Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2018. május 27, vasárnap, Hella napja van. Holnap Emil és Csanád napja lesz.

Csurka István: November 4-e és a Magyar Megmaradás Közössége szándékai

E-mail Nyomtatás

1956. november 4-én a szovjet tankhadosztályok hadműveletével harmadszor is bevégződésre ítéltetett a magyar történelem. Az első ilyen végzést 1920. június 4-én a Trianon palotában hirdették ki az I. világháborúban győztes nagyhatalmak. A már létező Szovjet-Oroszország ebben még nem vett részt, mert a saját bajaival és polgárháborújával volt elfoglalva, ámde Magyarország elítéléséhez mégis nagyban hozzájárult, hogy 1919-ben egy maroknyi zsidó kommunista rohamcsapat szovjet kommunista rendszert, bolsevik fiókot nyitott hazánkban és 133 napra terrorba és vérbe borította az országot. A második végzés 1945-ben született, amikor Sztalin Vörös Hadserege megszállta és megbecstelenítette az országot és hazahozta a ’19 után hozzá menekült és egy kicsit megtizedelt és megfegyelmezett társaságot, Rákosi, Gerő, Farkas Mihály, Révai József négyes fogatát, akik még az itthoni kommunisták egyes elemeit is félretolták és a szovjet zsarnokság legdurvább formáját vezették be.

A Rákosi-korszak nemzet- és népfelszámoló zsarnokságával szemben a magyarság néma ellenállásba menekült és szerveződött, mégpedig a török időkben, valamint a kuruc korban megtanult „csak azért sem” belső szolidaritásával. Amint a nemzetközi helyzet lehetővé tette, amint az elnyomó szovjet hatalom megingott, a környező népek hasonló megmozdulásain felbuzdulva mindent felszabadító forradalomba és szabadságharcba hevítette magát. Az 1956-os szabadságharc a magyarság utolsó nagy életmegnyilvánulása, élni akarásának vulkanikus fellobbanása volt. November 4-e tragédiája az, hogy ezt az élni akarást taposták el a szovjet tankok – nyugati jóváhagyással.

A magyar történelem ekkor megint befejeződni látszott. Ismét került egy garnitúra nemzetellenes kommunista, bolsevik, volt ávós és zsidó és magyar hazaáruló, akikből az elnyomó rendszer kiépíthette szervezeteit, állambiztonságát, történelemhamisító iskolarendszerét, idegenszerű kultúráját és mindenekelőtt a falut, a parasztságot megszüntető, megnyomorító gépezetét. A fejsze a gyökerekre vettetett. Soha előtte a magyar tragédiák során annyi fiatal férfit, munkást, nőt és gyermeket, parasztot, bányászt és értelmiségit ártatlanul be nem börtönöztek, ki nem végeztek, mint Kádárék bosszúállásának első éveiben. A tragédiában külön tragédia volt, hogy a Kádár–Aczél-rendszer borzalmasan hosszúra nyúlt és minden színeváltozásával, látszólagos könnyítésével, gulyáskommunizmusnak nevezett módszerével is rombolt, züllesztett, mélyebb, körmönfontabb szolgaságba taposta a népet. Amit netán adott a szájnak és a gyomornak, azt elvette a nemzeti öntudattól, az isteni rendeltetéstől, az igényességtől és összegezve: a lélektől. Gonosz, magyarellenes, keresztényellenes, bornírt és kontraszelekciós rendszer volt. A magyarság mégis túlélte, de annak a szabadságigénynek, amely ötvenhat ifjúságát a terekre vitte és fegyvert adott a kezébe, már alig maradt nyoma.

A rendszerváltásnak, illetve a rendszerváltás lehetőségének ennélfogva a szabadságigény és a nemzeti öntudat feltámasztásával, a nemzeti függetlenség készségeinek, elemeinek kulturális, lélekben való felkeltésével kellett volna kezdődnie. Csakhogy a maga átmentéséről gondoskodni tudó régi rezsim és a Nyugaton működő magyarellenes zsidó szövetségek, pénzügyi hatalmasságok, a New York-i kirendeltség éppen ezt nem akarta, éppen ettől tartott a legjobban és a Lakiteleken kialakult magyar önépítést megtorpedózta. A rendszerváltás az idegen szelleműeknek, az idegenség kiszolgálóinak pénzügyi, kulturális irányító hatalmat, gazdagodást, nemzetközi kapcsolatokat jelentett, az úgynevezett magyar nacionalizmus feltámasztóinak pedig legfeljebb megtűrt életet, további másodrendűséget és üldöztetést. Millióknak pedig munkátlanságot és nyomort. A falu elnéptelenedése soha nem látott méreteket öltött, a népességfogyás iszonyatossá vált. Összegezve: a rendszerváltás a magyarság demokráciába csomagolt felszámolását valósítja meg ma is.

A nemzetpusztító hatalom ma már megnevezhetetlen. Nem szovjet, mert nincs Szovjetunió, nem amerikai, mert az USA NATO szövetségesünk, állítólag véd bennünket és nem is európai, mert az unió tagjai vagyunk, nem mondhatjuk, hogy tisztán zsidó elnyomás, mert sok becsületes zsidó nemzettársunk él köztünk, aki nem helyesli mindezt. Azt sem mondhatjuk, hogy a Trianonban országunkat szétkaparó szomszédaink áldozatai vagyunk, mert kormányaink együttes kormányüléseket tartanak a határon kívülre szorult magyarokat megnyomorító kormányokkal. A sok tekintetben hasonló sorsú népek maguk nem is lehetnek bajaink okozói, hiszen ők is szenvednek. De, ha megnevezni nem vagyunk is képesek, létezik rajtunk, fölöttünk egy hatalom, amely minden eddiginél jobban ránk tenyerel, mindenbe beleférkőzik, mindent ellenőriz, szétbomlaszt vagy ideiglenesen felvirágoztat, amely kormányokat nevez ki, amelyeket ugyan mi választunk, csak azt nem tudjuk, hogyan. Ha megpróbáljuk elhelyezni ezt a hatalmi központot valahová az IMF és a Világbank közé, talán nem tévedünk nagyot, de ekkor az IMF mindjárt jótevőnkké változik és idelök 25 milliárd dollárt, ami ugyan egy amerikai banknak, vagy a General Motorsnak morzsa, de nekünk – halálos adag. És köszönjük szépen, hogy nem kellett csődbe mennünk és a postás még kiviszi a csekély nyugdíjat.

Ezért a hála és a halál között választhatunk, vagy ahogyan gróf Apponyi Albert fogalmazta meg a trianoni békefeltételekre adott elutasító válaszban: „Magyarország e feltételek elfogadásával csak aközött választhat, hogy öngyilkos legyen-e, hogy ne kelljen meghalnia.”

Most azonban, mielőtt erre a végső választásra elszánnánk magunkat, megbújván még bennünk még valami rejtett, talán magunk előtt is eltitkolt, féltve őrzött életakarat – mégis, csak azért is, Isteni rendelés folytán – és még érezzük, reméljük ereinkben egy felszabadító pillanat lehetőségét, az eddig ránk boruló liberális kommunista, bolsevik New York-i, tel-avivi körmönfontság végét, csendesen bejelentjük igényünket élve maradásunkra. S egyúttal vállalkozunk valami harcra.

Ez a Magyar Megmaradás Közösségének a programja. Szerényen, tisztán, minden bosszúállási szándéktól mentesen, amire sem hajlamunk, sem erőnk nincs. Tisztelettel bejelentjük: meg akarunk maradni. Magyarként. Vérünkben, amely kevert, lelkünkben, amely ősi és népiségünkben, amely annyit szenvedett és annyit kibírt, mint talán senki más.

A Magyar Megmaradás Közössége – lehet, hogy egyedül és magányosan ilyen szervezetként az, aminek mondja magát. Nem több és nem kevesebb. Mint ilyen, erős, sokgyermekes családokat akar és a családok számára biztos megélhetést, jövőt ígérő magyar államot, amely megtűri az államban az idegeneket, sőt szereti és tiszteli őket, de a hatalmat nem adja a kezükbe. Egyenrangú együttműködést szorgalmaz ez a közösség a nemzetek és a kultúrák között, de Magyarországon mindenekelőtt a magyar kultúra felvirágzását kívánja és ezen keresztül akarja szolgálni az egyetemességet.

A Magyar Megmaradás Közössége szigorúan törvényes úton akarja felszámolni az 1956. november 4-e után kialakult és máig fennálló, átbábozódott rendszert és törvényesen akarja félretolni és becsületes, akár kétkezi munkára fogni az1956. november 4-e kontraszelekciós folyamatai által magas polcra jutott gyarmatosító réteget. A hazaárulókat hazaárulóknak, a bornírtakat bornírtaknak és a bűnözőket bűnözőknek akarja nevezni.

Ahhoz, hogy ez így lehessen, rendszerváltó törvényeket kell alkotni. Ahhoz, hogy jó, erős, tiszta és szankcióval is rendelkező törvényeket hozhassunk, kétharmados többséget kell elérni. A magyar megmaradásnak természetesen van más útja és módja is, de a legegyszerűbb most ez. A nemzet együtt, magával összefogva érje el a kétharmadot és legyen meg benne a szándék, sőt az erős akarat, hogy időtálló rendszerváltó törvényeket hoz. Ez a lehetőség 1956-ban nem adatott meg, mert a Kreml New York jóváhagyásával ránk küldte a Vörös Hadsereget. Most a Vörös Hadsereg már egy kicsit elfáradt és a New York-i kehillának közvetlenül a saját tengerészgyalogosait és a Sivatagi Viharban megtépázott, homokvihartól káprázó szemű hadseregét kellene ránk küldenie kétharmados törvényeink ellen – esetleg tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádjával… – de ez itt Európa közepén egy kicsit bajos, bár nem lehetetlen.

Vagyis most felvirradt nekünk. Egy kicsit, véletlenül, isteni akarat megnyilvánulásaként. Egy kicsit felvirradt. A Magyar Megmaradás Közössége ezt a helyzetet akarja kihasználni, a magyar megmaradás kieszközlésére. Ez nemcsak lehetőség, hanem ez kötelesség.

A magyar megmaradáshoz öntudatos, művelt magyar ember kell. Ezt csak a megerősített, támogatott magyar család-üzem (Bogár László nagyszerű kifejezése ez) tudja előállítani az erős magyar állam-üzem támogatásával. A magyar földbe eresztett gyökerekkel. A magyaroknak járó képzéssel és iskolázottsággal, amelyben nem csupán az élvezetek befogadására és az ösztönök beteges kiélésére, hanem a kötelességek teljesítésére is megtanítják – nevelik – a magyar gyermeket. (Itt jegyzem meg, hogy valamelyik nap egy bizonyos műsorra várva, belenéztem egy Vacsoracsata című sztárműsorba, amelyben általam ismeretlen személyek szigorúan gyermek és feleségek jelenléte nélkül szingliként vacsoracsatáztak, reklámozva ezt a beteges életformát és lekvárokról és mártásokról ítéltek és pontoztak esztétikai kategóriákkal, ami bornírtság. Utána következett a híradó, amelyben több kis falu összevont iskolájában reggelire és ebédre is csak zsíros kenyeret kaptak iskolás gyermekek, mert a fenntartó önkormányzatoknak az állami elvonások következtében már erre is alig futja. Kell ehhez kommentár? Nem kellene mindenkit agyonütni, aki ilyen körülmények között vezeti a vacsoracsatás államot?) A Magyar Megmaradás Közössége ezt az államot akarja egyszer s mindenkorra felszámolni és helyébe egy gondoskodó, takarékos gyermek-család- és földközpontú magyar államot akar megszervezni – más keresztény magyarokkal együtt.

Mi a gazdasági kérdések látszólagos elsőbb- és felsőbbrendűségét akarjuk megszüntetni. Most néhány nagypofájú üresfej és főrabló bedumálja mindenkinek, hogy a gazdaság rendbetételénél fontosabb nincs és ezért sokan alávetik magukat a gazdaság rendbetételéért történő nélkülözésnek. Ez csalás. Ez a rablók jólétének és milliárdos off-shore cégeibe kiküldött vagyonszerzésének a meséje. Nincs olyan államgazdaság, amelyben a gyermek éhezik és nem kap elég fehérjét, a gazdaság pedig virul és a GDP nő benne. Egye fene a GDP-t, de a nép ne éhezzen.

Ahol törvénytelenül, csalással, galád összefonódások következtében, pártalapon sok vagyon van, és a holmi nyilvánvalóan lopott, mégpedig a nemzeti közösségtől eltulajdonított vagyon, onnan azt el kell venni és a belőle munkaalkalmat kell teremteni. Akár a csak kétkezi munka alkalmát is, hogy az a kétkezi családfő legyen képes nem kétkezit nevelni gyermekéből, az ingyenes, de jó magyar iskolában. Ez a korszerű állam. Nem pedig a Fotex–Békesi–Hunwald típusú Gyurcsány–Apró–Bajnai gazdasági törpeállam. Ez mindig válságban van és mindig csak válságból él.

Végezetül van még egy körülmény, amit számításba kell venni. A körülmények csak rosszabbodni fognak, a magyar válság mélyülni fog. A sok pénzzel rendelkező gyarmatosító kaszt ellenfeleit a pénztelenséggel akarja mozgásképtelenné tenni és csak annak ad kampánypénzt, amelyiktől visszakapja szolgálatban és nemzetrombolásban, félrevezetésben. Már most 300 forint egy liter benzin, de lesz még drágább is, hogy csak az ő embereik tudjanak elgördülni kampánykörutakra. Sok más megnyomorítással is számolni kell. Az sem ússza meg, aki gyáván kushad, mert nincs olyan tökéletes nyílászáró, amelyen a válság be ne szivárogna. A bukófélben lévő bolsevistánál csak a győztes Kun Bélá-s, szamuelys bolsevista a vérengzőbb. Minden aljasságra képesek. A Jobbik óriásplakátjaival már most tele van az ország, noha egy fillér állami támogatásuk sincs. Azt hazudják adományokból. Rendben, de kiéből? Csak nem a Leisztingeréből, aki Gyurcsányt is nyeregbe segítette?

A magyar újjáépítés csak hosszú, szívós munkával telített folyamat lehet, küzdelem és megalkuvást nem tűrő harc. A világliberalizmus megbukott, de még sokáig fenn tudja tartani pénzhatalmát, befolyását és hazugságterítő, vacsoracsatás gépezete pokoli megtévesztésekre lesz még képes.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség