A PDSZ felháborodott, hogy kihagyták az egyeztetésből

E-mail Nyomtatás PDF


Eltérően ítélik meg pedagógus szakszervezetek az ágazati egyeztetés folyamatát: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az egyeztetésbe csak a reprezentatívnak minősülő érdekvédő szervezeteket kell bevonni, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont az Alkotmánybírósághoz fordult a taglétszámból meghatározott reprezentativitás kiszámításának vélt alkotmányellenessége miatt, s azt hangoztatja: a rendszerváltás óta még soha nem vonták kétségbe, hogy a a PDSZ-nek helye van az érdekegyeztetés folyamatában.

Kerpen: Nincs garancia, hogy nem lesz pedagóguselbocsátás

Az álláspontok azt követően ütköztek, hogy a hét elején Hiller István szakminiszter találkozott a nagyobbik tömörülés, a Pedagógusok Szakszervezetének új elnökével, s a megbeszélésen elhangzott: a jövőben havonta találkoznak a felek. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke csütörtökön azt mondta, az ő kérése volt, hogy minden hónapban tartsanak rövid informális beszélgetést a miniszterrel, ahol a felek által legfontosabbnak ítélt kérdésekről tájékoztatást adnak. Ez egy informális találkozó, nem pedig egyeztetés – hangsúlyozta az érdekvédő.

Az egyeztetésnek a törvényi előírás szerint, a reprezentativitás alapján kell folynia – mondta, hozzátéve: a legfrissebb adatok szerint az ágazatban egyedül a Pedagógusok Szakszervezete érte el a reprezentativitáshoz szükséges létszámot. Jelenleg a törvény szerint akkor számít reprezentatívnak egy szakszervezet, ha taglétszáma eléri az adott ágazathoz tartozó közalkalmazotti létszám tíz százalékát. Galló Istvánné közlése szerint 42 ezer tagjukat regisztrálták, ennél azonban magasabb a taglétszámuk, a regisztráció során ugyanis azokat lehetett hozzájuk számítani, akik a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartoznak. Ők viszont a Munka törvénykönyve alá tartozókkal együtt összesen mintegy 70 ezer tagot számlálnak – emelte ki.

Kerpen: Elvitatták a PDSZ jelenlétének szükségességét

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy a PDSZ nem reprezentatív szervezet ugyan, de ez eddig nem okozott problémát, mindig egyeztettek velük, s figyelembe vették a véleményüket. A rendszerváltás óta soha nem történt meg az kormányzati vagy önkormányzati részről, hogy a PDSZ jelenlétének szükségességét az érdekegyeztetésben elvitatták volna. Reményének adott hangot, hogy a jövőben sem fogja senki – különösen nem szakszervezeti oldalról – kétségbe vonni a PDSZ legitim jelenlétét az ágazati egyeztetésen.

A jogszabály nem azt írja elő, hogy kivel lehet, hanem azt, hogy kivel kötelező egyeztetni, ebbe az utóbbi körbe tartoznak a reprezentatív szakszervezetek – jegyezte meg. Ha a miniszter úgy gondolja, naprakész információkra van szüksége, akkor a Közoktatáspolitikai Tanács minden tagját egy időben kell megkérdeznie, mert ezzel jelezheti azt, hogy nem válogat a szakszervezetek között – mondta, hozzátéve: a PDSZ-nek több mint 21 ezer regisztrált tagja van. Az érdekvédő arról is tájékoztatott, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak a taglétszám alapján meghatározott reprezentativitás miatt, mert véleményük szerint a jelenlegi szabályozás nem alkotmányos, és nem alkalmas sem a valós taglétszám, sem a valós erő mérésére. A PDSZ szerint a reprezentativitás mérésére az ágazati szinten tartott szakszervezeti választások jelentenének megoldást – jelentette ki.

(MTI)

Módosítás: ( 2008. július 18. péntek, 05:45 )  

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség