|
 2016.09.09.
Egy kitüntetés utóélete
Tombol a bosszú népe
Spíró György és
Kertész Ákos együttesen legalább harminc különböző díj
tulajdonosa.
Most az erkölcsi
magaslesre felkapaszkodók az alább történtek idején mit
tettek, felemelték-e szavukat, mikor:
Spiró György leírta,
hogy „Jönnek. Jönnek a dúlt-keblű / mélymagyarok megint, /
fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek / a szarból, csönd van.
/ (…) Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve
szívnák a / vért – miért is? ki tudja. Trianonért?
(…)”(1987) És Kornis Mihállyal egyetértettek, amikor papírra
vetette, hogy „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk
kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi
még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”(Beszélő
– 1992)
Landeszmann György
főrabbi következő kijelentéséhez, hogy viszonyultak?
„(…) ha
felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában,
amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak
a bőgatya és a fütyülős barack.”(Napi Magyarország –
1993)
Kertész Ákostól
elhatárolódtak a cikke miatt?
„A magyar
genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi
bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy
mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan
dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a
moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy
se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és
ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval
viszi valamire.
Ma már a második
világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a
felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben),
amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes
bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé,
se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha
föloldozást!”(Amerikai Népszava – 2011)
Bartus László, a
főszerkesztő azt írta Kertésznek: „Tudod, hogy mennyire
egyetértünk a leveledben írtakkal”.
Nem kérdés
kiknek a nevében írta sorait Kornis Mihály. A Beszélő c. izének,
melyben műve megjelent, vezető politikai elemzéseit többnyire
Kis János írta, Demszky Gábor terjesztette, a Beszélő köré
csoportosulók, Kőszeg Ferenc, Petri György, Nagy Bálint,
Haraszti Miklós, Eörsi János, Magyar Bálint, Iványi Gábor,
Pető Iván, Bauer Tamás, Rainer M. János, Szalai Erzsébet,
Lengyel László, Bokros Lajos.
Petőfitől Utassyig
Ha pediglen nem
fizetünk, / Aszondja, hogy jaj minekünk, / Háborút küld a
magyarra, / Országunkat elfoglalja. // Foglalod a kurvanyádat, /
De nem ám a mi hazánkat!… / Hadat nekünk ők izennek, / Kik
egy nyúlra heten mennek.
Ezek már itt több mint százan mennek egyre, ezért a mérsékeltek
úgy gondolják, jobb félni, mint megijedni. Van, aki mint Zárug
Péter is, barátjának nevezi Bayert, de az igazi okot, amiért támadják,
ő sem világítja meg. Amíg Bayer Csurka Istvánt nácizta, a
liberátorok ajnározták. Amikor az Echo TV nyilvánossága előtt
bocsánatot kért tőle ezért, és ráadásul felkérte Csurka
Istvánt, írjon előszót Ady-tanulmányához, arra gondoltunk,
ezt nem biztos, hogy elviszi Bayer szárazon, pláne hogy a nyilvános
beszélgetés keretében még azt is bevallotta, hogy amit csinált,
pénzért csinálta. Ez a kitüntetéscirkusz csupán a tiltakozást
vezénylőkben azóta gyűlő gennyes indulat felfakadása. Az őrjöngés
művi, átlátszó volta feltűnhetett a szervezőknek is, tehát
századiknak bejelentették Fischer Ádámot. Nyomatéknak.
Bayer Csurkának
tett vallomása, hogy tulajdonképpen mindazt, amiért bocsánatot
kért, pénzért csinálta, gyanússá teszi ennek az aláírás-vadászatnak
is az önkéntes voltát. A tiltakozó, kitüntetést visszaadó
halottak némák, de a hozzátartozók még élnek, s mint tudjuk,
van az a pénz… A látszólag még élők aláírásai közé
meg bekevertek olyan aláírásokat is, melyek tulajdonosai oda
sem adták a nevüket, nekik a listára vételük ellen azonban
nincs merszük fellépni. És ami a legszebb, erről a tőlünk,
magyaroktól teljesen idegen gyűlölethadjáratról képes volt
valaki leírni, „ez megint egy igazi magyaros aránytévesztés”.
Mi vernénk fel a Holokauszt Emlékmúzeum csendjét is pusztán
hatalomvágyból? Mit nem beszéltek, felebarátaim? Hol élünk?
Én szemfedőlapod
lerántom:
kelj föl és járj,
Petőfi Sándor!
(…)
Szedd össze
csontjaid, barátom:
lopnak a bőség
kosarából,
a jognak asztalánál
lopnak,
népek nevében! S
te halott vagy?
Holnap a szellem
napvilágát
roppantják ránk
a hétszer gyávák.
Magyar lélek
„Sokat bántottam Csurka Istvánt.
Mert jó volt együtt
üvölteni a sakálokkal.
Így van ez
mindig. Az ember fiatalon és ostobán a falkához csapódik, különösen,
ha úgy látszik, a falkán kívül nincsen élet, nincsen igazság.
A kilencvenes évek elején úgy látszott. S ahonnét mi érkeztünk,
a főváros egyetemeiről, főiskoláiról és szakkollégiumi
mozgalmaiból, onnan csak a falka szava hallatszott. S ha elég
nagyot rúgott az ember Csurkába, akkor tehetségesnek és haladónak
és európainak lett nyilvánítva. Olyankor sorra jöttek az ajánlatok,
külföldi ösztöndíjakra, szerkesztőségi állásokra, könyvekre
– mindenre. És ez a langymeleg összetartás a
megfellebbezhetetlen igazság vaníliaillatát árasztotta. Utóbb
kellett kiválni, és megérezni a vaníliaillat mögött az árulások
bűzét. Húsz év távolából az a legnagyobb tapasztalat, hogy
a nemzeti gondolat köpködése és kiröhögése jól jövedelmező
és lélekölő foglalatosság. No és persze az, hogy ki kell válni.
S ha az ember kiválik, előbb-utóbb beleütközik Csurka Istvánba.
(...)
Az urbánusok
egyik legtehetségesebbike, Tamás Gáspár Miklós most helyenként
emberien írt a halott íróról, de sok mindenben tévedett. A
legnagyobbat abban, hogy Csurka szíve gonosz volt. Nagyon nem
volt az. Gyermekien, zavarba ejtően jó szíve volt. Amikor végre
volt lehetőségem és bátorságom nyilvánosan bocsánatot kérni
tőle, a szemén láttam a jó szívét. És megbocsátott. És az
Ő megbocsátása által voltam képes megbocsátani önmagamnak…”
Ez az, amit nem
bocsátanak meg sosem Bayernek a liberálisok.
(Bayer Zsolt
teljes búcsúbeszéde Csurka Istvántól a Heti Magyar Fórum 35.
számának 3. oldalon olvasható)
czyla
|
