|
 2017.05.19.
Necpálon a padlásra kerültek a Szent László
freskók
A falu nevét –
egy peres ügy kapcsán – 1269-ben említik először. A Túrócszentmártoni
járáshoz tartozó Necpál területe valószínűleg már négyezer
évvel ezelőtt lakott volt. Szent László király tiszteletére
szentelt római katolikus templomát az 1270 körül építették
kora gótikus stílusban, más források szerint ekkor már állt
a templom, melyet 1320 körül bővítettek sekrestyével.
A 14. és 15. században
a templomot felújították, majd a 19. század végén, legutóbb
pedig 1986 és 1988 között restaurálták. A felújítások
ellenére megmaradtak a templom gótikus jegyei: a szentély bordás
boltozata, a csúcsíves ablakok mérmíves díszítése.
Kovács László – Görföl Jenő A magyar szentek ábrázolása
Szlovákia középkori templomaiban című könyvéből megtudjuk:
„A szentélyben található faliképek készültek korábban, a
hajóban találhatóak a 14. század végén, 1380 körül. A 16.
század végén a hajó új boltozatot kapott, mely alacsonyabb
volt a korábbi mennyezetnél, így ezek a freskók a padlástérbe
kerültek, akárcsak Szepesmindszenten és a Sáros megyei Vörösalmán.
1910-ben találták meg őket. Aránylag jó állapotban vannak,
de a képek, illetve a kompozíció nagyobb részét a rakott boltív
eltakarja.”
A Szent László freskók ma a padlástérben találhatóak,
feltehetően ugyanannak a mesternek az alkotása, aki a Zólyom
melletti Cserényben megfestette a legendaciklus képsorait. Az ő
művészete Kovács László szerint, már a gótikus szép stílust
képviseli, melynek jellemzője az alakok erőteljes körvonala,
az élénk színvilág és a misztikus szemlélet. A boltív miatt
csak az Üldözés és a Csatajelenet két részlete látható.
„Bal oldalon Szent László szakállas alakja látható, zöld
ruhában, jobbján egyenes kardot tartva. Lovának csak mellső lába
látszik, mögötte az őt követő vitézeknek csak a feje. A kun
harcos alakja ugyanolyan magas mint a királyé, jobb kezében
szablyát tart. A két alak teljes testközelben van, akárcsak más
képsorok esetében a birkózás jelenetben. A kun harcos sötét
lovának a feje is látszik. A következő képnek csak a felső
sarka látható, rajta szablyás kun harcosok” – írja Kovács
László. Sajnálatos, hogy ebből a rendkívül szép képsorból
csak ez a két részlet látható.
Szent László kultusza nagyon gyorsan kialakult, tisztelete
az évszázadok alatt sem kopott ki. Köszönhető ez azoknak a
legendáknak is, melyek csodatetteiről szólnak, melyek nagy része
a freskókon is megjelenik.
László, a csodatevő
Az egyik legenda szerint: Szent László király éppen az
oroszokkal csatázott, üldözve őket kies tájra jutott, ahol több
napi járásra se embert se állatot nem találtak a magyarok.
Amikor a szent király látta, hogy a pusztaságon éheznek a
katonái, elvonult egy félreeső helyre, térdre esett és úgy könyörgött
az Úristenhez. Az Úr meghallgatta a szavát, s amikor Szent László
felemelkedett, rögtön csoda történt. Egy sereg szarvas, őz és
bivaly közeledett a pusztában. Csodálkoztak a katonák, mert a
nagy állatsereglet szelíden közeledett. Mindjárt hálát adtak
az Úristennek, de a szent királynak is. Máskor Döbröd közelében
vonult a sereg és epesztő szomjúság kínozta a katonákat.
Olyan nagy volt a vitézek szomjúsága, hogy kínjukban kiáltozni
kezdtek.
A tatárok vezére is meghallotta e kiáltozást és gúnyosan
kérdezte László királytól: Miért bőgnek ennyire a katonáid?
Mert veled akarnak megütközni! – felelte Szent László.
Az ütközet előtt a szent király Istenhez fohászkodott,
hogy elepedt katonáit felüdítse. Isten most is meghallgatta könyörgését,
lova patkójának nyomán víz buggyant ki. Bőséges forrás
fakadt a nyomában. A friss víz a katonákat felüdítette. Vize
azóta sem apadt el, ki nem száradt. A forrást a nép ma is
Szent László kútjának nevezi.
NT.
(Felvidek.ma)
|
