Most már legalább három van. A Jobbik a legkülönösebb.
Húsz, huszonkét évvel ezelőtt Moszkva elengedte Kádár–Aczélék, Grószék kezét. De Aczél előrelátása következtében már rendelkezésükre állt az akkori legendás ellenállók csapata, a szamizdatosok hősi társasága. Mindenki bedőlt nekik, sokáig, bevallom magam is. Akkor nem Magyar Gárda volt az érdem, az úttörés, a hősi hivatkozás, hanem jól szerkesztett szamizdat. Elkobzott stencilgépek, amelyeket azonnal pótoltak. Szamizdatbutik és legenda minden mennyiségben. Ebből lett az SZDSZ. És a dicső szamizdatosok 1994-ben frigyre léptek a volt karhatalmista Horn Gyulával és Demszky, a Kádárral is elégedetlen volt maoista majdnem húsz éve főpolgármester Budapesten. És milyen város ma Budapest? És ki mert ezzel szembeszállni, ki merte ezt leleplezni 15 évvel ezelőtt? S kinek lett igaza? Akkor az MSZMP-ből MSZP-t csináltak és megpróbáltak a fékezett változások élére állni, de az új MSZP-be már bele volt szerkesztve a szamizdatos liberális lelkiség, a vezetői egyszerre voltak szocialisták és szabaddemokraták. Rendkívüli mohósággal vetették magukat a gazdasági, pénzügyi pozíciókra és magára a pénzre, az új tőkés réteg, a nómenklatúraburzsoázia kifejlesztésére. Ez akkor sikerült nekik. Most másféle eljárást választottak. Sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint akkor voltak. Sokkal gyengébbek és sokkal inkább lelepleződtek. De teljesen most sem esélytelenek, mert a magyar sajtó, a politológusok és a politikusok kórusban szajkózzák a Jobbik valódiságát.
Ezek az anarchisták most sem esélytelenek, mert a társadalom el van rontva. Kialakult a mélyszegénység. De létrejött a sokszor nincstelenül is konzumáló, de mindenképpen áru birtoklására mint önmegvalósításra vágyó, anyagias és szűk látókörű tömegember. A régi értékek ma már nem értékek. A család és a becsület, a kereszténység és a művelődés, a tudás iránt alig érdeklődő, roppantul befolyásolható tömegtársadalomban adatik élnünk. Szétszivárgott a nemzeti öntudat, a jellem és a tartás. Emlékezzünk: a jellem, a kitartás, az ügyért való szenvedés mítosza mekkora szerepet kapott Rákosi Mátyás életében, aki 16 évet ült a szegedi Csillag börtönben, Kádár János életében, aki hármat Rákosi börtönében, és egyszerű ember volt, krumplilevest vagy paprikás krumplit szerető, ultizó és sakkozgató, vagyis: jellem, munkásjellem. És még Horn Gyula karhatalmista múltjának is mennyire meg akarták adni a testvérbátyja megölése miatti proletár felháborodásból táplálkozó férfias alapját, s hogyan törekedtek-tolongtak az elvtársak a partizánszövetségekbe, hogyan lett hősies vállalkozás a spanyol polgárháborúban a köztársasági oldalon való részvétel. Ez mind a jellem feltétlen szükségességét bizonyította. Egészen mostanáig csak jellemes férfi lehetett vezető, vezér, miniszterelnök. A változást Medgyessy és Gyurcsány hozta meg. Medgyessyt maguk leplezték le, mint D-209-est, Gyurcsány egyetlen érdeme pedig az volt, hogy jókor volt jó helyen. Bajnai pedig valamivel későbbecskén, valamivel még jobb helyen. De ez maga az igénytelenség. Ilyen alakok kinevezését, feltolását korábban meg sem lehetett volna kísérelni.
Ez a csiszlikek kora volt. Ha lesz még magyar történelemírás, abba ez így fog bevonulni. Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek most vége, a csiszlikek korának azonban nincs. És számos jel mutat arra, hogy éppen a két bukott párt és a mögötte álló csiszlikhatalom akar a végtelenül zavaros csiszlikvilág fenntartásába menekülni. Ez a lefelé menekülés. Találtak még maguknál is légneműbb, végtelenül üres embereket, eltartottakat, semmihez sem kötődőket és ezeket tolják maguk előtt. Szamizdat helyett pedig van Magyar Gárda, és ma már mindenki elfogadja, hogy Magyar Gárdára és vele Vonára, Balónéra van igény. Szabolcsban. A legkönnyebben félrevezethető, legtájékozatlanabb, legszerencsétlenebb környezetben.
Eddig két csiszlikpárt volt: az MSZP és az SZDSZ. Most már legalább három van. A Jobbik a legkülönösebb.
A találmány a maga nemében mesteri volna, ha nem volna ismétlés. Nézem a Jobbikot és elfog a dézsavű. Hiszen ilyen már volt. Az új korszakban nem a volt párttitkárok, apparátusemberek, állami tisztviselők és technokraták szaktudására, gonoszságára, keményvonalasságára vagy éppenséggel liberalizmusára fognak hivatkozni, amikor a pozícióban megtartásuk szóba kerül és a leváltásuk esedékessé válik, hanem a csiszlikségre. Készül az új kor hőse: a zseniális csiszlik.
Húsz-huszonkét évvel ezelőtt a szolid nemzeti elkötelezettségű MDF ellen kellett bevetni az SZDSZ-t, most a Fidesz ellen kell. Ezért a történelmi párhuzamról szólnunk kell.
A Fidesz történetében nem voltak hasonló elemek. 1994-től 98-ig, kormányra kerülésükig kis pártnak számítottak, de nyolc évet mégis lehúztak már az Országgyűlésben. Tanultak és dolgoztak a politikában. Néhányan közülük komoly szerepet játszottak már a rendszerváltás idején is. A kormányra kerülésüket megelőzte egy nagyon átgondolt gyűjtőmunka, szervezés. Egész pártokat vagy fél pártokat szívtak magukba, valamihez értőket, pozíciókat betöltőket – jellemeket és csiszlikeket. Kormányra kerüléskor azonban még így is meg kellett alkudniuk, néhány fontos pozícióba olyanokat kellett beültetniük, akiket nem ismertek jól és akik nem az ő politikájukat szolgálták, vagy nem teljes mértékben azt szolgálták. Az árulástól is tartaniuk kellett. A Nyugat nyomásától és a bizalom megvonásától. Fiatalok voltak, elszántak, szinte törtetők, de nem csiszlikek.
Orbán nagy teljesítménye meglehet nem is a négy év kormányzás ezek között a feltételek között és nem is az a néhány jó intézkedés, terv, magyarságvédő törvény és viszonylagos előrehaladás, amit elért, hanem ez az előtte való, ez a gyűjtögető, halász-vadász politika, amelyet végig kellett vinni a kormányképesség érdekében.
Most tehát a Fidesz ellen vetik be a Jobbikot, illetve a nemzeti kibontakozás ellen. A szándék és a módszer ugyanaz, a körülmények mások. Ma semmi sem indokolja, hogy a Fidesz kesztyűs kézzel bánjon a Jobbikkal és a hozzá tartozó sajtó a legteljesebb módon ne leplezze le a nemzeti kibontakozás ellen irányuló idegen szerveződést. Mert közben az egész nyugati világ elromlott. Ránehezedett a népvándorlási nyomás, mert a fehér ember fogyatkozik és csökkenne a népsűrűség, és az eltartóképesség, ha nem töltenék fel bevándorlókkal. Még fontosabb a politicy correctly korszak csődje, párosulva a liberális piacgazdaság bukásával. Ezeket most még egy szándékosan és időzítetten kirobbantott világgazdasági válsággal ideig-óráig el tudnak takarni, de ettől függetlenül ezek korszak-meghatározó történelmi tények.
A csiszlikesedés a Nyugatot is elérte. Nem ebben a magyarországi mértékben, de ott is érzékelhető. Németországban Helmuth Schmidtnek nem lett utóda Schröder, Kohlnak Angela Merkel, a bajor Straussnak meg senki. Celebek mindenütt vannak, mint égen a csillag, de jellemes férfiak a vezetésben igen ritkák. Európa mintha elvesztette volna regenerálóképességét. Ahhoz, hogy világraszóló kulturális útmutatást teremtsen, életformát tartson formában, a saját politikájának és politikusainak a méltóságát is meg kellene őriznie. Ma tehát ki lehet bírni a nyomást, mert arra kell kalkulálni, hogy nem tart soká. Nincs akkora erő a liberalizmusban, mint húsz évvel ezelőtt. De mindent el kell mondani a társadalomnak. Nem érdemes félig elfogadni a Jobbikot és nem annak nevezni, ami.
A magyar romlás mindent felülmúl. Itt a csiszlikek dáridója folyik. A balliberális tábor pusztulása annak köszönhető, hogy a kontraszelekció legerősebben az MSZP-ben érvényesült és még kibontakozni, picit felemelkedni sem hagytak senkit, akiben volt valami tartás és valamennyire hitt a baloldali eszményekben. És most is csak megroggyant, megőszült embereket látunk, akik nem is fogják fel, mi történt velük és mit várhatnak a jövőtől. Egyetlen menedékük, ha maguknál is csiszlikebbeknek játsszák át a hatalmat.
A fő cél a zűrzavar. Csak rend ne legyen. Csiszlik rend pedig nincs! A liberális program, Magyarország megszállása ma már csak a csiszlikprogram keretében képzelhető el. Aki ma, noha látja, nem leplezi le a csiszlikprogramot, végzeteset vét a jövő ellen.
| < Előző | Következő > |
|---|
