|
 2017.03.24.
Emelt fővel
adom át a stafétabotot
A világklasszis beállós, Zubai Szabolcs tizenhárom év után
visszavonult a válogatottól
Az elmúlt bő tíz
évben elképzelhetetlen volt nélküle a magyar férfi kézilabda-válogatott.
Nem csupán azért, mert egy hiányposzton – a beállósén –
teljesített rendre kitűnően, de azért is, mert remek személyiségével
és csupa szív játékával sokkal több volt a nemzeti együttesben,
mint egy játékos. Mostantól muszáj elfogadni, hogy a válogatottban
már nem láthatjuk, ugyanis a franciaországi világbajnokságot
követően bejelentette: tizenhárom év után immár nem kíván
szerepet vállalni a válogatottban.
Sportrovatunk vendége
az elmúlt évtized első számú magyar beállósa, Zubai
Szabolcs, aki a nemzeti együttesből történő visszavonulása
alkalmából felelevenítette számunkra a címeres mezben eltöltött
legszebb emlékeit, megosztotta velünk döntése hátterét, és
klubcsapatával elérni kívánt céljait is.
– A világbajnokság
után szinte azonnal elhangzott a bejelentése a visszavonulásról.
Ez arra enged következtetni, hogy hirtelen jött elhatározás
eredménye a dolog.
– Pedig szó
sincs hirtelen elhatározásról, régóta érett már ez a lépés,
sőt a családomnak és egy-két csapattársamnak már a hivatalos
bejelentést megelőzően is jeleztem ezt a szándékomat. Igazság
szerint eredetileg azt terveztem, hogy a riói olimpia lesz az
utolsó olyan világverseny, amelyen még részt veszek, és utána
vonulok vissza a válogatottól. Úgy éreztem, hogy egy olimpiai
részvétel méltó lezárása lehetett volna a nemzeti együttesben
eltöltött több mint tíz évemnek. Ám sajnos nem sikerült kvótát
szereznünk, így a kimagasló londoni eredmény után nem lehettünk
ott Rióban. Nem szerettem volna így, egy elbukott olimpiai
szereplés kapcsán letenni a lantot, ezért folytattam. A tavaly
januári Európa-bajnokság szintén jó alkalom lehetett volna válogatott
pályafutásom lezárására. Ám megfiatalított válogatottunk
ott sajnos meglehetősen gyenge eredménnyel zárt, így ezután a
kontinensviadal után csak rossz szájízzel tudtam volna
befejezni a válogatott szereplésemet. Ezért úgy határoztam,
hogy a következő világversenyt még bevállalom. Szerencsére
sikerült kivívnunk a franciaországi világbajnokságon való részvétel
jogát, így ezt jelöltem meg, mint utolsó, nagy válogatott
tornámat. Hála Istennek, itt egyértelműen elfogadható lett a
teljesítményünk, sőt sikerült emlékezetes győzelmet aratni
Dánia ellen, így a régóta húzódó döntésemet immár realizálhattam.
– Ha megvonja a
mérleget, akkor a 2004. december 27-én indult válogatott pályafutásának
melyek a legszebb fejezetei?
– Szerencsére
sok nagyon szép emlékem lehet a válogatottból. Általánosságban
nézve eleve már az egy kitüntetés és különleges élmény,
hogy annyi világversenyen állhattam a kezdőkörben és
hallgathattam a Himnuszt. Óriási dolog egynek lenni abból a 16
szerencsés játékosból, aki képviselhet egy egész nemzetet,
egy sportember számára ennél megtisztelőbb feladat aligha létezik.
Amennyiben konkrét eseményeket, mérkőzéseket kell mondanom,
akkor feltétlenül megemlíteném a londoni olimpiát, azon belül
is az Izland elleni negyeddöntőt. Az egy örökre felejthetetlen
meccs volt számunkra, olyan, amiért érdemes elkezdeni
sportolni, kézilabdázni. Ehhez volt hasonló az idei világbajnokságon
a dánok elleni győzelmünk. Előzetesen nem hinném, hogy sokan
fogadtak volna a sikerünkre, ám mi ihletett állapotban játszottunk
és legyőztük a világ egyik legjobb csapatát. Voltak ezenkívül
is emlékezetes győzelmeink, akár a franciák, akár a németek,
akár a lengyelek ellen, hiszen valamennyi említett válogatott a
legjobbak közé sorolható. Talán egyedül egy érem hiányzik,
csodálatos lett volna legalább egyszer dobogón állni a válogatottal.
Összességében ugyanakkor nem lehet mégsem okom panaszra. Számos
világversenyen szerepelhettem, volt közte olimpia is, és egy
rosszkor jött kézsérülés miatt mindössze egyszer maradtam le
egy világbajnokságról, holott a kézilabda sérülésveszélyes
sportág, különösen a beállós poszt.
– Ha már a hiányérzetet
szóba hozta: nem lesz kínzó pályára lépési vágy önben
majd ezután, amikor jönnek az újabb világversenyek?
– Úgy gondolom,
hogy nem. Ha szándékom ellenére valami súlyos sérülés
parancsolt volna le a pályáról, akkor egész biztosan előjönne
ez az ön által említett érzés, ám mivel egy előre átgondolt,
alaposan megrágott döntést hoztam meg, ráadásul önállóan,
magamtól, így nem félek ettől. Azt is el kell mondani, hogy a
válogatott számomra mindig szent ügy volt, hiszen a nemzet
csapatáról van szó, amelyet értékrendem szerint a legnagyobb
tisztelet kell, hogy övezzen egy játékos fejében. Nálam ebben
nem is volt soha hiba. Címeres mezben nem lehet semmit félvállról
venni, címeres mezben nincs tét nélküli meccs. Viszont éppen
ezért az igénybevétel is hatalmas, és nem csupán fizikailag,
de pszichésen is. Úgy érzem, hogy 13 év után elmondhatom:
megtettem a magamét a válogatottért, most már jöjjenek a
fiatalok! Büszkén és emelt fővel adom át a stafétabotot, ráadásul
az is megkönnyítette a döntésemet, hogy Szöllősi Szabolcs és
Bánhidi Bence személyében nagyszerű beállósaink vannak, akik
meg fognak birkózni a feladattal.
– Klubszinten
viszont még folytatja, így aktuális, hogy szót ejtsünk a
Pick-Szeged idei szezonjáról is. Elégedett azzal, ahogyan a
csapat eddig szerepelt?
– Az idény
kisebb szakaszait leszámítva igen. Jól kezdtünk az ősszel, ám
év elején, a világbajnokság után beleszaladtunk három olyan
vereségbe, ami talán elkerülhető lett volna. Ennek nyilván
nem örültünk. Szerencsére összeszedtük magunkat, és legutóbb
már a Zágráb, majd aztán a Löwen ellen is az igazi arcunkat
sikerült megmutatni. A BL-csoportból biztosan továbbléptünk,
immár csak a végső csoportbeli helyezés maradt kérdéses.
Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy most indul igazán az idény,
hiszen jön majd a kieséses szakasz a BL-ben, és természetesen
idehaza, a bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeiben is várnak ránk
feladatok.
– Milyen céljai
vannak a Pick-Szegednek akár a BL-ben, akár az itthoni
sorozatokban?
– Természetesen
a lehető legmesszebbre szeretnénk eljutni a Bajnokok Ligájában,
ám a konkrét célok meghatározását a további párharcok
sorsolása is alapvetően befolyásolni fogja. Ami az itthoni
dolgokat illeti, nyilvánvaló, hogy reálisan nézve a Veszprém
az esélyesebb a bajnoki aranyra és a kupagyőzelemre is. Ám a
sport lényege a győzelem, nem lehet más szándékkal pályára
lépni, minthogy győzni szeretnénk, még a nálunk esélyesebbnek
tűnő ellenféllel szemben is. Számos példát lehetne sorolni
arra, amikor felborult az előzetes papírforma, és az esélyesebb
végül elbukott az egyébként nálánál gyengébbnek tartottal
szemben. A tavalyi Magyar Kupa-döntő kifejezetten jó példa
minderre, hiszen mindvégig kiélezett meccset vívtunk a Veszprémmel,
amely végül csupán büntetőlövésekkel tudott legyőzni bennünket.
Ez kellő önbizalmat adhat nekünk, hiszen mutatja: fegyelmezett,
jó játékkal igenis megszoríthatjuk, sőt akár le is győzhetjük
a Veszprémet.
– Hosszú évek
óta játszik Szegeden, így van összehasonlítási alapja:
milyennek ítéli meg az idei csapat erősségét a korábbi évekéhez
képest?
– Úgy érzem,
nem lehet panasz a gárdánkra. Nem könnyű összehasonlítást
tenni, már csak azért sem, mert Szegeden szerencsére minden évben
erős a csapat. Az idei évben szereplő együttesünk is az,
minden poszton remek képességű játékosaink vannak, ezért egyértelműen
képesnek érzem csapatunkat a nagyobb feladatok megoldására is.
Azért dolgozunk nap nap után, hogy ezt a pályán is képesek
legyünk bizonyítani. Amint említettem, az idény legfontosabb
szakasza még csak most kezdődik majd, így a saját kezünkben
van a sorsunk.
– Hogy tervezi,
klubszinten meddig játszik még?
– Szeretném még
néhány évig folytatni, méghozzá Szegeden, hiszen itt magas
szinten teljesítő csapat tagja lehetek. Remélem, hogy továbbra
is elkerülnek a sérülések és néhány évig még a hasznára
tudok majd lenni a Szegednek.
– Végezetül
egyetlen kérdés erejéig még engedje meg, hogy visszatérjek a
válogatotthoz. Nemrégiben bejelentették, hogy nyártól a világhírű
tréner, Ljubomir Vranjes veszi át a nemzeti csapat irányítását,
akivel a tokiói olimpiáig kötött szerződést a Magyar Kézilabda
Szövetség. Ha az újdonsült kapitány felkérné, hogy mégis
szerepeljen a nemzeti csapatban, elgondolkodna a lehetőségen,
vagy mostani döntése immár végleges?
– Aki ismer, az
pontosan tudja, mit jelentett számomra a nemzeti csapat, mekkora
büszkeség volt számomra az egész országot képviselni. Tizenhárom
éven keresztül voltam tagja a válogatottnak, csak akkor hiányoztam,
ha sérülés miatt nem léphettem pályára. Éppen ezért, bár
a döntésem végleges és nem áll szándékomban azt megváltoztatni,
ha akár sérülések, akár egyéb okok miatt olyan helyzet áll
elő, hogy Ljubomir Vranjesnek szüksége volna rám, a játékomra,
akkor természetesen ezután is szívesen nyújtok segítséget
neki és a válogatottnak.
Kovács Attila
NÉVJEGY
ZUBAI SZABOLCS
Mezőkövesden
született 1984. március 31-én.
Pályafutása:
Szülővárosában kezdett el kézilabdázni, nevelőedzője Juhász
István volt. Első csapatánál járta végig a szamárlétrát
és itt vált belőle élvonalbeli játékos is. 1998-ban az
Elektromoshoz igazolt, ahol két éven át szerepelt. 2000-ben a
Dunaferr játékosa lett, amelyben évről évre egyre kimagaslóbban
teljesített, így 2004-ben, mindössze 20 éves korában már a válogatottban
is bemutatkozhatott a Szlovákia elleni Karácsony Kupa találkozón.
2008-ban a Pick-Szeged kínált számára szerződést, és a
Tisza partjára költözött. Azóta is a Pick-Szegedben játszik,
az elmúlt szűk évtized valamennyi sikeréből aktívan kivette
a részét, amelyek közül kiemelkedik a 2014-es EHF Kupa-győzelem.
A válogatottban 2004 óta valamennyi szövetségi kapitány számított
a játékára, így világversenyek egész során vehetett részt.
Ezek közül a legemlékezetesebb a 2012-es londoni olimpia, ahol
a válogatott – az ő nagyszerű játékának is köszönhetően
– a legjobb négy közé tudott kerülni. Az idén januári
franciaországi világbajnokságon is szerepelt a nemzeti együttesben.
A vb befejezése után jelentette be, hogy visszavonul a válogatott
szerepléstől. Klubcsapatában, a Pick-Szegedben továbbra is pályára
lép, így nemcsak a hazai porondon, de a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken
is láthatjuk még játszani.
Sikerei a válogatottban:
olimpiai 4. helyezett (London – 2012), világbajnoki 6.
helyezett (2009), kétszeres világbajnoki 7. helyezett (2011,
2017), világbajnoki 8. helyezett (2013). Kétszeres Európa-bajnoki
8. helyezett (2012, 2014), többszörös Eb-helyezett. Junior világbajnoki
bronzérmes (2005), junior Európa-bajnoki 4. helyezett (2004).
Sikerei
klubszinten: EHF Kupa-győztes (Pick-Szeged – 2014). Minden évben
Bajnokok Ligája-résztvevő a Pick-Szegeddel. Többszörös
magyar bajnoki ezüstérmes a Pick-Szeged, és többszörös
magyar bajnoki bronzérmes a Dunaferr csapatával.
Egyéb elismerései:
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2012).
|
