|
 2017.03.24.
Múltunk őrizője – Budai Ilona
Elindultam világ
útján címmel alig egy hónapja jelent meg egy csodálatos
életmű összegzése, Dalok és emberi sorsok alcímmel.
A szemet is gyönyörködtető
borítón levendulaerdő fotója látható, amelyre igen jó ránézni,
hiszen a lila a mértékletesség, a várakozás, a bűnbánat színe,
s ilyenkor, nagyböjt idején, Jézus szenvedésére is utal. A
Szimbólumtár szerint a lila szín jelentéstartalma: egyensúly
a föld és ég között.
A könyv szerzőjének
vallomása – a címlapot magyarázandó – az első oldalon így
olvasható: „A levendula életem része, kertem ékessége,
ugyanúgy, mint a kolostorkerteké és a falusi virágoskerteké.
Illóolajának nyugtató illata örömökkel teli dalos együttléteket
idéz fel bennem.”
Budai Ilona népdalénekes
évtizedek óta szolgálja hivatását azzal a hittel, erővel,
amit Istentől kapott és kap nap mint nap, s munkájának eredményességét
számos kitüntetés is hirdeti: Magyar Örökség díj, Kodály-díj,
Kóta nagydíj, Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje,
Kossuth-díj, Boldog és Gyömöre községek díszpolgára.
A CD-mellékletes
könyv a két évtizeden át vezetett Énekeljünk együtt és Fúvom
az énekem című műsor összefoglalása, népzeneileg is hiteles
60 kottaképpel, amelyet a DialekTon Népzenei Kiadó tett közzé
(2016).
A könyv különös
tematikájú fejezeteiből (Találkozásaim; Ünnepeink;
Hazaszeretet – Hűség; Nemzeti örömünnepek és gyásznapok;
Népdalgyűjtők nyomában) három részt szó szerint fogok idézni
az alábbiakban, hogy ezzel is kedvet csináljak nemzeti értékeinket
becsülő olvasóinknak: kérem, tegyék polcaikra e könyvet, és
„bibliaként” forgatva, énekeljenek minél több népdalt
magyar örökségünkbő, múltunk eme kincses ládikájából, az
Elindultam világ útján segítségével!
Íme, a három
kiemelt rész Budai Ilona könyvéből:
A Nemzeti örömünnepek és gyásznapok című fejezetből:
Azért oly szép ez a világ – Március 15.
„Föl, nemzetem,
föl! jussanak eszedbe
Világhódító híres
őseid.
Egy ezredév néz
ránk ítélő szemmel
Attilától egész
Rákócziig.”
Petőfi Sándor Élet vagy halál című verséből idéztem,
amelyet 1848-ban írt. Mindig nagy szeretettel és áhítattal
olvastam Petőfi költeményeit. Nekem ő a legkedvesebb költőm.
Lehet, hogy vannak, akik megmosolyognak ezért, de én vállalom.
Ennek az időszaknak másik egyénisége – számomra példakép
is – Lenkey János személye. Csodálatos vegyes ámulatot váltott
ki bennem az a hős bátorság, ahogyan Kossuth hívó szavára, a
Galíciából elindult huszárok élére állt. A Dnyeszteren átúsztatva,
a Kárpátok hágóin átkelve, sok viszontagság, üldözés közepette
jöttek a magyar szabadság ügyét segíteni. Kossuth Lajos így
példálózott vele és huszáraival: „Lenkey kapitány százada
megmutatta, miként kell a hű magyarnak cselekednie. Így
cselekedjetek ti is. Fegyverre, akinek magyar lelke van. Győzni
és leszámolni az árulókkal.”
Példaképet
keresgélnek gyermekeink a percemberek között, pedig csak a
magyar történelemkönyveket kellene felütni. Bőven akadnak
benne olyanok, akiknek élete rászolgálna a követésre. Tűzzük
ki büszkén és bátran szívünk fölé a kokárdát, megérdemelnének
a hőseink legalább egy napot, hogy rájuk emlékezzünk.
Budai Ilona a Népdalgyűjtők nyomában című fejezetben
Vajda Józsefre, szűkebb pátriájának népdalgyűjtőjére így
emlékezik:
Kevés embert
hallottam szülőföldjéről olyan szeretettel beszélni, mint
Vajda Józsefet, aki Zala megyében élt. Népzenegyűjtéssel és
oktatással foglalkozott. Úgy ismerte ennek a tájnak minden
faluját, az itt élő embereket és dalaikat, mint a tenyerét. Tőle
hallottam nagy büszkén emlegetni Pálóczi Horváth Ádámot,
Vikár Bélát, Bartók Bélát, akik ezen a tájon dolgoztak és
gyűjtöttek. Vajda József szinte megszállottként járta a
zalai kis falvakat, ahol népdalkör volt, ott tanácsaival segített,
lelkesített, bátorított. Megjelentette a „Hallottad-e hírit
Zalaegerszegnek” című népdalgyűjteményét, amelyben több
mint háromszáz maga által gyűjtött népdal található. Vajda
József pontosan azt vallotta, amit Kodály Zoltán is: Nem elég
autón átrobogni a falvakon. Be kell lépni a kapun, körülnézni
a házban, ott is emberek laknak, s mennyit tanulhatunk tőlük. Még
zenét is. Sőt: a mi zenénket, ha nem akarunk idegenek rabszolgái
lenni.
Az énekesnő könyvének talán a legszemélyesebb vallomása
a Találkozásaim című sorozat, amelyben életének harmincöt
meghatározó személyiségéről ír, bensőséges hangon, akik
segítették munkájában, népdalgyűjtéseiben, s pályafutása
során erősítették benne a töretlen hitet, hogy értékmentése
fontos, és megőrzésre érdemes!
Íme, az idézet a
Kallós Zoltán című fejezetéből:
A legnehezebb időkben
jártam legtöbbet a titokzatosan gyönyörű Erdélyország
falvaiban, városaiban, amikor a barátaimat komoly megaláztatás
várta, ha kiderült, hogy szállást adtak. Így aludtam Kallós
Zoltánnál is, amikor együtt jöttünk haza egy felejthetetlen
palatkai bálból. Szinte a kémeket meghazudtoló megtévesztések
közepette jutottunk be a házba, amit akkor éjjel-nappal
figyeltek. A lakásban már többen aludtak, akik Budapestről érkeztek.
Itt kaptam én is egy fél ágyat, amin pár órát eltölthettem.
Másnap este táncház Kolozsvárott. A sok kipirult arcú fiatal
és idősebb – csak azért is élünk hittel és kedvvel –
ropta a mezőségi táncokat. Kallós Zoltán sorra mutatott rá
titokban azokra, akik megfigyelőként ott voltak. Többször is kérdeztem
tőle, hogy nem fél-e. „– Mit vehetnek el tőlem? Az életemet
legfeljebb” – mondta dacosan. Amikor pedig a zenészek a táncház
végét jelezve elhúzták a Rákóczi indulót, a kezek
elindultak egymás felé és összekapaszkodtunk. Tánc és zene nélkül
még egy utolsót énekeltünk. Olyan érzésem volt, hogy a dal,
a közös dalolás megerősített bennünket az összetartozásunkban.
Kallós Zoltán szép gondolata járt a fejemben: „A magyar nép
addig él, amíg magyarul énekel, táncol és muzsikál.”
Adja Isten, hogy
sokáig zengjen még a dal a Kárpát-medencében!
Budai Ilona könyve – nemcsak népzenei, hanem – írói
remekmű is. S a benne olvasható sorsok, történetek, az egyszerű
és szép magyar nyelven megírt igazságok; a múltat idéző, de
a jövőre nézve is időszerű figyelmeztetések: „Ha nem
akarunk idegenek rabszolgái lenni” – Kodály Zoltán intelme!
–, olvassuk és forgassuk bátran e gyönyörű kiadványt!
Faragó Laura
|
