A liberálbal halálba szereti a hatalomért ácsingózó Jobbikot

E-mail Nyomtatás

Hiába, a nép, az istenadta nép ilyen. Kis hazugságot hosszú ideig elvisel, a nagyon nagyot is beveszi, rövid ideig, de a hosszú időn keresztül tartó olyan orbitális félrevezetést, mellyel a Jobbik „örvendeztette meg” szavazóit, bünteti. Először talán örült a jobbikos szavazó, amikor felbukkant Kálmán Olgánál Vona Gábor. Amikor már reklámfilmet forgattak róla és valamennyi nemzetellenes orgánum és szerkesztő a Jobbikot idézte, sőt promotálta hónapokon keresztül, elkezdett gyanakodni. Amilyen ütemben vedlette lefelé nemzeti álcáját a liberálisok által kikövetelt és magyarázhatatlan elhatárolódásaival a jobbikos szóvivő, és a párt elnöke, olyan ütemben nőtt a jobbikos szavazók passzivitása. Egy új felmérés szerint mára a párt jelentős számú szavazóját veszítette el.

Ennek ellenére abban bízik Vona és a neki diktáló(k), hogy a szavazó kiábrándulása hosszan tartó folyamat, azonkívül már az is tiszta haszon lesz, ha a parlamenti háló addig kitart alattuk is, mint az SZDSZ alatt, mely 20 százalék fölött végzett 90-ben. Nem elfelejtendő különbség, hogy az SZDSZ maga előtt tolta a szegénység ellen tenni akaró Solt Ottiliát. Valóban negyed századig tartott míg ez a gyalázatos hazaáruló banda, Kis János, Tölgyessy, Demszky, Magyar Bálint, Fodor, Kuncze Kóka elnökletével kitocsikolta magát a közéletből. Azonban azzal nem számol Vona, hogy ma azért gyorsabban áramlik az információ, az internet közönsége már önállóbb véleményalkotó.

A nemzeti érzelmű szavazó a Kádár–Aczél-kori sajtóból úgy tájékozódott, hogy a sorok között olvasott. A rendszerváltáskori SZDSZ hazugságainak is sokan bedőltek, de miután az SZDSZ összefeküdt a korábban tele pofával szidott kommunistákkal, az általuk tálalt „információkat”, igaz, zsigerből vetette el, de elvetette.

Gyurcsány hazudozással, tolvajlással telt uralkodásának végére döntött úgy a nép, hogy ezután, ha egyáltalán elmegy választani, akkor azt választja, akit „ezek” a liberálbolsevikok bántanak. Ennek a szavazói döntésnek köszönhetően is eshetett drámaian vissza a Jobbik támogatottsága. Ez tűnik ki a napokban nyilvánosságra került Publicus intézet egyik kutatásából, mely szerint a párt korábbi követői passzivitásba menekültek. Mivel a Jobbik a radikális jobboldali szavazóbázisát csúnyán megvezette, éppen visszafele is elsülhet az, hogy mindennapos szereplőjévé váltak a mocskolódó, egyoldalú liberális sajtónak (Index, ATV, Simicska Lajos újságja, a Magyar Nemzet, Népszava, Hír Tv stb.).

Októberben a Fiumei úti temető 21-es parcellájánál egy kisebb csoport koszorúzott, kifelé jövet elegyedtem szóba egyikükkel. Tele volt panasszal, pedig ő, mint mondta, nem egy közönséges párttag, nem az anyagiak miatt panaszkodik, hanem a szervezetektől szerzett információ birtokában aggódik, mert nagy az elégedetlenség. Mindenki arról beszél, hogy bezzeg a pártot irányítókat és kiválasztottjaikat nem érdekli, hogy a cukisodás eddig is inkább katasztrófával, mint sikerrel járt.

A vezetők a mezei tag véleményére tesznek, felül mindenre telik, lent semmire, azt mondják, minden pénzt megér az, hogy végre teret nyertek a liberális médiában. Nem kell törődni az olyan mérésekkel, melyek szerint elveszítették a radikális szavazóik és elkötelezett aktivistáik egy részét. Nem kár értük. A kár az, mondja beszélgetőpartnerem, hogy a nemzeti érzelmű és radikális szavazók a legtöbbet, a Jobbikba vetett hitüket veszítették el.

 

czyla

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség