Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

I am a big fan of Hungary

E-mail Nyomtatás

Magyarország nagy rajongója vagyok – mondta Donald Trump

36 évvel ezelőtt, amikor a szocializmus végelgyengülésében átalakult eredeti tőkefelhalmozássá, a széles tömegek azt gondolták, hogy az éppen megválasztott amerikai elnök majd mindig ezt fogja mondani. Majd érdekli, hogy ez a kis ország, mely elsőként lázadt fel a Szovjetunió és a Szovjetuniót kiszolgáló alja nép ellen, valami különleges helyet foglal el a szabadság hazáját vezető ember szívében. A széles tömegek – köztük én is – tévedtek. Az amerikai elnökök és a mögöttük álló hatalmas ország, mely országban több nagy hatalmi kör állandó egymásnak feszüléséből alakul ki az a meglehetősen kétes értékű politikai cselekvés, mely a világot egy évszázada jelentős mértékben alakítja, a legkisebb figyelemre sem méltatta hazánkat. Kizsákmányolható gyarmati területnek, birodalmi csatolmánynak, érdektelen kisállamnak tartották.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint birodalom ezekben az években – tehát a kilencvenes évek elején – érte el hatalma csúcsát. Az USA volt a világ egyetlen szuperhatalma, hegemónja, a világpolitikát aktívan befolyásoló egyetlen tényező. A csúcsra vezető út köveire a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok, a piacgazdaság, az ember, az áru és a tőke szabad mozgása, a multikulturalizmus, a globalizmus és egyéb, a liberális demokrácia fogalomtárába tartozó kifejezések voltak felvésve.

Francis Fukuyama 1989-ben megjelent néhány oldalas dolgozata, mely lényegében a liberális demokráciához írt dicsőítésnek is értékelhető, ezért lett világhírű. Fukuyama elmélete ugyanis örökkévalóvá tette az Amerikai Birodalom hatalmát, bejelentette a történelem végét, ahol a liberális demokrácia marad az örök társadalomformáló erő.

Vele szemben akkor legnagyobb hatással Samuel P. Huntington civilizációs összecsapások elmélete állt, de a két korántsem hibátlan elmélet tulajdonképpen egy irányba mutatott. Az amerikai – és a hozzá kapcsolódó nyugati – elit, a magát a liberális demokrácia letéteményesének kikiáltó elit hivatalossá tette, (ál)tudományos alapon bizonyította, hogy ők a világ urai.

A történelem azonban csak nem akart befejeződni és a mérhetetlen harácsolás, a történelmi léptékű bűnök és a liberális demokrácia, azaz az elit köré szerveződő társadalmi, gazdasági és pénzügyi csoport és az azt működtető rendszer a saját súlya alatt kezdett megroppanni. Ma már az alapok is recsegnek.

Ezért a Nyugat, a világtörténelem egyik legrugalmasabb civilizációja megpróbál újra ideológiát váltani és megújulni. Sutba dobja a liberális demokráciát és valami másba kezd.

Erre hivatott Donald Trump, aki a látszat ellenére nem az amerikai Dr. Torgyán József. Trump – bár sajátos személyiség – nem ostoba ember, nem csak egy politikai bohóc, a mögötte állók, a republikánusok többsége pedig belátta, hogy váltani kell.

A címben szereplő mondat, mely az Orbánnal folytatott telefonbeszélgetésben hangzott el, annak szól, hogy Magyarország ezt a paradigmaváltást 2010-ben elsőként vitte véghez, és ez a miniszterelnök sokat támadott tusványosi beszédében egyértelműen, üzenetként meg is jelent. Illiberális demokráciát is lehet építeni.

Az amerikai elnök kedveskedő mondata annak szól, hogy Orbán fél évtizeddel megelőzte a meghatározó trendet. Ha ügyesek vagyunk, ebből a helyzetből most nagyot nyerhetünk. Európa országainak többségében a politikai váltás még várat magára. Ahhoz, hogy ezekben az országokban is bekövetkezzen a váltás, kell egy olyan mélypont, mint ami Magyarországon 2006-ban volt.

Így akár tíz évet is nyerhetünk, amit ha az egyéb területeken tapasztalható hiányosságok pótlására fordítunk, akkor felzárkózunk az élvonalhoz.

 

Csorja Gergely

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség