2017.04.14.
Reményünk
alapja a feltámadás misztériuma
Lázár feltámasztása
mintegy előkészítette Jézus feltámadását. (Jn. 11.
fejezet). Ez a csodatétel nekünk alkalmat ad arra, hogy helyes
fogalmat alakítsunk ki a föltámadás misztériumáról, Jézusnak
meg arra, hogy vele kapcsolatban kifejthesse tanítását. „Én
vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha
meghalt is, élni fog.” (Jn 11,25)
Lázár feltámasztása
nagy felfordulást okozott, hiszen Jézus a jelen, az e világi
természet rendjét borította fel. Egy negyednapos hullát
parancsoló szavaival élővé tett.
Érdemes figyelni
Jézus szavaira. „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el
nem múlnak.” (Lk 21,33) Lázár földi élete is elmúlik, mert
Lázárt erre az életre hívta vissza Jézus, amely számára a
megszokott medrében folyt tovább egy ideig családja körében.
Majd bizonyára eljött számára a halál órája, ahogy az élet
megszokott rendje azt követeli. De az az élet, amelyről Jézus
beszél, el nem múlik, mert amint az Atyának önmagában van élete,
megadta, hogy a Fiúnak is önmagában legyen élete.
Mi valamennyien szüleinktől
kaptuk a földi életet. Ők a nagyszüleinktől, majd a nagyszülők
a dédszülőktől, és így tovább. Gondolatban visszamehetünk
az emberiség történetében, egészen az ősszülőkig. Az ő életük
nem az élettelenből, és nem az állatvilágból származott. Az
öntudattal, az értelemmel, szabad akarattal megáldott ember nem
nyerhette a létét a körülötte levő világból. Hiszen ami
valakinek vagy valaminek nincs a birtokában akkor azt nem tudja létrehozni,
megteremteni. Isten az a létező, aki önmagától létezik, és
az embert is életre tudta hívni.
Az Úr Jézus nem
abban a feltámadásban akar minket részesíteni, amelyben Lázárt,
hanem abban, amiben ő részesült húsvét éjszakáján, amikor
az Atya Jézus földi testét pszichéjével együtt a Szentlélekkel
örökkévalóvá, romolhatatlanná tette, bevonva őt saját
isteni életébe. Ennek alapja: Jézus a második isteni személy.
A mi feltámadásunk gyökere is istengyermeki életünk, az
isteni természetből való részesedésünk a hit és a keresztség
által. Így tehát bennünk megvan a dicsőséges feltámadás csírája,
az örök élet kezdete. A Jézusba vetett hit nem csupán igazságok,
hittételek elfogadása, nem is csak bizalom, amelyben reá
hagyatkozunk és reá bízzuk az életünket, nem csupán erkölcsi
döntés, hogy egész földi életemet tanítására építem,
hanem a dicsőséges feltámadás kezdete is.
A szónak, az igének
(görögül logosz), hatalma van. Gondoljunk csak arra – ezt
elmondhatjuk mindnyájan –, ha valaki megdicsér, elismer engem,
szeretetét kinyilvánítja, akkor olyan átalakulások mennek végbe
szervezetemben, hogy eltölt a jó érzés, ami igen kellemes, és
jó közérzetet teremt. Hozzám sem ért az illető, mégis
szavai testi-lelki elváltozásokat eredményeznek bennem. Adott
esetben egy-egy jó szó csodákra képes. Néha öngyilkosságtól
menthetik meg azt az embert, aki esetleg válsághelyzetben van,
és elég egy jó szó, hogy jó irányban induljon el. A pedagógia
e tekintetben csodálatos eredményekről tud beszámolni.
Ha a természet
rendjében, a mi világunkban lehetséges ilyen csoda, akkor
gondoljuk csak meg: Jézus maga a teremtő Isten, az Atya
kimondott Igéje, a Logosz. Szava a nem létezőket a létezés állapotába
hozhatja. Ha szavainak hiszek, akkor a legnagyobb elváltozások
mehetnek végbe bennem, anélkül hogy annak tudatában lennék,
anélkül hogy érezném. Mert amit érzek, az ennek a világnak a
része, amely elmúlik, s a halállal van megjelölve. De „aki
bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” Az az élet,
amelyet hittel fogadott szavai előidéznek, nincsenek alávetve a
biológiai halálnak.
Tőle tanulhatjuk
meg, hogy a szeretet az, amely áthidalja a szakadékot az e világ
és a túlvilág között. A szeretet a költészetben is számtalanszor
felveti az örökkévalóság problémáját. Az ószövetség
egyetlen szerelmi költeményében, az Énekek Énekében
olvassuk: „A szeretet erősebb, mint a halál”. (Énekek Éneke
8,6.) Vagy úgyis mondhatnánk: A szeretet legyőzi a halált.
Az a szeretet győzi
le a halált, amely szenvedésével, kereszthalálával megváltja
a világot, és feltámadásával bizonyítja hatalmát. Tehát éppen
Krisztus szeretete az, amely legyőzte a halált, mert szeretetből
vállalta el embersorsunkat, vállalta el szenvedésünket, halt
meg halálunkkal, és váltott meg minket. Így győzte le a halált,
és így nyerte el a feltámadást. És ha általa, benne győzni
tudott a szeretet a halál felett, akkor ebből a győzelemből
valamennyiünknek jut, aki szeretetben követi őt. Reményünk
ebben gyökeredzik.
Az Úr Jézus
szavai, megváltó szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának
ténye meggyőzhetnek bennünket arról, hogy a dicsőséges feltámadás
csíráját hordozzuk magunkban. Erre a fölséges méltóságra hív
meg minket Jézus Krisztus, a föltámadott!
E csodálatos
misztériumhoz mérjük hozzá földi életünk földhözragadt
eseményeit, a nyomorúságunkat, a magányunkat, az elhagyatottságot,
a kudarcot és a ránk eső, minket körülvevő lenézést,
megvetést! Így leszünk igazán és egészen keresztényekké.
P. Reisz Pál, a sümegi
ferences kolostor házfőnöke
|