vissza a főoldalra

 2017.04.14. 

A győzelem napja a keresztyén világban

Van egy nap, amelyre minden vasárnapunk emlékeztet. Egy, amelyet a győzelem napjának nevez a keresztyén világ. Nincs még egy olyan ünnep, amely annyira Istennek szentelt lenne és megállásra szólítana minden keresztyént, mint a Húsvét, a feltámadás napja. Igaz, az ünnep magyar elnevezése nem rejti magába a lényeget, csak azt, hogy egy megtartóztatási időszak után ismét jöhet a hús elővétele, a gazdagon terített asztal, a külsőségekben megnyilvánuló járulékos ceremónia, a népies szokások. A tudatban azonban a lényeg nem vész el és ennek következménye a minden téren megnyilvánuló ünneplés, az életnek való örvendezés. Mi is ennek az örömnek az igazi forrása? Az evangélium! A jó hír, az örömhír hirdetése! Kétezer esztendőnek a magvetése, amelyet sokszor tövisek fojtogattak és nyomtak el, de elpusztítani teljesen nem tudták. Aki a magot vetette, az gyomlált, a gazt nem engedte elhatalmasodni! A jó hír afelől, hogy a legnagyobb ellenség: a halál fölött is győzelmet vett az Úr Krisztus és általa minden életellenség legyőzhető.

A pályájáról kisiklott világban élünk, amelyben jogőrzésre várunk, de a jogorzásnak nincsen vége. Mindez lesújtólag hat a hétköznapi ember életére is. Erdélyben a mezőségi ember érzi leginkább ezt a kizökkenést, hisz ő más alkat eredeténél fogva. Ezért szívesen tartja meg azt, amit öröklés útján génjeiben hordoz. Amit a szülő, a hitoktatás, az igehirdetés beleplántált a puritán lélekbe. Ellenben zokon veszi, ha ebből az alkatából bárki is mássá formálná. Ennél fogva a húsvéti hagyományok is könnyen úrrá lesznek a mezőségi emberen, ahogyan minden más egyházi ünnepé. Így válhat az ünneplés közösségformálóvá és a választófalak lebontójává. A 2017. évben együtt ünneplünk az ortodox egyházbeliekkel. Előre kifejezett örvendezés él a felekezeti egyházak tagsága szívében az „együtt” határozószóért, amit a vallási bölcsek oly sokszor megmásítanak. Pedig ez a szó fejezi ki az atyafiságot, a Krisztusban való egységet, egymás szeretetét, a közös megbecsülést és értékelést. Az eltérő időpontra rögzített ünneplést a laikus ember kritizálja leginkább. Csodálatos átélni azt a látványt, ahogyan özönlik a nép a templomok felé minden irányból és a húsvéti örömhírrel köszöntik egymást. Még a haragos szívek is feloldódnak ekkor. A Húsvét reménységgel tölt el annál az ígéretnél fogva, hogy „én élek és ti is élni fogtok!” A tavasszal megújuló természet is az élet diadalát bizonyítja az elmúlás felett. A fának is van reménysége: ha levágják, ismét kihajt. A megfogyatkozott mezőségi népnek is csak hinni kell Isten ígéreteiben. Kövesse a hitet és szeresse egymást, miként szeretett Jézus önfeláldozóan. Tegyen meg mindent az örvendezés jegyében, egynek örvendve: az életnek. A gyomnak száz élete van, nekünk csak egy. Erre kell vigyázni! Legyen áldott mindenkinek ünneplése!

Balázs Lajos erdélyi, nagysármási református lelkész