Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szabad-e még szabadon választanunk?

E-mail Nyomtatás

Nehéz, egyre nehezebb helyzetben vannak a balliberális ellenzék politikusai, mert el kell hitetniük a választóikkal, hogy 2018-ban le tudják váltani a gyűlölt Orbán-rezsimet, a diktátornak kinevezett miniszterelnök kormányát. Pedig a közvélemény-kutató intézetek rendre ennek ellenkezőjét, a kormánypártok erősödését és az ellenzékiek gyengülését regisztrálják. Márpedig túl nagyot nem tévednek, már csak saját presztízsük érdekében sem, az ellenzékhez közelebb állók sem dolgozhatnak akármekkora hibahatárral. Ezért aztán először a népszavazás érvénytelenségébe kapaszkodtak az Orbán-gyűlölők, mint vízbehaló a szalmaszálba, csendes többségről, majd új többségről szóló propagandába kezdtek. Miközben ők is jól tudják, hogy a népszavazástól távol maradottak jelentős része nem az ő bojkott felhívásuknak engedelmeskedett, mert ez a választársra jogosultaknak az a 30-40%-a, amely soha nem megy el szavazni (döntő többségükben ugyanazok), akár népszavazásról, akár parlamenti vagy önkormányzati választásokról van szó. Talán túlságosan jól sikerült őket a pártállamban beprogramozni: „Csúnya, huncut dolog a politika, te ne foglakoz vele, majd mi megoldjuk!” Bár föltehetőleg olyan idők jönnek, amelyben egyetlen politikailag passzív állampolgár sem lehet elégedett így előállt helyzetével: „eszi, nem eszi, nem kap mást”.

Ez a bizonyos kormánybuktatásra képes „új többség” tehát sehol sincs, viszont van helyette a népszavazáson egy irányban szavazók, a kényszer betelepítésre nemet mondók tömege, amelyből könnyen felszaporodhat a kormány szavazótábora akkorára, amely egy újabb kétharmados győzelmet tesz lehetővé. Ezt az EU országaiban kivételes legitimitást eddig is nehéz volt lenyelnie a posztkommunista ellenzéknek, és kétségbeesésében átlátszóan primitív bizonyítványmagyarázatokat dolgozott ki. Minthogy azzal nem szívesen néz szembe, hogy ő segítette ilyen nagyarányú győzelemhez a maga közéleti szereplésével, kormányzásával vagy inkább kormányzásra való alkalmatlanságával a második ciklusát töltő első számú közellenséget. Inkább választási csalást vizionált (mint amikor a vesztes focicsapat megpróbálja megóvni a meccset), mert a Fidesz, úgymond, a választás feltételeit, a választókörzeteket a maga előnyére alakította át. Tekintsünk el attól, hogy ennek feltételezésekor is magából indult ki, jó (poszt)bolsevik szokás szerint a maga sáros dolgait fogja rá politikai ellenfeleire. Lehet ugyan, hogy a focidrukkerek világából ismert elfogultság számos hívükkel elhiteti ezt a verziót, de minden józan gondolkodású ember tudja, hogy ha vannak is csalások, ekkorát csalni demokráciában egyszerűen lehetetlen. (Vagy akkor a közvélemény-kutató intézetek is csaltak, akik a földcsuszamlásszerű győzelmet előre jelezték?) A második kifogás: Orbán és pártja populista demagógiával megvezették a választókat, nagy hirtelenében ennyi átmosott agyú embert produkáltak. Ez a megközelítés sem a realitásérzék magasiskolája vagy az intellektuális színvonal netovábbja: „ha minket választanak kormányra, akkor a magyar nép, a magyar választópolgár bölcsen döntött, ha nem, akkor a demagógia, a populizmus, a megvezetés áldozata”. Csakhogy ez már veszélyesebb, mert ebből nő ki az a „történelmi” verdikt, amelyet az ATV egyik műsorában a Heller–Ungváry párbeszédben az utóbbi fogalmazott meg. Hogy tudniillik itt, Közép-Kelet-Európában a népek át vannak itatva nacionalista, soviniszta, fasisztoid szemlélettel, és ezért választanak kormányra fasiszta vagy félfasiszta pártokat, minidiktátorokat.

Ez már természetesen a kollektív bűnösség legalizálásának irányába mutató helyzetértékelés. (A rákosizmus reneszánszának előkészítése, hiszen tudjuk, hogy bölcs vezetőnknek is tíz millió magyar fasisztával kellett megküzdenie.) Nyilván kiterjesztve a posztszovjet országok régiójára, mert ezeknek különösen fontos, hogy nagy nehezen visszanyert nemzeti függetlenségüket ne nyirbálja meg egy ezúttal nyugatról jövő nagyhatalmi politika, semmiféle kényszerbetelepítéssel sem!

Legfőbb érve ennek a kollektív bűnösséget feltételező, sőt föltehetőleg kollektív büntetéstől sem visszariadó „teóriának” (nevezzük inkább „ordas eszmének”), hogy nem a szabad választások jelentik a demokrácia fő ismérvét, hiszen Hitler is szabad és demokratikus választások keretében került hatalomra. (Arról viszont nem esik szó, hogy ezek a szabad és demokratikus választások a náci diktatúra idején mintha elmaradtak volna.) Ezt maga Fricz Tamás is elismerte egyik írásában a Magyar Idők hasábjain. No de akkor mi a demokrácia fő kritériuma, és ki határozza meg, hogy mi az? Talán az Alkotmánybíróság? Egy jogvégzett újságíró fordulatával szólva: „Ki őrzi (ki ellenőrzi) akkor az őrzőket?” Vagy ismét valamiféle nagyhatalmi diktátum definiálja majd számunkra a demokráciát, amely szűkítő jelzőt tesz elébe („népi” demokrácia, „liberális” demokrácia), és ezáltal alkalmassá teszi arra, hogy lényegétől megfosztva diktatúrává változtassa?…

Akkor már alighanem jobban járunk azzal (nemcsak mi, hanem minden társadalom), ha Churchillnek hiszünk. Hogy a demokrácia rendkívül rossz társadalmi berendezkedés, a szabad választásokat is beleértve, ezer sebből vérzik, de jobbat, illetve kevésbé rosszat még eddig nem találtak ki helyette.

 

Kiss István Béla

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség