|
 2017.02.24.
Példát
mutatnak a krisztusi megszentelt élet tanúi
Gyászévtized – a reformáció eszméiért címmel egyháztörténeti
konferenciát rendeztek Rozsnyón
Gyászévtized. Az
1671-1681-es évek így kerültek be a reformátusok történetébe.
Február tizenegyedikét jeles dátumként tartják számon,
hiszen a gályarabokat 1676-ban e napon kezdik szabadon engedni, s
ennek tiszteletére tették emléknappá. Ez alkalomból a Gömöri
és az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye konferenciát
rendezett Rozsnyón, mely istentisztelettel vette kezdetét. Az igét
a Hollandiából érkezett Nt. Jaap Doedens hirdette, aki most a Pápai
Református Teológiai Akadémián teljesít szolgálatot.
Igehirdetésében imádkozott a mindenkori üldözöttekért.
A konferencia a történelmi
városháza dísztermében folytatódott, ahol B. Kovács István,
a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei
igazgatója, Csorba Dávid, a Sárospataki Református Teológiai
Akadémia tanára és Czenthe Miklós, a budapesti Evangélikus
Országos Levéltár igazgatója tartottak tudományos előadást.
B. Kovács István történész előadásában felidézte a
gömöri perbe fogott protestáns prédikátorok megpróbáltatásait.
Rimaszombatból Harsányi István és Kaposi István prédikátorok
lettek a vezetőik. Voltak, akik önként lemondtak hivatalukról,
sokan a kivándorlást választották, s többjüket bebörtönözték,
de a foglyok nem törtek meg. Tudták, miért szenvednek, Istenbe
vetett hitükben hagyták magukat akár félholtra is verni, de a
katolizálásról hallani sem akartak.
Lipót császár uralkodása idején Kollonich Lipót érsek
megfogalmazta ars poeticáját: „Magyarországot először rabbá,
azután koldussá, majd katolikussá teszem.” Ennek szellemében
mintegy 700 magyarországi protestáns lelkészt és tanítót
azon ürügy alatt, hogy a Nádasdy-Zrínyi-féle összeesküvésnek
a részesei voltak, a pozsonyi vésztörvényszék elé idéztek
– így kezdődött az ellenreformáció legkegyetlenebb
korszaka.
Az előadó korabeli dokumentumok alapján elmondta, a prédikátorok
nem hajlottak, többször kérték a császárt, mentse fel őket
a halálos ítélet alól, melyet végül száműzetésre enyhítettek.
A Felvidéken 1675-ben Lipótvárról majd negyven foglyot
indítottak el gályára Morvaországon keresztül Ausztriába,
ahonnan Gráctól gyalog folytatták útjukat. Sokat szenvedtek,
voltak, akik belehaltak sérüléseikbe. Akik még bírták a
gyaloglást, Nápoly felé folytatták útjukat, ahol fejenként
50 aranyért adták el őket gályarabnak.
A második hullámban további 20 elítéltet küldtek még
az előbbiek után. A katonák megtagadták, hogy Nápolyba kísérjék
őket, voltak akiket megváltottak, több prédikátor viszont a
Fiume melletti Bukkariba került. Itt nyugszik az egykori zsíp-radnóti
lelkész, Szentkirályi András. A zaklatásoknak az 1681. évi
soproni országgyűlés vetett véget.
B. Kovács felhívta
a figyelmet, hogy abban az időben a gályarabság a legmegalázóbb
büntetés volt. Emléküket őrzik Debrecenben, Budapesten, Sárospatakon.
Az egykori Magyarország területéről a legtöbben Gömörből
kerültek gályarabnak, az ő tiszteletükre Rimaszombatban a
református templomban helyeztek el emléktáblát.
„Nem ok nélkül született az az elhatározás, hogy
Rimaszombatban emlékművet is avatunk a gályarabok tiszteletére”
– világított rá B. Kovács István.
„Ami feledésbe merült, azt ki kell emelni”
Csorba Dávid irodalomtörténész, főiskolai docens, az
MTA köztestületi tagja a magyarországi gályarab-kultusz hatásáról
szólt. Kiemelte, hogy a jogorvoslatért több száz évig küzdöttek.
Bemutatta a Hollandiában kiadott rézkarcokat, melyek ezt az időt
idézik. Megjegyezte, hogy az iratok fennmaradása kész csodának
számít.
A krisztusi megszentelt élet tanúiról két éve Hollandiában
filmet is készítettek. A mártírokról és gályarabokról több
irodalmi alkotás, festmény született. A szabadult rabok visszajártak
a helyszínekre, az audienciákról krónikai bejegyzések tanúskodnak.
Az előadó felidézte Séllyei István, Harsányi István,
Kocsi Csergő Bálint, Csúzi Cseh Jakab, Otrokocsi Fóris Ferenc,
valamint Jablonczai János életútját, akiknek leszármazottai még
ma is köztünk élnek.
„Az irodalom java még nincs összeszedve, reméljük,
hogy a gályarabokra emlékeztető tárgyakat össze tudjuk gyűjteni.
Reménységünk, hogy Sion lerombolt falainak az építői leszünk,
ha nem mi, akkor a fiaink” – zárta előadását Csorba.
Czenthe Miklós Gyászévtized: a szepesi közkincs pazarlása
címmel tartotta meg az előadását. A Szepesség protestáns
egyháztörténeti szempontból nagy jelentőséggel bír. Az
ellenreformáció rohama Lőcsét nagyban érintette, az evangélikus
polgárság kiszorult a város vezetéséből. A városon kívül
építhettek fatemplomot, Lőcsén ennek a helyén az evangélikus
temetőben oltárív áll. Késmárkon egy ilyen fatemplom máig
is fennmaradt.
Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a gyászévtizedben
a legdrágábbat, a protestáns hitüket vették el a szepességiektől,
akik addig inkább császárpártiak voltak, de az erőszakos
katolizálás arra ösztönözte őket, hogy kiálljanak a nemzeti
megmozdulások mellett, s Thököly és Rákóczi híveivé váltak.
„Ami feledésbe merült, azt ki kell emelni. Ami még
menthető, azt meg kell őriznünk, mert a Szepességből annyi
marad számunkra, amit most a levéltárakból és a temetőkből
felkutatunk. A dokumentumok olvasása nem egyszerű, latinul, németül
vannak, de a levéltárakban szabadon lehet kutatni, az anyagok
feldolgozásra várnak” – hangsúlyozta Czenthe.
A gályarabságra hurcolt hitvalló ősökről méltón kell
megemlékezni
Buza Zsolt, a rozsnyói gyülekezet lelkipásztora zárszavában
kiemelte: „Hallhattuk az előadásokban, hogy mi mindenen
kellett keresztülmenniük a gályaraboknak, akik hittel
tekintettek a szolgálatukra. Ezen a tájon, Tornától elindulva
Gömörben szinte minden egyes gyülekezetünkben ott vannak az
emlékeink, s ezek az emlékek bennünket építenek. Aki fel
tudja dolgozni a múltját, az tud a jelenben élni, s a jövőbe
tekinteni.”
Hozzátette, a keresztyén ember számára nem marad más,
mint a nemes harc. A február 11-i rozsnyói gyászévtizedet
felidéző konferencia ebből adott egy szeletet.
Orémus Zoltán, az Abaúj-tornai Református Egyházmegye
esperese imájában megköszönte azoknak, akik a hitben előttünk
jártak, hogy példájuk, állhatatosságuk ma is világít a
reformátusok számára. Szívben nyitottságot, belső érdeklődést
kért ahhoz, hogy mindenki még jobban megismerhesse az ő bizonyságtételüket.
Kérte az Istent, hogy a mai kor harcaiban, próbatételeiben a
református egyházközségek tagjai és képviselői helyt
tudjanak állni.
„Rengeteg feldolgozatlan információnk és megválaszolatlan
kérdésünk van. Így a jó, ez a helyes, hiszen az emberi sorsok
velejárói az információk és a bennünk maradt kérdések
lelki életünk mozgatórúgói. A visszajelzésekből úgy tűnik,
a gondolatébresztés megtörtént” – mondta Uličný Ibolya,
a konferencia háziasszonya, a Rozsnyói Református Alapiskola
igazgatója.
A szakmai konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy a gályarabok
történetén keresztül megerősítsék a mai lelkészek,
presbiterek és gondnokok hitvalló életét, építsék hitüket
és gazdagítsák ismereteiket. Ezzel a reformáció 500. évfordulója
alkalmából méltó módon megemlékeztek a gályarabságra
hurcolt hitvalló ősökről.
(felvidek.ma)
|
