|
 2017.03.24.
A pártmilícia
A Veritas Történetkutató Intézet rendezvénye a Munkásőrség
történetéről
Hasonlóságok és különbségek a
különítményesek és a Munkásőrség között
Március 7-én került
sor a Veritas-estek sorozatban arra az eszmecserére, ami a Munkásőrség
történetéről szólt 1957 és 1989 között. Dr. Zinner Tibor,
az est moderátora egy érdekes, különleges összevetésre, összehasonlításra
kérte fel előadótársait. Felelevenítette, hogy régebben
megjelent Magyarországon a Párttörténeti Intézet kiadásában
a Határban a halál kaszál c. kötet, Prónay Pál naplója
alapján. Ez a napló a különítményesek történetét dolgozza
fel meglehetősen sajátos szerkesztéssel, sajátos összefüggésekben.
Illésfalvi Péter kifejtette, hogy ahogy a munkásőrök, úgy a
különítményesek is elláttak karhatalmi feladatokat. A különítményesek
tevékenysége olyan időszakban történt – és ez is egy párhuzam
lehet 1956–1957-tel – amikor zűrzavaros helyzetben próbálják
helyreállítani az adott politikai rendszer szempontjából a
rendet. Hozzátette, hogy a különítményesek kezéhez közel
sem tapadt annyi vér, mint amennyit 1945 után hangoztattak, de mégis
a „piszkos munkát” végezték el. A Munkásőrségből
viszont egy párthadsereget szerettek volna létrehozni, de ez nem
sikerült. Zinner Tibor hozzátette, hogy ahogy a különítményeseket
az 1921. november 3-ai kormányzói kegyelem mentette fel, úgy a
karhatalmistákat az akkori katonai bíróságok. Jó példák
erre Mátyás Miklósnak, a vérbírónak, az ebben az ügyben
hozott ítéletei. Illésfalvi: „azokat a munkásőrparancsnokok,
akik 1956–1957 fordulóján karhatalmisták, sőt mi több, akár
megyei karhatalmi parancsnokok voltak, viszonylag hamar elmozdították
posztjukról. Erre jó példa Dénes Ferenc őrnagy esete, aki Nógrád
megyében volt parancsnok, és biztos, hogy összefüggésben állt
a salgótarjáni sortűzzel.” Zinner: „a tatabányai munkásőrök
vezetőjét viszont felhozták Budapestre és népbíró lett belőle.”
Az előzmények, a
rendezőgárdák
Kiss Dávid
kifejtette, nemcsak hazai, hanem nemzetközi előzményekről is
beszélni kell. Az 1940-es évek közepére Németországban,
Ausztriában gyakorlatilag minden párt rendelkezett fegyveres
alakulatokkal. Komoly összecsapásokra is sor került. Az Osztrák
Szociáldemokrata Párt hadserege a Republikanischer Schutzbund
volt, melynek vezetője, Theodor Körner Stromfeld Auréllal ápolt
kiváló kapcsolatokat. Így a Schutzbund lett a hazai szocdemek
rendezőgárdája megszervezésekor a példa. A rendezőgárdát,
ami a II. világháború kitöréséig működött, maga Stromfeld
szervezte meg. 1945 után a szociáldemokraták újjászervezték
rendezőgárdájukat. S ennek mintájára a Magyar Kommunista Párt
is megszervezte a maga rendezőgárdáját. 1945 és 1947 között
a kommunistáknak 24 ezer fős rendezőgárdájuk lett, ami azért
érdekes, mert ’47 elején a Magyar Honvédség létszáma nem
haladta meg a 13 ezer főt. Ráadásul a honvédség nem is
rendelkezett akkor korszerű fegyverekkel, nehézfegyverekkel.
Viszont a rendezőgárdák tagjai fegyveres kiképzést is kaptak
– bár ezeket titkosan bonyolították le. Az is érdekes, hogy
a Magyar Kommunista Párt rendezőgárdájának 1946-ban az a
Halas Lajos a parancsnoka, aki később a Munkásőrség első
országos parancsnoka lett. A rendezőgárdákat országos,
megyei, járási, és Budapesten kerületi szinten építik ki.
Megtudtuk az előadótól, hogy a Szociáldemokrata Párt rendezőgárdája
fölött Marosán György és Szakasits Árpád rendelkezett. A két
politikus sokáig együttműködött Rákosival. Az MDP megalakulásával
pedig a szocdemek rendezőgárdáját átvették a kommunisták.
Az egyesített gárda viszont csak 1950-ig működött. Egyesek az
ÁVH-hoz kerültek, vagy a Szabadságharcos Szövetséghez. Zinner
professzor hozzátette, hogy 1949 őszén a Magyar Dolgozók Pártja
létrehozta verőcsoportjait, s ezek a gazemberek a parasztok és
a szerzetesrendek életét keserítették meg.
Munkásőrség születése
1956 novemberében
az Államvédelmi Hatóságot Münnich feloszlatta, és felvetődött
a „nem fényes úri hadsereg” létrehozása. November 4-ét követően
a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakította a Fegyveres
Erők és Közbiztonsági Ügyek Minisztériumát, élén Münnich
Ferenccel, de kezdetben csupán a szovjet hadsereg segítségére
támaszkodhatott. A fegyveres szerveket a párt részéről az
Adminisztratív Osztály – élén Czinege Lajossal – irányította.
Csak 1957 márciusától alakult meg a Fegyveres Erők és Közbiztonsági
Ügyek Minisztériuma helyett a Belügyminisztérium, élén
Biszku Bálával, és a Honvédelmi Minisztérium Révész Géza
irányításával. Ebben a helyzetben a legfontosabb feladatuk
volt a fegyveres erők és testületek újjászervezése. A
leghamarabb a határőrséget sikerült felállítani. November 7-én
a kormány rendelkezett egy karhatalmi ezred és üzemi munkásőrségek
megszervezéséről. Három karhatalmi ezredet sikerült
Budapesten november 17-éig felfegyverezni, ez november 22-én
kiegészült a 37. kiskunhalasi lövészezreddel. Decemberben egy
rendőrségi karhatalmi ezredet is felállítottak. Ebben a hónapban
10 ezer, 1957 áprilisában 18 ezer karhatalmista teljesített
szolgálatot az országban. Feladataik a következők voltak: a közbiztonság
helyreállítása, fegyverek begyűjtése, felderítés, forradalmárok
elfogása, iskolák látogatása. Sok esetben a szovjetekkel járőröztek
együtt. November végén a szovjetekkel történő egyeztetést követően
elkezdték az új hadsereg szervezését. Úgy tervezték, hogy
1960-ra a hadsereg létszámát 120 ezer főre emelik fel, 1960-ig
csak minimális korszerűsítést terveztek, az „M”, azaz mozgósítási
hadsereggel is csak ettől az időponttól számoltak. A belügyi
szerveket is újjá kellett alakítani, December 8-án összesen
64 050 főben szabták meg a BM létszámát. A rendőrség
nehezen szerveződött, 1956. november 21-éig 1800-2000 rendőr
és 400 segédrendőr jelentkezett. A testület nagy részét nem
tekintették megbízhatónak, de ennek ellenére a hatáskörébe
utalták az állam külső és belső biztonsága elleni bűncselekményekkel
kapcsolatos nyomozásokat, később megalakították a Politikai
Nyomozó Főosztályt. Tömpe István készített egy javaslatot a
karhatalom újjászervezésével kapcsolatban, ebben népőrség
alakítását javasolta a párt tagjaiból önkéntes jelentkezés
és megfelelő kiválogatás alapján. Szerinte ezt a későbbiekben
kell felállítani, de a vezetőit – országosan mintegy 250 főt
– korábban kell megbízni. Az MSZMP határozatai mellett már
az első napoktól elkezdték a helyi pártszervek a saját
fegyveres erejüket spontán szervezni. Az MSZMP határozatainak
megalkotása sok esetben a kialakult helyzetet vette figyelembe. A
kialakítandó struktúra adhatott okot a pártvezetésben való
huzavonára. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy Halas
Lajos a Kádár-rendszer kezdeteitől elkezdte szervezni felülről
a milíciát. De nem csak a fővárosban, hanem a vidéken is
megindult a szervezés. 1957. január 29-én az MSZMP Ideiglenes
Intézőbizottsága létrehozta a Munkásőrséget. Illésfalvi
kihangsúlyozta, hogy olyan embereket kerestek meg a testület felállításakor,
akik rendelkeztek valamilyen katonai tapasztalattal. Természetesen
előnyt élveztek a felvételnél az 1919-es kommunisták, a
partizánok, azok, akik szilárdan kitartottak a kommunista eszme
mellett az 1956-os események idején is. Megtudtuk azt is, hogy a
Munkásőrségre titkos és nyilvános jogszabályok vonatkoztak.
A nyilvánosak ezt egy segítőkész szervezetnek mutatták be,
amely segít a társadalomnak. A titkos jogszabályokban világosan
leírták, hogy nincs szó másról, mint az MSZMP fegyveres testületéről.
Czinner Tibor azt is elmondta, hogy a felsőoktatási felvételiknél
4 pontot számított, ha valakinek a felmenője munkásőr volt.
Azt is megtudtuk, hogy a munkásőrök részegen sokat randalíroztak,
kocsmákban lövöldöztek.
Külföldi minták
Az 1957-ben
megszervezett Munkásőrségnek a hazai RG tapasztalatok mellett
az NDK és Csehszlovákia milíciája is mintául szolgált – közölte
Kiss Dávid. 1948-ban hozták létre a Népi Milíciát, akkor,
amikor nálunk megszűnőben volt az rendezőgárda. Ez kezdetben
a párt, később a Belügyminisztérium hatáskörébe került.
1952-től a Politikai Bizottság alá rendelték, helyi szinten a
kerületi, illetve a járási pártbizottságok rendelkeztek
felette. De nem közigazgatási egységenként, hanem üzemenként
szervezték meg. Az üzemi és falusi pártbizottság nem, csak a
járási, vagy annál magasabb szintű rendelkezhetett a területén
található egységek fölött. Az NDK-ban működő Kampfengruppe
(harccsoport) is mintaként szolgált Magyarországon a Munkásőrség
megalakítása során.
A vég
1989. október 31-én
az ún. „négy igenes” népszavazáson a választók 94,9%-a a
Munkásőrség megszüntetésére szavazott. Ez csak megerősítette
a már korábban elfogadott 1989. évi XXX. törvényt, aminek következtében
a testület 1989. október 20-án jogutód nélkül feloszlott. A
Magyar Fórum kérdésére, hogy 1990 után hol helyezkedtek el a
volt munkásőrök, színházi vagy üzemi rendészek lettek-e belőlük,
vagy magasabb beosztású hivatalnokok, Czinner professzor azt
felelte: ezek „új mezben futottak ki a pályára” – de nem
mindegyikük. Voltak, akik társadalmi szervezetek élére kerültek,
mások a színház világában érvényesültek. De az, hogy
valaki korábban munkásőr volt, az 1990 után senkinél sem
jelentett priuszt.
Medveczky Attila
|
