In memoriam Csurka István



Csurka István: Konrád György kivándorlása

E-mail Nyomtatás PDF

A mai problémaözönben, a nemzetállam alapjainak lerakása közben azt hiszem, nem tévedek, ha csak látszólag jelentéktelennek és veszélytelennek minősítem Konrád Györgynek azt a szánalmasnak ugyan szánalmas kísérletét, amely a Der Spiegel után most már a Le Monde című francia világlapban is folytatódik. Konrád a magyarság rossz hírét költi, burkoltan ugyan, de bűnös népről beszél, és azt híreszteli, hogy fél. Az egyszer már gyanús körülmények között az országból kiköltözött író most bejelenti, hogy 77 éves korában a kivándorlás gondolatával foglalkozik, mert idehaza elviselhetetlen az élet, a demokrácia megszűnik, Orbán Viktor diktatúrát vezet be. A tényállás ezzel szemben az, hogy a választási, majd az önkormányzati választás eredménye határozottan tervbe vette néhány privilégium megszüntetését. Ezek a privilégiumok eddig Konrádnak és osztályának, mondjuk törpe kisebbségének örökösnek hitt, „megbonthatatlan” és a holokausztmítoszra épített tulajdonai és haszonélvezetei voltak.

Módosítás: ( 2010. november 14. vasárnap, 10:53 ) Bővebben...
 

Csurka István: Néhány gondolat a nemzeti győzelem kapcsán

E-mail Nyomtatás PDF

Mire ezek a sorok megjelennek, annyiszor megismétlik a világraszóló győzelem tényét, hírét, s elhangzik annyi őszinte és annyi álnok gratuláció, hogy itt most, ebben az elemzésben kissé színpadias volna megfújni a diadalfanfárokat. Most sokkal mélyebbre kell ásni és magunkba nézni, mintha vesztettünk volna. A győzelem szép, a győzelem nagyszerű, de ezzel még semmi sem dőlt el, csak a lehetőség kapuja tárult szélesre. Az egyes ember, s különösen a győztes tábor emberének teendői elsősorban is nem politikaiak, hanem lelkiek és tudatiak. A résztvevőnek most el kell döntenie, hogy a továbbiakban is részt vesz-e, küzd-e, elvégzi-e az önként vállalt vagy a rábízott munkát vagy félrevonul, mert most kampány nem lesz. Mert most az országépítés munkája következik, amelyik sokkal nehezebb, sokkal kitartóbb részvételt igényel, mint a kampány. Nem a pártaktivisták viszonyát, hozzáállását kell megváltoztatni a munkához, hanem az egész magyar társadalomét. A jövőt azokkal együtt kell építeni, akik most nem vettek részt a szavazásban. A részvételi arány nem volt olyan alacsony, mint amilyennek az alulmaradt ellenzék beállítja, de volt annyira jelzésértékű, hogy a jövőbe tekintő kormány ne nyugodjék bele. A választáson való részvételt belső kényszerré, emberi tisztesség dolgává, a felelősséget érző ember ügyévé kell tenni. Csak egy ilyen erkölcsileg megemelkedett, öntudatos magyar társadalom lesz képes megoldani a rá váró roppant nehéz feladatokat.

Módosítás: ( 2010. október 31. vasárnap, 08:00 ) Bővebben...
 

Csurka István: Számvetés a szavazófülke előtt

E-mail Nyomtatás PDF

A rendszerváltás huszonöt éves története, amely a nyolcvanas évek közepe óta tart, még nincs tudományos igénnyel, oknyomozó és mindent feltáró igénnyel megírva és különösen nincs a széles közvéleményben tudatosítva. Ami van, legtöbbször elfogultságát takargató liberál-dicshimnusz. Hiányzik belőle a nemzet szenvedéstörténete. Ma még szinte mindenkinek saját, egyéni, családi rendszerváltása van. Sokan a politikai üldözöttek közül, akik felszabadultak egy megbélyegzés és a bujkáló élet, a háromszoros erőfeszítések kényszere alól, a túlélők közül sajnos sokan már nem élnek. Az ő életük, az előző korszakban történt megaláztatásaik, létért való küzdelmük, a rendszerváltás utáni részleges kárpótlásuk s további másodrendűségük nélkül a rendszerváltás története félrevezető. A mai társadalom nagy része  már nem is tudja, milyen sokan voltak az üldözöttek, a negyvenöt után meghurcoltak, majd az ötvenhat után állandóan megfigyelés alatt tartottak, a túlélésért és a gyermekeik méltó felneveléséért háromszoros erőfeszítésekre kényszerítettek, a régi rend híveinek billogát viselők és a szenvedéseik közepett is ország- fenntartók. Akik még tudták, mi a becsületes munka, mi az áldozat és mi az adott szó. A mai, egy-két kivételtől eltekintve – Gyurgyák János munkássága – liberális szemléletű történetírás még a liberális demokrácia, a jakobinus forradalom igazolására készül, és abban a népnek, a hívő kereszténynek, a Mindszenty-szempontnak még nincs és nem lehet igaza. A nép, a nemzeti közösség valamilyen isteni csoda folytán azonban már ráérzett az igazságra. Ezt bizonyította először a vizitdíjas népszavazás, másodszor a Fidesz kétharmados választási győzelme.

Módosítás: ( 2010. október 31. vasárnap, 08:01 ) Bővebben...
 

Csurka István: Lelepleződés

E-mail Nyomtatás PDF

A kétharmados választási győzelemmel az MSZP-SZDSZ mellett tulajdonképpen az egész komprádorburzsoáziára mért hatalmas, reméljük végső csapást, a Fidesz-KDNP pörölyével a magyar keresztény középosztály. Ez a megállapítás semmiképpen nem ennek a választási győzelemnek a Fidesztől, mint párttól és az aktivisták tízezreitől és elsősorban Orbán Viktortól való elvitatása, hanem történelmi tartalmának, lényegének és jelentőségének meghatározása. Ez történt. Ezért mondhatta Orbán, hogy ez forradalom volt. Ennek a ritka történelmi jelenségnek a megértéséhez, hogy tudniillik egy, a fennálló rendszeren belüli szabályos választás mélyreható változást, rendszerváltozást eredményez, vagyis lehetetlent valósít meg, történelmi példák állnak sorba. Tény, hogy volt már ilyen.

Módosítás: ( 2010. augusztus 25. szerda, 08:09 ) Bővebben...
 

Csurka István: Végre

E-mail Nyomtatás PDF

1982-ben indult el az a pénzszállító járat New Yorkból, amely most, visszaútjára nem tudta megrakodni szokásos áruját, a magyar függetlenséget. Megérkezvén ugyan az eddig kellemesnek, készségesnek, alávetettekhez illően előzékenynek ismert állam fővárosába, Budapestre, érzékeltek valami furcsa hűvösséget maguk iránt, hallottak egyet-mást az itt folyó, a New York-i tőkehalmokról nézve kissé gyermekes önállósodási lázról, de úgy gondolták, hogy az első intő szóra elbágyadnak ezek a kis önállóskodások, és a tárgyaló fél visszavonul a mindent aláírás és a magyar munka értékéből mindig bőségesen engedő állásba, mint huszonnyolc éve mindig. Ezúttal nem így történt.

Módosítás: ( 2010. augusztus 18. szerda, 07:00 ) Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség