|
 2017.05.08.
Ez van!
Kiss Márti és Kovács Csonga Anikó kiállítása a révkomáromi
Limes Galériában
Hétköznapi cím,
mintha csupán egy pillanatot rögzítene, holott mögötte vizuális
gazdagsággal ott a „kis” (helyi szín) és a „nagy” (világ-bolyongás)
élet. A tárlatot látván nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a
szlovákiai magyar képzőművészetnek megvan az utánpótlása.
Magyarán, nem csupán nálunk és a környező országokban nevelődött
– hol erősebben, hol kevésbé erősen – egy olyan fiatal
csapat (Erdély ebben is élen jár), amely fölkészültségével
és látásmódjával, hagyományszeretetével és újító készségével
karakteres, nagy reményekre jogosító életműkezdetet valósított
meg, hanem a Felvidéken is.
A
két húsz éven túli fiatal, Kiss Márti és Kovács Csonga Anikó
együttes kiállítása – a természetbe szerelmes festőé és
a társadalom (köztük a család) dolgaira hallatlanul érzékeny
grafikusé – azért is érdekes, mert két ennyire különböző
életfölfogású, technikájú művész csak ritkán fér meg
egymás mellett. Ritkán, mert jóllehet mindketten modernek, az
ötlettel teli Kovács Csongát az élet kis és nagy ügyei (két
legtávolabbi pont, az emigránsok vándorlásai és a családi női
ügyek (benne az anyaság) mozgatják. Míg Kisst fölöttébb az
organikus tájban megképződött létszeretet és a falusi udvar
megannyi iróniával teli, de feszült drámaiságban is jelentkező
történései.
Ám
épp e látásmódban és technikai megvalósulásban megtestesülő
ellentét adja a kiállítás dinamikáját. Azért illenek össze
– robbanó távolsággal –, mert fiatalos lendületükben közös
a mindenség akarása. Kiss Márta expresszív festészete,
organikus létbolyongása megmarad a falakon. Nagyméretű valóságkozmoszai,
hol szarkasztikus humorral (Falusi kupleráj – 2017, vegyes
technika, 240×200; Hárem – 2016, akril, 200×200; Tyúksors
– 2016, akril, 160×140), hol a bozsgó természet buja zöldjével,
a burjánzó indákkal, máskor a megkövesült faágak, sások, a
búcsúzó berek, a rozsdásodó tárgyak jajszavával adják
tudtunkra a látomássá növő reáliák kérlelhetetlenségét
(Feltűnés nélküli energiák I–II. – 2016, v. t. 130×150;
Múlhatatlan szépségek – 2016, v. t. 110×70; Réti nádas –
2016, v. t. 200×300; Remény I. és Remény II. – 2017, v. t.
200×400, illetve 150×100; Színlelés – 2016, akril, 140×1600).
A
disznók „szerelmi élete” (Falusi kupleráj) és a
gerendaboltozat alatti istállóban a tyúkok viháncolása (Hárem)
a szarkasztikus humoron túl (életvidámság) az ember múló életének,
porosodó vágyálmának lassú elkorrodálására hívja föl a
figyelmet. Mintha a festőecset kalandja – mély érett barnák
és tobzódó sárgák teszik puhán komor-vidámmá, csaknem érzékivé
a faktúrát – az időregiszter fokról fokra való lebontása
is volna. A realisztikus, noha pontosan a couleur locale-t
megjelenítő ábrázolaton túlmutató időtlenség fordítódik
itt át expresszív cselekvésimitációvá.
A
nagyméretű hatalmas vásznak organikus eredetű látomása,
akarjuk, nem akarjuk, bizonyos szépségstációk kivetítője.
Szelíd durvaságukban, csaknem érzékivé váló növényszövetükben
a sarjadás és bomlás (újabb vizuálisan megörökített időjáték)
együtt érződik. Fűszál- és sáskatedrálissá emelődik a
jelen, innen ünnepélyessége, hogy a lassú bomlás mint szívhalál
valaminő drámát közvetíthessen – az elveszett szépség utáni
vágyakozás gyötrelmét.
Kiss
Márti expresszív létecsetjében úgy dübörög a valóság –
kéretik karakteresebb, akár előnévvel megemelt nevet választani,
mert a sok azonos nevű festőművész közt elvész a gyerek!
–, hogy a realisztikus látomás (ez tehetségének jele)
csaknem szakrális körökben landol. A Remény két változatban
is megfestett, a rothadásból-végből építkező üdítő növénykozmosza
erre jellegzetes példa. S egy kis megengedéssel „stációjárássá”
emelődik a Színlelés vastalicskába tévedt – állított!
–, a magány örömét és bánatát megélő baromfija is.
 Kovács
Csonga Anikó grafikái és installációi egy kísérletező,
sokat gondolkodó és szenvedő lélek érzékenységéről
vallanak. A társadalmi és közéleti ügyektől igencsak inspirált
kifejezőerő forró lenyomatai. Amikor bizonyos művei kapcsán
„szerzői technikát” említ, alighanem a monotípia alapú,
vonalhálóban és foltokban gazdag lapjainak invenciózus –
mindenképpen egyedi – megoldásaira figyelmeztet. A fölfogásában
sokkoló – nomen est omen – kisebb és nagyobb formájú migráns-sokk
tépetten is égbe kívánkozó lábnyoma, a hiány tudatosítása,
az út hazátlansága és kereső gyötrelme éppúgy feszültséget
involvál a szétszórtságában is konzekvensen a témára fókuszáló
felületeken, mint az arc riadalma, a félelem különféle fajtái,
vagy éppenséggel a Menyasszony 12 dollárért című grafikán a
nő (a nőiség) áruba bocsátása ellen tiltakozó föltartott
tenyerek.
A tükörre
nyomtatott grafikák – Anyaság – Post siparium; Anyaság –
Graviditás; Anyaság – Toxikózis) az „ultrahang segítségével
a terhesség fázisait” éppúgy ábrázolják, mint a
magzatfejlődés jó és rossz irányú állomásait. Belenézvén
a foltoktól szabdalt tükörbe mégsem a saját arcunkat látjuk
(persze azt is, annak kitakart foszlányait), hanem a nőt mint
teremtés örömét és látleletekkel tarkított pokoljárását.
Kegyetlen játék – valóságmozzanatokkal.
A térbebarangoló
emlékezésben az orvosi műszerek (injekciós tű stb.) és különféle
diagramok (ultrahang) hol grafikai elemként, hol installációs
elemként szerepelnek. Ha a Média ereje című videoinstallációra
tekintünk – benézünk a képernyőkkel telerakott „doboz”
által fölkínált ablakon –, eltévelyedésünk nem más, mint
a konzum-társadalom kinevetése-megvetése. A médiamanipuláció,
noha sokan rabjai, fogyaszthatatlan étek.
Az irónia önmagunkba
fordított kés, hiszen Kovács Csonga Anikó egyik jellegzetes
szobortárgya (installációja) épp pazarlásunkat vizsgálja (színes
jelleggel!) górcső alatt: amíg a világ nagyobbik fele éhezik,
mi az eldobott kiflikből építünk magunknak dombot. Szótárjátéka,
kimerevített oldalpárok, a kitakart szavakkal, karakterváltozásokkal
a többségi (szlovák) és kisebbségi (magyar) nyelv közötti
űrbarangolást kesernyés hangsúllyal jeleníti meg (Szlovenszko
– magyarszky).
Divathóbortnak
nem mondanám, mert mélyebbről jön a kijózanító játék igénye,
Kovács Csonga Anikó szemre szép video- és szobortárgy-installációit,
de igazi – megdöbbentően őszinte – kitárulkozását grafikái
mutatják. A szinte a Holdig nyújtózó vonal- és foltháló
egyedi karaktere.
Szakolczay Lajos
|
