vissza a főoldalra

 2017.02.03. 

A délvidéki művészek alkotásai szerves részei a magyar örökségnek

Nélkülük az egyetemes magyar kultúra sokkal szegényebb lenne

Január 14-én rendezték meg Zentán a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségét. Dudás Károly Magyar Örökség-díjas író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke: „szövetségünk 20 éve Délvidék-szerte szervez, támogat olyan ünnepi műsorokat, vetélkedőket, kiállításokat, amelyek nagyjainkhoz, nemzeti történelmünk, művelődéstörténetünk évfordulóihoz, jeles dátumaihoz, kulturális évadjainkhoz kötődnek.” Elnök úr azt is hozzátette, hogyha kisebbségi sorban egy közösség élethalálharcot vív, akkor igenis szükséges az összefogás.

 Délvidék magyarsága mióta ünnepelhette szabadon a magyar kultúra napját?

 –Húsz éve ünnepeljük a magyar kultúra napját Zentán. Nem csak a zentai győzedelmes csata miatt, hanem, mert ez a város kultúránk egyik fellegvára. Nem tudom, van-e felemelőbb, szebb ünnepünk, mint a magyar kultúra napja. Amikor itt Zentán, a győzedelmes csata színhelyén megszólalnak a templomok harangjai – szólnak már közel két évtizede –, s látjuk, hogy minden együtt van – hogy mind együtt vagyunk! –, úgy érezzük, hogy nincsen. Legfőbb megtartónkat, magyar kultúránkat ünnepeljük, annak emlékére, hogy 194 esztendővel ezelőtt egy szatmárcsekei kúriában, valószínűleg csikorgó hideg, januári éjszaka, lefüggönyözött ablakok mögött, a gyenge lámpafénynél egy törékeny testalkatú, krisztusi korban járó, bal szemére vak férfi egy hosszú vízszintes vonással befejezett egy költeményt. Erkel Ferenc csodálatos zenéjével Kölcsey Ferencnek ez a költeménye lett aztán a magyar nemzet Himnusza. A Himnuszunk. Amelyről idegen nemzetek tudósai azt állítják, hogy túlságosan szomorú, melankolikus, hogy nem elég pergő és lendületes – nem elég diadalmas: hogyan is érthetnék, hogy a mi himnuszunk nem harci induló, hanem nemzeti ima, fohász…Jó három héttel korábban, mint ahogy Kölcsey befejezte volna Himnuszát, 1823. január 1-jén megszületett Petőfi Sándor. „Mindezt még nem tudhatta 1791 nyarán Herder, korának nagy tudósa” – emlékeztetett egy vele készített interjúban Lezsák Sándor, egyik korábbi Aranyplakett-kitüntetettünk, „amikor azt jósolta, hogy az általa egyébként nagyra becsült magyarság nyelve két évszázad múlva már csak a lexikonokban lesz fellelhető, mi magunk pedig menthetetlenül beleolvadunk a német és szláv tengerbe”. Nem tudhatta, hogy a történelem logikája ellenében csodálatos kultúránk és világraszóló nagy embereink által megtaláljuk annak a titkát, hogyan tud a nemzet erőszakkal elcsatolt részeivel együtt megmaradni és emelkedni. A kérdésére válaszolva, amikor a’90-es évek elején létrehoztuk a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, első önszerveződésünket, akkor kezdtünk el emlékezni halottainkról – igaz csak maroknyian voltunk szabadkai temetőben. S emlékeztünk az 1944-45-ös vérengzések áldozataira. Akkor már énekeltük Himnuszunkat. Talán a magyarországi olvasók el sem tudják képzelni azt, hogy milyen borzasztó helyzetben voltunk hosszú évtizedeken keresztül, mikor nem énekelhettük szabadon saját Himnuszunkat. Felvetődhet a kérdés, hogy miért ünnepeltük korábban a magyar kultúra napját. Azért, hogy aki szeretne, jelen legyen a rendezvényünkön, az egész Kárpát-medencéből. Így jelen voltak az anyaország képviselői, hivatalos és félhivatalos kulturális intézmények, szervezetek, és az elszakított területeket minden szegletéből érkeztek hozzánk – ahogy közel 20 esztendeje. Ilyenkor hajtunk fejet azok előtt, akik a legtöbbet tettek a délvidéki magyar kultúra megőrzéséért, felemelkedéséért. Átadtuk a VMMSZ által alapított életmű- és pályadíjakat. Magyar Életfa Díjjal ismertük el Dormán László fotóriporter, újságíró, Faggyas József citerás, Hódi Éva nyugalmazott magyartanár és könyvtárvezető, valamint Silling István néprajz- és nyelvjáráskutató munkásságát. A szövetség plakettjével jutalmaztuk Lőcsei Ilona művelődésszervezőt és újságírót, Regécz László művelődésszervezőt, Tóth Ágnest, a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület elnökét, a csókai Rákóczi férfikórust, valamint a 70 éves pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet. A VMMSZ legrangosabb elismerését, az Aranyplakettet Pirityiné Szabó Juditnak, a nemzetpolitikai államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetőjének és történésznek ítéltük oda – ő már a ’90-es évek óta támogat bennünket. Ezt az Aranyplakettett megkapta már az említett Lezsák Sándor, a magyar rendszerváltás egyik kiválósága, Budai Ilona népdalénekes, és még sorolhatnám.

 Önt idézem: „később pedig azon a kérdésen rágódtak a délvidéki magyarok, hogy vajon kultúránk is maradék-kultúrává, töredék-kultúrává töpörödött-e.” Mit értsünk töredék-kultúra alatt?

 –Nagyon sok helyen élnek a Délvidékben „maradékok”, legyenek azok épületek, emberek. De ők tartják a térségekben élőkben a lelket, a magyar öntudatot. Maradék település példázza, hogy soha nem szabad feladni. Tény az, hogy 37 évnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy visszafordítsunk valamit, mert 1978-ban a maradéki általános iskolában megszűnt a magyar tannyelvű oktatás. Akkor még volt egy összevont alsós magyar tagozat, ezt megszüntették minden bizonnyal teljesen indokolatlanul, mert elegendő számú diák volt. Több generáción keresztül a maradéki magyarok számára az általános iskolában nem volt biztosítva az anyanyelven folyó oktatás. A mintegy 500 magyar lakossal – ami az összlakosság egynegyede – rendelkező településen a nagyszülők még beszélnek magyarul, de számos szülő már nem. Mégis elérték, hogy iskolájuk legyen. Tény, hogy egyre jobban fogyunk. Maradékká fogyatkoztunk, de a kultúránkra ez nem jellemző. Erre egy példa: nálunk van a legtöbb Radnóti-díjas versmondó. Nemcsak a múltban születtek itt, a végeken világraszóló nagy fiaink-lányaink, az egész nemzet szent ügyét előbbre vivő íróink, költőink, tudósaink, művészeink, közéleti embereink – születnek most is, itt élnek közöttünk, itt vannak velünk, most is. Alkotásaik, ragyogó szellemi teljesítményük szerves része a csodálatos magyar örökségnek. Nélkülük az egyetemes magyar kultúra, a nemzet egésze volna sokkal szegényebb, kiszolgáltatottabb. Ki kell emelni, hogy nekünk, délvidéki magyaroknak a legnehezebb időkben is voltam barátaink. Odaát, az anyaországban, szerte a Kárpát-medencében, még a diaszpórában élő nemzettársaink soraiban is. Segítettek bennünket kikecmeregni a kisebb-nagyobb gödrökből, amelyekbe a kisebbségi sors megpróbáltatásai taszítottak bennünket, velünk voltak talpra állásunkban, velünk vannak emelkedésünkben is.

 Mikor jött létre szövetségük?

 –A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség utódszervezetként 38 alapító kulturális szervezet részvételével alakult meg azzal a céllal, hogy életre keltse a Délvidék minden zugában kihalóban levő magyar kultúrértékeket. A vajdasági magyar művelődési egyesületeket, kulturális, szakmai és alkotóműhelyeket tömörítő ernyőszervezet szükségességét Szabadkán, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ fennállásának 120. évfordulója kapcsán szervezett programsorozat keretében tartott értekezleten, 1992. május 16-án 53 szervezet képviselője mondta ki, és végül 1992. július 11-én, Szenttamáson alakult meg. Nemzeti azonosságtudatunk megszilárdítása, de újraélesztése tekintetében óriási jelentősége van a nemzeti múltunk jelentős eseményeiről való megemlékezéseknek. A szövetség Délvidék-szerte szervezett, támogatott létrejöttében olyan ünnepi műsorokat, vetélkedőket, kiállításokat, amelyek nagyjainkhoz, nemzeti történelmünk, művelődéstörténetünk évfordulóihoz, jeles dátumaihoz, kulturális évadjainkhoz kötődnek, így: 1994-ben Kossuth halálának centenáriumának évében, 1996-ban a honfoglalás 1100. évfordulója, 1997-ben a zentai csata 300. évfordulója, 1998-ban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója, 2000-ben a magyar keresztény államiság millenniuma, 2002-ben Kossuth születésének bicentenáriuma, de említhetjük a Mátyás király trónra lépése 550. évfordulója jegyében zajló egész éves Reneszánsz-év délvidéki központi ünnepségét (2008), a Kazinczy Ferenc születésének 250., Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója jegyében zajló Magyar Nyelv Éve programsorozathoz kötődő rendezvényeket (2009), az Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére rendezett délvidéki rendezvényeket (2010), és még sorolhatnám.

 Mi jellemzi a délvidéki magyar kultúrát, művészetet?

 –Nagyon szép és szertágazó a délvidéki magyar kultúra, annak ellenére, hogy megpróbálták bevezetni az avantgárd zsákutcájába. Egy ideig nálunk, ahogy az anyaországban is azokat értékelték, azok kaptak médiafelületet, akik az avantgárdot képviselték. Annak ellenére, hogy silány műveket hoztak létre, még Kossuth-díjakat is kaptak. Az igaz értékeket teremtők kissé háttérbe szorultak. Ennek ellenére nagyon gazdag a kultúránk, s ezt mutatjuk be a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokon. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség jogelődje, a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség 1952-ben szervezte meg Palicson a vajdasági magyar művelődési egyesületek és intézmények, kulturális és művészeti alkotók első találkozóját. A palicsi Magyar Ünnepi Játékok – ez volt a rendezvénysorozat hivatalos neve – nálunk egyedülálló, és mind a mai napig megismételhetetlen ünnepe volt egy nemzeti kisebbség kultúrájának. A politikai klíma változásai folytán ilyen méretű rendezvényre többé nem kerülhetett sor. Mi több, a Kultúrszövetséget is felszámolták, a nemzetiségi egyesületeket pedig nemkívánatosnak nyilvánították és fúzióra kényszerítették más nemzetiségű egyesületekkel. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalapításától, 1992-től kezdve, alkalmazkodva a megváltozott társadalmi és kulturális körülményekhez, az ünnepi játékok újraélesztésén munkálkodott – keresve a lehetőséget arra, hogy egy-egy év vajdasági magyar kulturális csúcsteljesítményei egy rendezvény vagy rendezvénysorozat keretében kerülhessenek bemutatásra. Így született meg a vajdasági magyar kultúra legtömegesebb, legváltozatosabb és legmutatósabb rendezvénysorozata, a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok, amely lehetővé tette a kulturális és művészeti mozgalom minden műfaja: a zenei és tánc-folklór, a könyvkiadás, az irodalom, a színjátszás, a film-, videó-, képző- és iparművészet, a vers- és prózamondás, a szórakoztató és kórusmuzsika egyéni és közösségi csúcsteljesítményei számára a bemutatkozást. Az Ünnepi Játékok új arculatának, az így megfogalmazott célnak megfelelő tartalmi és formai jegyek kimunkálása évekig tartott. Az évente ismétlődő rendezvénysorozat 1993-ban indult útjára, akkor még A Vajdasági Magyar Kultúra Napjai címmel. Az I. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékoknak tekinthető programsorozat öt héten át, legfőképp a hétvégi napokon zajlott;1993. október 29. – november 27. között Kispiac, Magyarkanizsa, Óbecse, Szabadka, Topolya, Zenta és Völgyes település adott otthont irodalmi találkozónak, könyvbemutatóknak, a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállításának, a vajdasági magyar képzőművészek kamarakiállításának; a bánáti magyar szórványtelepüléseken a szabadkai Népkör és szabadművész státuszú vajdasági magyar színművészek vendégszerepeltek, sor került a Magyar Szó gyermekrovata legszorgalmasabb tudósítóinak és az együttműködő pedagógusoknak találkozójára, a Ki mit tud? vetélkedősorozat Délvidék legjobbjainak, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője első díjasainak gálaműsorára, valamint tudományos-szakmai értekezletekre. Azóta minden évben megrendezzük ezt a játékot. A legutóbbit pedig Palicsfürdőn teljes egészében a szórványra alapoztuk.

 Az a tény, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségből kiváltak támadják mind az egyedüli magyar szerbiai parlamenti pártot és a Magyar Nemzeti Tanácsot, mennyire nehezíti meg munkájukat?

 –Hála Istennek: semennyire. Nemrég részt vettem Szatmárnémetiben egy konferencián és a magyar egységről tartottam előadást. Nagyon érdekes, hogy a fiatal liberálisok felvetették nekem, hogy milyen dolog magyar egységről beszélni, mikor a sokszínűség a lényeges. Bizonyára önök, kedves olvasók is ismerik ezeket lózungokat. Elmondtam, hogy nem vagyok a demokrácia ellensége, de tudni kell, hogyha kisebbségi sorban egy közösség élethalálharcot vív, akkor összefogás szükséges. És nem szabad tudatosan szétverni az egységet, mert akkor „eltemethetjük magunkat”. Nem akarom dicsérni magunkat, hiszen én is a VMSZ alapítója vagyok és tanácselnöke, de amit mi politikai téren elértünk – és erről beszélnek Magyarországon és Kárpát-medencében is - , hogy példaértékű. A kiváltak eleinte elég nagy zavart keltettek sorainkba, de ezen túltettük magunkat, és kultúránk területén semmilyen kárt nem okoztak.

Medveczky Attila