|
 2017.05.08.
A román politikában az új típusú
ember győzedelmeskedett
Melyik új? Hát az a régi fajta. Amelyik még mindig nem halt
ki.
Bárki új emberré
válik, aki hatalomra kerül. Múlttalan ember lesz belőle. Erről
próbálnak meggyőzni minket azok a politikusok, akik
dicshimnuszokat zengtek a hajdani diktátorról, vagy azok, akik
– könyvekben – dicsőítették a kommunista politikákat.
Magyarázkodásaikkal még jobban elássák magukat. Amikor arra
hivatkoznak, hogy ilyenek voltak az akkori idők és nem bújhattak
ki a kommunizmus dicséretének kötelezettsége alól, azt bizonyítják,
hogy számukra mindig van lehetőség a kibúvóra, ha elvekről
van szó. Tökéletesen tudatában voltak annak, hogy mit írnak,
a kétszínűség pedig soha nem vész majd ki belőlük, amíg
világ a világ. Amikor azzal érvelnek, hogy azért zengtek
dicshimnuszokat a hajdani rezsimről, mert különben nem
juthattak volna előre szakmailag, ráébredsz, hogy saját érdekeik
érvényesítéséhez nem haboznak majd akár hullákon is átgázolni.
Azoknak, akik írásban
és propagandában a Kommunista Pártot és Nicolae Ceauşescut
szolgálták, a forradalom után meredeken felívelt a pályájuk.
Úgynevezett akadémiai múltjuk ajánlásként és garanciaként
működött azokhoz a magas rangú köztisztségekhez, melyeket
aztán a demokrácia évtizedei alatt betöltöttek.
Ion Iliescu 1982-ben írta meg Globális kérdések,
kreativitás című könyvét, melyből – forradalom utáni újraközlésekor
– kivette a Ceauşescutól, Engelstől és a PCR (Román
Kommunista Párt – a szerk.) direktíváiból vett idézeteket.
Iliescu egyik napról a másikra a Műszaki Kiadó igazgatójából
Románia elnöke lett.
Lazăr Comănescu 1981-ben, a Közgazdaságtudományi Akadémia
(ASE) előadójaként aláírója volt egy propagandakönyvnek,
melyben több mint 550 idézet volt a hajdani kommunista diktátortól.
Viharos felemelkedése
1989 után kezdődik: miniszter-tanácsos Románia Európai Unió
melletti képviseletén, 10 évig Románia Európai Uniós képviseleti
vezetője, majd a technokrata kormány külügyminisztere lett.
Amikor 1981-ben Nicolae Ceauşescu-idézetek felhasználásával
írt a kommunista rezsim munkaüggyel kapcsolatos doktrínáját
dicsőítő könyvet, Valer Dorneanu a Főügyészség Rendkívüli
Polgári Ügyi Fellebbezési Igazgatóságán volt ügyész. Az
aprócska ceauşiszta tisztviselő a demokráciában óriási ugrást
hajtott végre, megválasztották parlamenti képviselőnek, a Képviselőház
elnökének, ma pedig ő az Alkotmánybíróság elnöke.
Teodor Meleşcanu az 1966-ban írt mesteri fokozati dolgozatában
a kommunista rezsim egyik legigazságtalanabb lépését, az államosítást
védte. Az ifjú Meleşcanunak azért volt fontos ez a téma, hogy
a diplomáciában tett első lépéseihez ezzel bizonyítsa, megbízható
kádere a pártnak. Meleşcanu ma, fél évszázaddal később, külügyminiszter.
Mugur Isărescu is rászabadult a kommunisták mézesbödönére.
A România liberă bebizonyította, hogy lelkiismeretesen
megtanulta a PCR direktíváit, melyeket aztán érvekként használta
fel egy vitakönyvében. 1984-ben, amikor Ceauşescu beszédéből
szemezgetett, a Román Nemzeti Bank (BNR) jelenlegi kormányzója
a Világgazdasági Intézet (IEM) tudományos kutatója volt. Bár
a szakmai önéletrajza nem jogosította fel rá, Isărescu 1990
szeptemberében a BNR kormányzója lett.
Nem ástam volna
ki a hullákat –ahogy azzal a fentebb felsoroltak megvádoltak
–, ha ezek az emberek nem lennének nagyon is élők, és nem töltenének
be befolyásos tisztségeket a társadalomban. Ma már nem zavarnám
őket, ha a forradalom után tettek volna egy lépést hátrafelé,
hamut szórtak volna a fejükre és – bűnbánóan – elismerték
volna a kommunista rezsimmel kötött kompromisszumot.
A kommunizmus alatti írásaik útlevélként működtek,
garanciaként azokhoz a rendkívül magas tisztségekhez, melyeket
rögtön a forradalom után a román államban betöltöttek. Ezek
alapján kapták meg a „mieink” minősítést.
Arra a kérdésre, hogy van-e bármilyen lelkiismeret-furdalásuk,
és ha a román államban ma betöltött tisztségeik összeférhetnek-e
a hajdani diktátornak szentelt ódákkal, Isărescu, Dorneanu és
a többiek azt állították, hogy ők már nem „az 1989 előtti
emberek” és hogy „ilyenek voltak az idők”. Döcögős érvek,
mert az akkori idők valóban mások, hiányokkal, hiányosságokkal,
megaláztatásokkal teltek voltak, Ceauşescu pedig úgy
viselkedett, mintha a saját népe ellensége lenne.
Mint ahogy az az érv sem áll meg, mely szerint a
kommunista értékekhez csatlakozásukon túlmenően az 1989 utáni
társadalom számára elengedhetetlen szakemberek voltak.
Ezrével lehetett nagyon jó közgazdászokat, jogvégzetteket,
mérnököket találni azon fiatalok között, akik rögtön a
90-es évekbeli bányászjárások után a Nyugatot választották.
A nyugati egyetemek tele vannak azokkal a professzorokkal és
kutatókkal, akiket éppen Ceauşescu szakemberei űztek el.
A fiatal nemzedékhez tartozó politikusok is átvették az
új ember érvet. A politikai vándormadarak szégyentelenül váltogatják
a pártokat, arra hivatkozva, hogy ráébredtek, másfajta, új
ember lettek, aki már nem találja helyét a kérdéses politikai
paradigmában.
Mindezekben az esetekben az illetők nem éreznek
lelkiismeret-furdalást, a múlttól való elszakadásuk pedig
tisztán formális.
Mindezen megfontolások miatt, a politikusok jelenének megítéléséhez
minden alkalommal dühvel kell visszatekintenünk a múltba.
Petre Badica
(foter.ro)
|
