A hírek ezekben a napokban körbejárnak, a média ugyanazt a néhány értesülést ragozza: exhumálják a 2010-es szmolenszki légi szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski köztársasági elnök és neje földi maradványait; a német és francia balliberális sajtó folyamatosan szuttyongatja a magyar és a lengyel kormányt a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a demokratikus értékekről papolva; a NATO fegyverzetet telepít Litvániába, hogy Lengyelország mellett a balti államokat is védhesse egy esetleges orosz támadás esetén. Az ezeken kívül érkező hírek pedig nem túlságosan emelkedettek. Például Angliában három részeg lengyel vendégmunkásnő kocsmai verekedésbe keveredett, valami zavaros szerelmi ügyecskében, és egy angol alkoholistát püfölve azt ordították, hogy „Lengyelország uralja a világot!” Azután persze szépen letartóztatták őket, és alig egy óra elteltével az egész világ helyett már csak egy rendőrségi fogdát uralhattak.
Az a hír sem összeurópai jelentőségű, ugyanakkor bámulatos, hogy a háromszáz lakosú Nieciecza falucska focicsapata jelenleg, tizenöt forduló után a lengyel első osztályú bajnokság negyedik helyén áll. Tavaly tavasszal jutottak fel az első ligába, ahol az első szezonban sikerült éppen csak bennmaradniuk – most viszont élcsapatként remekelnek. Tulajdonosuk, egy vidéki vállalkozó, a tavalyi feljutás után azt nyilatkozta, céljuk három éven belül megvalósítani a nemzetközi kupaszereplést. Akkor mindenki elnézően mosolygott ezen a terven… A bajnoki évad már a félidejénél tart, és a csapat kupaszereplést érő helyen áll. Megtörténhet, hogy a tavaszi fordulókban visszacsúsznak néhány helyet a tabellán, de ha ilyen tempóban fejlődnek, a következő bajnokság során tényleg összejöhet a nemzetközi porondot érő eredmény.
Október és november fordulója minden esztendőben elénk idézheti Jerzy Popieluszko emlékét. A Szolidaritás mozgalom bátor papját 1984. október 19-én rabolta el és gyilkolta meg iszonyú kegyetlenséggel három kommunista belügyis tiszt. Testét csak napokkal később találták meg a Visztula egyik vízgyűjtőjében. Harminckét évvel ezelőtt október végén, november elején a lengyel templomokban hívek százezrei virrasztottak imádságban. Négy évvel később, 1988-ban a kiváló lengyel rendező, Agnieszka Holland forgatott egy filmet Megölni egy papot címmel. Ez az alkotás Popieluszko atya vértanúságának történetére épül; főszerepét Christopher Lambert alakítja, zenéjét a krakkói kiválóság, Zbigniew Preisner szerezte. Ezen a hétvégén megtekinthető a Film+ csatornán.
A címben ígért kétnyelvű életet egy idén 87 éves műfordító, szerkesztő, Tadeusz Olszanski éli. Varsóban lakik, édesapja lengyel volt, édesanyja magyar. Apja az osztrák hadsereg orvosaként részt vett az első világháborúban. Diplomáját az akkor még Lengyelországhoz tartozó Lembergben szerezte, majd a ma már Ukrajnához tartozó Stanislawowóban telepedett le. Ott ismerkedett meg magyar feleségével. Tadeusz hétéves volt, amikor kitört a második világégés. Stanislawowóban először a szovjetek jelentek meg. A szomszédok sorra menekültek el. Az a hír járta, hogy a Vörös Hadsereg katonái a mellékutcákban agyonlövik a lakosokat. A szovjetek után megérkeztek a fosztogató ukrán parasztok, akik szintén gyilkoltak. Senki sem érezhette magát biztonságban. 1941 júniusában a település megmaradt férfi lakossága a Kerületi Kiegészítő Parancsnokság előtt gyülekezett, ahová egymás után behívták őket. Végül Tadeusz is belépett a szobába, ahol gyertyák égtek. A földön szanaszét holttestek hevertek: fiatal sorkatonák, akik megpróbáltak elszökni a szomszédos épületben berendezett börtönből. Az NKVD emberei mészárolták le őket. Akkoriban a szovjetek kénytelenek voltak visszavonulni a közeledő német csapatok elől, és menekülésük előtt megkínoztak és meggyilkoltak mindenkit, aki csak az útjukba került. A halálra kínzott lengyelek tetemét oda, a kiegészítő parancsnokság épületébe dobálták. A látványtól Tadeusz szinte kómába esett, magas láza volt és félrebeszélt. Érthetetlen módon a szovjetek őt nem lőtték agyon.
1941 nyarán a németek által megszállt területre magyar csapatokat vezényeltek, és honfitársaink néhány hét alatt létrehozták a stanislawowói helyőrséget. Rövidesen azonban megjelent a Gestapo. A magyarok – a németekkel egyeztetve – elismerték az ukrán önkormányzatokat, talán ezért is, hogy a helyiek nagyon szívélyesen fogadták a katonáinkat. Tadeusz emlékei szerint a magyarok nagyon sokat segítettek a lengyeleknek, élelmiszert és gyógyszert osztottak szét közöttük. A szentmisén velük együtt énekelték az egyházi és hazafias lengyel dalokat. A magyarok határállomásai lassan megszűntek, de a katonák segítettek a lakosság Magyarországra szökésében, különösen a zsidókat támogatták ebben. A határon csupa Mickiewicz és Pilsudski nevű ember lépett át, ugyanis a magyar tisztek kizárólag ezt a két lengyel családnevet ismerték, ezért az összes hamisított iratba ezeket írták, felváltva. Egy Mickiewicz, egy Pilsudski és így tovább. A főparancsnok érezte, hogy ez így nem lesz jó, ezért intézkedett, és a magyar tisztek kézhez kapták a leggyakoribb lengyel családnevek listáját.
1943 októberének végén egy magyar ezredes megpróbálta rábeszélni Tadeusz szüleit, hogy ők is meneküljenek Magyarországra. Összeszedték a szükséges papírokat, és éjjel felszálltak egy vonatra. Amikor megérkeztek a magyar határhoz, az ottani katonák fürdőbe vitték őket, fertőtlenítették a ruházatukat, enni és inni adtak nekik. Megkapták a lengyel menekült státust bizonyító igazolványt, a vasúti jegyeket és költőpénzt. Édesanyja nagybácsijától levelet kaptak, amelyben a család nagytarnai birtokára hívták őket. A faluban nem volt orvos, ezért édesapja máris megkezdhette a rendelést. Tadeusz pedig megkezdhette tanulmányait a balatonboglári lengyel iskolában. Első, Magyarországon eltöltött napjából mindmáig élénken emlékszik arra, hogy a vonaton mellettük utazó ismeretlen magyar férfi felállt, és helyes lengyelséggel azt mondta: „Éljen Lengyelország!” Balatonbogláron háromszáz lengyel fiatal tanult. Az épület melletti Savoy Szállóban francia és belga tisztek laktak, valamint a lengyel menekültek. Az iskolában Tadeusz csatlakozott a cserkészmozgalomhoz, és lelkesen járt önvédelmi edzésekre. Nagy hatással volt rá a lengyel tisztekkel közösen ünnepelt Szenteste. A magyar nyelvet sikerült tökéletesen megtanulnia – elmondása szerint Petőfi verseinek köszönhetően. A Balatonbogláron tanult menekült gyerekekre külön szó is született a lengyel nyelvben: boglarcsik. Tadeusz Olszanski a még élő, sajnos fogyatkozó számú boglarcsikok egyik legismertebb személyisége.
