aknay János festőművész, Bohus Zoltán üvegművész, Lakner László festőművész, Méhes László festőművész és Nádler Tibor festőművész. Erre szintén nagyon büszke vagyok.

 Beszélgetésünk elején említette, hogy dolgozik egy nagy projekten, a reformáció emlékéve kapcsán. Itt is meghatározza a világunk a tematikát?

 – Hogyne, az alkotás címe 500 éves a reformáció, 50 rajz, 50 gondolat, a bálványok bukása. A bálványok bukását egy történelmi íven át mutatom be, hogy milyen bálványok buktak meg. Idéznék a projekt szinopszisából. „A reformáció 500-dik évfordulójára, 2017-re 50 grafikai lap készül, 100×70 cm-es méretben, tollrajz technikával. A grafikák hangulata, látványvilága a történelem nagy fordulópontjait, az egyes korszakokban született műalkotásokkal parafrázisszerűen idézi meg. A történelmen végig vonuló isteni gondviselés madáchi gondolata, az ószövetségi Dániel próféta kijelentései és János jelenéseinek apokaliptikus képletszerű képi megjelenítése egyaránt inspirációul szolgálnak. A világrend szellemi megújítására tett kísérletek közül kiemelkedik a reformáció 500 évvel ezelőtti eseménye. A történelem bálványai kelnek birokra a lapokon, amelyek magának a küzdelemnek a megjelenítésével állítanak emléket a reformációnak és máig ható szellemiségének. Egyben utalva a történelemben a folyamatos megújulás szükségességére, ahol bálványok keletkeznek és bálványok buknak el. A koncepciót a grafikai megjelenítés, 50 rajz adja, amelyhez társulna 50 gondolat. Ezek az írások felkérésre készülnek neves művészek, írók, tudósok, zenészek tollából. Az 50 rajz és 50 gondolat, írás kiállítás keretében kerül bemutatásra, amelyhez egy könyv/katalógust jelentetnénk meg. A tárlat megnyitóját egybekötve a katalógus bemutatójával, 2017 novemberében, a reformáció 50. évfordulójára időzítenénk.” A kiállítás kurátora D. Udvary Ildikó művészettörténész, a kiadvány kurátora és szerkesztője Dr. Szeifert Judit művészettörténész.

 Ez áthallásos is lehet, ha abba gondolunk bele, hogy sokan a civilizációs vívmányokat bálványozzák.

 – Ez a lényeg, hiszen ma bálvány a pénz, egy felfuttatott celeb. Bálványokat mindig is „imádtak”. Az ókorban, a középkorban és napjainkban is. Bálvány volt Hadrianus császár szeretője Antinóosz, akiről számos szobor készült. Caligula pedig istennek képzelte magát. A New York-i óriási forgópisztoly akár USA-t is jelképezheti, vagy gondolhatunk a 8 méteres nagyságú chicagói Marilyn Monroe-szoborra. Ráadásul ezek a bálványok szépek is lehetnek, éppen így tudnak hatni a tömegekre. Ez a mű, ami egy alkotásmix, összegzése lesz eddigi grafikai tevékenységemnek és annak, mit gondolok a világról. A bálványok bukása állásfoglalás is a nyugati civilizáció megvédése érdekében. Európában létre tudtunk hozni olyan értékeket, amelyek meghatározták civilizált világunkat. Gondoljunk bele: Leónidasz 300 fegyveressel várta a támadást a Thermopülai-szorosban. A thermopülai csata – bár vesztes csatának bizonyult – időt adott a városállamoknak, hogy megfelelően felfegyverkezzenek és végül a szalamiszi csatában legyőzzék a perzsákat. Most pedig a nyugati politikusok kinyitják a határt, és hagyják, hogy olyan emberek lepjék el a kontinenst, akik más kultúrkörből érkeztek.

 Jelenlegi munkáinál fontos, hogy a néző megértse, mit üzen egy grafikájával?

 – Nem. Az a célom, hogy a nézőt gondolkodásra serkentsem, elindítsam a fantáziavilágát.

 Az egyik falon maszkokat látok. Ezzel is azt akarja elérni, hogy mindenki külön-külön gondoljon valamire?

 – Pontosan. Amikor ezeket a belső maszkokat rajzoltam még nem jártam Japánban, Afrikában, Dél-Amerikában. Nem az ősi maszkok hatására kezdtem el rajzolni, hanem bensőmből törtek föl ezek a dolgok. Majd, miután megrajzoltam a maszkokat, utána tettem tanulmányutakat számos országba és ennek a hatására kezdtem el a maszkokat gyűjteni és az irodalmával foglalkozni. Ezek a maszkok mindenki számára mást jelentenek. Írtak is róluk kollégáim különböző szövegeket, s ebből majd szintén egy könyvet tervezünk. Ezekben az egzotikus országokban tett utazások valamennyire megváltoztatták a viszonyomat a nyugati kultúrához. Megtaláltam azt a hiányzó láncszemet, ami a kultúrákat összeköti.

 A szociológusok szerint legtöbbször álarcot viselünk. Más maszkot veszünk fel, ha belépünk egy áruházba, mint mikor egy hivatalba.

 – Ezzel tökéletesen egyetértek, így ezeket a maszkokat akár önarcképekként is felfoghatjuk. Régebben nagyon sok önarcképet rajzoltam. Korábban, a 80-as években hiperrealista módon rajzoltam és láttattam a világot, mint egy krónikás. A maszkok rajzolása közben viszont egy történelem előtti képzelt világban hoztam felszínre a dolgokat. Ebben az ősi korban még nincs előttem tanult minta. Ez már a művészetpszichológia témakörébe tartozik.

Medveczky Attila