Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Helyre kell állítani a természetes reprodukciót Európában! Ez „A” nemzeti ügy!

E-mail Nyomtatás PDF

Most három napig Budapestre figyelt a világ a családok tekintetében, hiszen a Családok Budapesti Világtalálkozója a Budapesti Demográfiai Fórum 2-vel vette kezdetét, amely péntek–szombaton a Családok XI. Világkongresszusával folytatódik, a hétvége első napján kiegészülve az Európai Életvédő Fórum II-vel, s amelyet vasárnap egy nagyszabású családi fesztivál zár majd a budapesti Andrássy úton.

A budapesti Demográfiai Fórum 2-n Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, köszöntötte az egybegyűlteket.

Arról beszélt, hogy a család kifejezés mögött emberi sorsok és életek vannak. A családi közösségek jól léte miatt dolgozunk – tette hozzá a politikus. Elmondta, hogy ki kell állni értékvesztett világunkban is azokért a dolgokért, ami sokaknak egyértelmű… A következő napokban Budapesten lesz a családok fővárosa – mondta, kiemelve: tudatosítsuk magunkban, hogy milliókat képviselünk!

Orbán: 2030-ra 1,5-ről 2,1-re emeljük a népesedési rátánkat!

A miniszterelnök a magyar kormány nevében köszöntötte a konferenciára érkezőket. Elmondta, hogy 2015-ben (az előző konferencia idején) az illegális migránsok ostroma alatt állt az ország. Ezen emberek balkáni útvonalát mára sikerült lezárni. Majd a betelepüléspárti politika felülvizsgálata is elkezdődött az EU-ban. Elmondta: Európa öreg, gazdag, gyenge és fogy. Akik ide jönnek: fiatalok szegények erősek. Ahonnan jönnek azok az országok népessége nő. Kitért arra is, hogy most jogvédők és embercsempészek bizarr koalíciója van. Szerinte Brüsszelben a migrációról való beszéd a politikai korrektség foglya.

Az, hogy megvédjük déli határainkat azért fontos, mert így családunkat és fiataljainkat is meg tudjuk védeni.

Álláspontja szerint a demográfiai problémák kezelésének két útja látszik. Az egyik: bevándorlással kezelni a helyzetet, míg a másik: saját erőforrással, tartalékokkal, gyermekszületést segítő politikával orvosolná a helyzetet.

Kiemelte: helyre kell állítani a természetes reprodukciót Európában! Ez „A” nemzeti ügy! Jövőképünk középpontjában a család áll – mondta a miniszterelnök. Mi is rosszul állunk a népességfogyás tekintetében, kevesebb mint 40 év alatt elvesztettünk közel egymillió embert. Az a célunk – mondta –, hogy 2030-ra 2,1%-ra emeljük a születési rátát, ami most 1,5%. E cél eléréséhez jó irányba kell állítani hajónkat és tartani kell a kormányt. A jó hajómotor is kell ehhez, ami a versenyképes gazdasági modellt jelenti. Az otthonteremtési adótámogatás, a teljes foglalkoztatottság is nagyon fontos – tette hozzá.

Jelenleg Magyarországon a GDP 4,6 százaléka megy családtámogatásra. Kiemelte, hogy felmérések szerint régiónkban a házasság és a családalapítás még a fiatalok szívében él és fontos helyet foglal el ott. Arra kell törekednünk, hogy a vágyott a gyerekek mind megszülethessenek! Éppen ezért is lesz 2018 a családok éve Magyarországon!

Bejelentette:

A jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, az állam át fogja tőlük vállalni.

A diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik – ismertette.

Azt is bejelentette, hogy a diplomás gyed időtartamát kitolják egy évvel, így a gyermek kétéves koráig meghosszabbodik az egyetemisták esetében is.

Orbán Viktor közölte: „soha nem látott” bölcsődefejlesztésekbe kezdenek; mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét építenek, illetve ha kell, felújítják a meglévőket.

Bejelentette: a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is „óvatosan” megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is.

A kormányfő elmondta: Kopp Mária szellemiségét „ideidézve” kutatóintézetet hoznak létre, hogy a családok segítésére, a családpolitika filozófiai megalapozásához, az európai és a világhelyzet megértéséhez megfelelő intellektuális muníció álljon rendelkezésre.

***

Jaime Mayor Oreja elnök, a Political Network for Values, One of Us szövetség részéről arról beszélt, hogy a hamisságok sokszor az igazságok fölött találhatók. Meglátása szerint több hazugság is ural minket. Többek között az, hogy a válság gazdasági természetű. A második az, hogy nincs új világrend és új status quo, a harmadik, hogy az új világrend semmibe veszi a kereszténységet, illetve hogy vagy az új világrend, vagy a populizmus mellé állunk.

Magát politikai árvának nevezte, akinek ugyanakkor nem szabad indifferensnek maradnia. Elmondta: ideje az igazságról beszélni, még ha ez szenvedéssel jár is. A hazugságok lépések, amelyek azt hivatottak elérni, hogy megszűnjenek családjaink és fellazuljon társadalmunk.

Demény Pál, világhírű demográfus Magyarország változó helyzetéről beszélt Európában demográfiai szinten. Elmondása szerint bár a második világháború után népességnövekedés volt megfigyelhető Európa szerte ez inkább a lelki megkönnyebbülés miatt lehetett, ami a háború végét illeti. Ez nem volt tartós. Brüsszelben nincs a demográfiai válságra való tudatos megoldás. Az eurózónában a termékenységi ráta alacsony. Szerinte a szociális jogok listája hogyan segítene ezen? A kormányzatok úgy gondolják, hogy a gyerekvállalás a családok magánügye és ezért nem befolyásolják – holott ez lehetne kormányzati feladat! Kiemelte: Európa súlya csökken ezért a potenciális bevándorlók az életszínvonal miatt idejönnének.

Vegyük tudomásul – tette hozzá –, hogy migrációs politika kell és születést segítő politika kell! A nagy családokra – ahol három vagy több gyerek van – kell koncentrálnunk – mondta el a tudós.

Két, immár 30 éves javaslata van:

A nyugdíjrendszer jutalmazza a több gyermeket vállalókat!

A másik: a nyugdíjasok társadalmon belüli részarányának következtében eltolódott az egyensúly, ezért a születéssel is legyen szavazati joga a gyermeknek, amit a szülője gyakorolhat.

Elzbieta Rafalska lengyel szociális és családügyi miniszter, elmondta, hogy egész Európa bajban van demográfiai értelemben. Öregszik a népesség és ez megterheli a nyugdíjrendszert és az egészségügyi rendszert. Lengyelországban is probléma ez, ahol 1989 óta csökken a születésszám. Ugyanakkor 2016 óta nő kicsit a gyerekvállalási kedv. Beszélt a lengyel családtámogatási rendszerről, a család 500 + programról, ahol anyagiakkal is segítik a gyermeket vállalókat, szóba került a nagycsaládos kártya bevezetése, illetve a baba + program is.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy hisz a család megtartó erejében. Szerinte a család nincs válságban és a család legbensőbb igényünk. Időt és figyelmet kell a családra fordítani! Szerinte személyes példával tudunk mintát adni az újabb generációknak. A gyermeknevelés, gyermekvállalás maga az élet! Szerinte több gyerek több szeretetet, azaz jobb világot eredményez. Ezenkívül méltatta a kormányzat családtámogatási lépéseit.

Ludovine de la Rochere elnök, a francia La Manif pour Tous elnöke a francia helyzetről beszélt. Elmondta, hogy hazájában a házasság és az élettársi kapcsolat már egy szintre van emelve és az előző elnök már az azonos neműek házasságát is bevezette, lehetővé tette. Bár ennek egyéb következményeit nem sikerült bevezetnie – a komoly társadalmi ellenállás okán. Megnyirbálták a családtámogatási rendszert is, amelynek következtében csökkentek a demográfiai mutatók. Kitért arra, hogy ebből a szempontból a mostani elnök is családellenes lehet.

(Jövő héten folytatjuk)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség