Dr. Békefy Lajos–Dr. Birkás Antal: Napjaink dilemmái – Protestáns válaszok – Szociáletikai kézikönyv mindenkinek
Mit jelent a protestáns szociáletika? Mi a házasság lényege a Biblia szerint? Javasolnám-e legközelebbi hozzátartozóimnak a mesterséges megtermékenyítés módszerét? Szívesen igénybe vennék-e betegségem gyógyulásához őssejtkezelést? Mit nevezünk keresztyén kommunikációnak? Miben áll a klímamigrációban érintettek felelőssége? Miért hamis a morál és a gazdaság szembeállítása? Mi volt a reformátorok nézete a jogos háborúról? Milyen szerepük lehet a világvallásoknak a 21. században? – ezekre és még több száz kérdésre ad választ ez a kötet, amely olyan helyzetben próbál eligazodást kínálni, amikor a keresztyén-keresztény ember nem hallgathat.
Dr. Békefy Lajos református lelkész-teológus, kutató, publicista, a Protestáns Műhely külügyi titkára, a kötet társszerkesztője az előszóban kihangsúlyozza, hogy a könyv nem társadalmi magatartásrecepteket, nem is minden helyzethez „kulcsrakész” megoldásokat kínál, hanem meghívást. Meghívást, mégpedig egy olyan szellemi zarándokútra, melynek során időt lehet és kell szentelni olyan kérdéseknek, melyek a ma emberét – éljen az városban vagy falun, Európában vagy más kontinensen – foglalkoztatják. Éppen ezért a könyv az út- és a kiútkeresők számára készült. És éppen ezért a szerzők, szerkesztők nem erkölcsi kőtáblákat osztogatnak, hanem iránytűket. Szellemi, erkölcsi tájolást kíván a könyv nyolc szerzője nyújtani. Méghozzá olyan tájolást, melynek megbízhatóságáról meggyőződtek. Mégis, hogyan? – vetheti fel a szkeptikus a kérdést. Azért, mert iránytűjük az Ige, Isten beszéde, ami ezer éve, és ma és örökké ugyanaz. Amiben nincs változás. Ami biztos és megbízható irányzék, még akkor is, ha ezt valaki vitatja, vagy érdektelenül másfelé fordul. Békefy megemlíti, hogy Barankovics István körülbelül 60 éve az emigrációban nem látott más utat, mint az odafordulást a maradandó és az idegenben is megmaradást, emberséget munkáló keresztény hithez, értékrendhez. Ezért indította el Iránytű címmel New Yorkban kiadványsorozatát. Mégpedig azzal a céllal, hogy elvi tájolást adjon azoknak, akik a keresztény társadalomtudomány és a politika koordinátáiban képzelik el a jövendőt. A protestánsok számára az iránytű egyedül a Szentírás, ahogyan ezt 500 éve a reformátorok a sola Scriptura elvében egyöntetűen megfogalmazták, hirdették. Az előszóban olvashatunk olyan gondolatokat, melyeket a tőlünk pár ezer kilométerre keletre élő, alkotó indiai protestáns filozófus, Vishal Mangalwadi írt le nemrég: „Barátaim, nektek ott Európában a legnagyobb problémátok, hogy elveszítettétek az igazságot, és ezért el fogjátok veszíteni a szabadságot is. Európa és Nyugat akkor omlik össze, ha a legkeresztyénibb vonást, az igazság keresését és az igazság iránti fogékonyságát elveszíti. Pogánnyá lesz Európa, ha a sztorikat és a mítoszokat fontosabbnak tartja az igazságnál. Új reformációra van szüksége Európának.” Ezért minden olyan törekvés, mely ebbe az irányba sürgeti a hazai és az európai döntéshozókat, valamint a közvéleményt, a felelősségetika morális erőterében mozog.
A könyv első fejezete a felelősségetikáról és a protestáns szociáletikáról szól. Ebben Békefy leírja: „nem nehéz belátni, hogy korunk legsúlyosabb etikai kérdései, dilemmái, amelyekkel naponta szembesülünk, szociális, közösségi természetűek. A protestáns szociáletika teológiai helye a modern bálványok kritikája és a saját pozíciónk megalkotása között van. Szociáletikának nevezzük a felelős emberi egzisztencia elméletét és gyakorlatát abban az értelemben, kapcsolatrendszerben, amelyben egy adott személy embertársaihoz és a környezetéhez viszonyul, kiváltképpen, ha ezt a kapcsolatot nem közvetlenül, hanem társadalmi intézményeik közvetítésével éli meg.”
A házasságról a szerzők azt írják, amit a Biblia is, hogy egy férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége. Bár a házasság és család intézménye napjainkban megrendülni látszik, a szerzők a hagyományos felfogást megalapozó bibliai kijelentés értelmében vallják, hogy a családi élet alapja a házasság, melyet Isten gyermekekkel áldhat meg, részesítve a házasfeleket ez által az élet továbbadásának teremtői áldásában is. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki két személy szeretetkapcsolata. Ez teremt érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára. A könyvből kiderül, ahogy az élet is bizonyítja, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója is. A reformátorok vallják, hogy a bűn egész emberi természetünket megrontotta, és ez alól nem kivétel a férfi és nő kapcsolata sem. Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat. Noha a szexualitás Isten ajándéka maradt, eszközévé válhat az önzésnek. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okoz. Ezért szorítja mederbe Isten törvénye a szexualitást: „Ne paráználkodjál!” (2Móz 20,14) Hitvallási irataink szellemében valljuk: e parancsolat pozitív tartalma, hogy tiszta életet kell élnünk a házasságban is. „Mivel testünk és lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet, magaviseletet, beszédet, gondolatot, kívánságot, és mindazt, ami az embert erre ingerelhetné” (Heid.Káté 108/109. kérdés-felelet). Korunkban, amelyet a szexuális forradalom korszakának is neveznek, a keresztyének – minden emberrel együtt – nagyobb kísértéseknek vannak kitéve, mint azokban az időkben, amikor maga a társadalom ítélte meg szigorúbb normák szerint a fenti parancsolat ellen vétőket. Nem gondolják, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint „mind elhajlottak valamennyien megromlottak, nincs, aki jót tesz, egyetlenegy sincs” (Róm 3,12). A szerzők mégis kötelességüknek érzik felhívni mindenki figyelmét olyan aktuális bűnökre, mint például a szabad nemi élet, a pornográfia, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás bármely formája, és ezek következményeinek felelőtlen kezelése. Mindennek tömeges és korlátlan bemutatása és terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődésére hat károsan, fertőzi a közerkölcsöt, és kiindulópontja lehet a bűnözés számos formájának. Szólnak arról a jelenségéről is, amely a különneműek élettársi és az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni. Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz 18,45; Róm 1,26k), ezért a protestáns egyházak az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudják, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartják. Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen. Szó esik a szinglikről is. A téma miatt a szerzők azokat sorolják ebbe a körbe, akik azért nem vállalják a házasságot, mert sikeresebb életet szeretnének élni. A szerzők szerint az ő motivációjuk alapvetően az önzés. De nem tekintik szinglinek azokat, akiknek a hivatásuk ezt nem teszi lehetővé, így például a szerzeteseket, vagy a katolikus papokat.
S mi az állam szerepe? Létezik-e teljesen hibátlan állam? A szerzők leszögezik, hogy az állam az ember műve és ezért – az államot alkotó emberekhez hasonlóan – nem tekinthetjük bűntelennek. Az emberek – sajnos – sokszor nem egymásért élnek benne, csak egymás mellett, sőt esetenként egymás ellen. Ilyen körülmények között lehet-e az állam építését és fenntartását felebaráti szolgálatnak minősíteni? Nem kétséges, hogy az állami ténykedések: a törvények meghozatala és érvényesítése, a család, a gazdasági és kulturális élet, az egyházak támogatása és védelme kifejezetten az igazságosságot és a rendet célozzák. Lincoln rövid, frappáns meghatározása szerint: a demokrácia a nép kormányzása, a nép által, a nép érdekében, ahol minden ember egyenlő fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül.
A társadalmat egyaránt megkísérti az individualizmuson alapuló liberalizmus és a kollektivizmus szélsősége. Mindkettő materialista világnézetből táplálkozik. Az eredmény mindkét esetben azonos: az egyik az egyént túlértékelve, a másik alulértékelve, megfosztja az embert a személyi méltóságától. A liberalizmus káprázatában élők az önmegvalósításuk során a másik emberre nincsenek tekintettel. A kollektivizmus pedig azt hangsúlyozza, hogy az ember társadalmi „termék”, teljesen a közösségnek van alárendelve. Az egyént kész feláldozni a közösség érdekében. A keresztyén politizálás – amelytől idegen a liberalizmus is és a kollektivizmus is – a perszonalizmus elvét vallja. Az emberek alapvető különbözőségei – merőben eltérő szellemi, gazdasági vagy akár egészségi állapotuk – ellenére rendelkeznek személyi méltósággal. Az embert minden körülmény között tiszteletben kell tartani, bűnös cselekedeteit kell elítélni. Hogy az ember valóban személyiséggé válhasson, hogy a közösségben megtalálhassa önmagát, ahhoz szabadság kell. Ha a szabadságot az egyén nemcsak önmagának kívánja biztosítani, hanem felismeri, hogy a saját szabadsága minden ember szabadságától függ, akkor beszélhetünk demokráciáról. Tehát a két fogalom: a keresztyénség és a demokrácia szoros kapcsolatban van egymással. Mivel a személy a közösség része, a perszonalizmus magában foglalja a személyek közötti közös felelősséget. A társadalomnak szervezettnek és szervezetek társadalmának kell lennie, amelyet önkormányzó közösségek sokasága alkot. A szervezett társadalomban az állam szerepe elsősorban a szükséges koordinációs feladatokra irányul. A toleranciáról: tudjuk, hogy az ellenzék jelenléte, az ellenvélemény állandó megléte a demokrácia lényeges és nélkülözhetetlen eleme. A Biblia szerint: szenvedjétek el egymást szeretetben. Ennek a – mai szóhasználat szerinti – toleranciának azonban kölcsönösnek kell lennie. Az nem megy, hogy tőlünk mindig és mindenkor megértést, egyetértést és végtelen türelmet várnak el, cserébe viszont nem nyújtanak semmit. Az igazságra törekvő kölcsönös tolerancia hívei vagyunk. Az igazság türelem nélkül vak, a tolerancia igazság nélkül üres fogalom. Elvakult igazságra és minden mindegy türelemre, azaz balekságra nincs szükségünk. Ha a tolerancia naivitást takar, akkor nem Isten ártatlan bárányai leszünk, hanem ostoba birkái.
Ezen a közel háromszáz oldalon, mint cseppben a tengert, felfedezik, megismerik az olvasók a legértékesebb protestáns etikai, szociáletikai sajátosságokat, melyekkel a 16. századi hitújítást követő keresztyén testvérek már 500 éve igazodnak el a világban, egyházban az örökkévalóság szempontja szerint.
(Napjaink dilemmái – Protestáns válaszok – Szociáletikai kézikönyv mindenkinek; szerk.: Dr. Békefy Lajos–Dr. Birkás Antal. Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2015.)
M.A.
