Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. augusztus 18, péntek, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

Megjelent a Havi Magyar Fórum decemberi száma!

E-mail Nyomtatás

A tartalomból:

Márai: Mennyből az angyal

Csurka István: Vasárnapi jegyzetek - Advent, Búgócsiga, Reformkommunisták, Ziccerszerep, Aláírtuk, Árukapcsolás, A véres karácsony üzenete, Tiborcok panasza

Az advent a legátélhetőbb keresztény misztikum. Talán éppen azért, mert alig több, mint egy égbe vetített hétköznapian emberi élet. Minden család lényegi története adventtal, azaz a kisded eljövetelére való várakozással kezdődik. Éppen ebben a várakozásban teljesedik az addigi szerelmespár, hitvespár családdá. Meghallani a már eltéveszthetetlen jeleket és felkészülni a fogadására. Az advent is ilyen befelé figyelés, az emberi közösség nagy megcsendesedése, milliók halkabban vett lélegzetvétele, befelé bámulása ködös, szürke, téli tájba, jelkiolvasás a hosszú éjszakák fagyreccsenéseiből, távoli fölsóhajok. Advent az emberiség legenyhébb, megbocsátó mosolya. Az advent a nagy csendesség. Mintha a kezét domború hasán nyugtató, az egész világra rámosolygó Máriára révedne vissza az ember az adventi kisded-várásban. Ugyanakkor advent a legszegényszagúbb ünnepre készülődése is a keresztény világnak, mert végpontján, a megérkezés jászolba történik. Jászolba, vagyis a legszegényebb környezetbe. Szegény ember szívéhez azért állt közel az advent már régtől fogva, mert bizton remélhette, hogy ha bendőjét igazából teletömni nem fogja is, majd a megjövetel estéjén szegénységét a sorsazonosság valamiképpen megdicsőíti. Háromkirályok fognak tisztelegni a jászolba-született előtt s ezzel mintegy fejet hajtanak a szegénység egyeteme előtt.

Salamon doktor, Genf: „Aki magyar velünk tart” – 60 éve volt

A hűvös reggeli harmat teljesen átáztatta a szandálomat. Kordbársony zakóm és esőkabátom gallérjait egyaránt felhajtva próbáltam megmelegedni a fűtetlen HÉV-kocsiban. A körülöttem ülő embereken nem látszott, hogy valamit is tudnának az előző esti eseményekről. Nagyrészt munkásemberek voltak, akik bóbiskoltak az egy órányi zötyögés alatt. Még csak kedd volt, de ők már olyan fáradtnak látszottak, mintha egy egész hét munkája lenne mögöttük. Ezek az elcsigázott, fáradt emberek voltak állítólag a hatalom birtokosai, a „forradalmi munkásosztály”, melynek nevében Moszkva kommunista kiszolgálói kezükben tartották a hatalmat. Amikor reggel hétre megérkeztem az egyetemre, Danner Jancsit már ott találtam a négyes számú portánál. Jancsi idősebb volt nálam, lehetett vagy 26-27 éves, és 5-6 centivel magasabb is volt, 190-195 centi magas lehetett. Üdvözlésként jól hátba vágott és átadott egy nemzetiszínű karszalagot.

–„Menj a kettes kapuhoz és igazoltass mindenkit, aki belép. Idegeneket ne engedj be, csak a műegyetemi igazolvánnyal rendelkező tanárokat és diákokat. Senki mást!”

Rátz Ilona: Az én ’56-om

Édesapám felveszi munkabérét és a Parlament felé indul. A Kossuth tér sarkán egy férfi áll, Kossuth-címeres kitűzőt árul egy rajztáblán, melyet a vállán átvetett két heveder tart. A címer festett, piros-fehér-zöld színű, egyszerű gombostűre nyomott. Egy forint darabja, apukám vesz egyet nekem és a kabát hajtókájának belső részére tűzi. Átlós irányba megy át a Kossuth téren a tömeg között, bizonyos, hogy belehallgatott a beszédbe is, de továbbment. A Földművelésügyi Minisztérium alatt van éppen, amikor a sortűz eldördül. Egy és ugyanazon pillanatban történt: a lépte, a lövés és a minden irányú tömegnyomás. Ott van egy régi kocsifogatoknál használt idomvas... Ott lépett... amikor a sortűz eldördült... ugyanis a jobb lábát nem tudta a bal lába mellé helyezni. A tömeg a bal lábát odanyomta az idomvashoz. A várakozás éjszakájára nem emlékszem, csak arra, hogy felöltözötten ruhában voltunk. Másnap reggel öt órakor érkezett haza apukám, gyalog a Kossuth tértől az Üllői úton. Az egész utat elmesélte, állandóan izgatottan beszélt, de részletekre nem emlékszem. A Cséri-telepre emlékszem, ami akkor a főváros aktív szemétlerakó helye volt. Ott sokan megbújtak és nem lehetett tudni, ki milyen szándékú, „mozgott a Cséri-telep”.

Kiss István Béla: Ami elhangzott, és ami nem – egy konferencia tanulságai

Hézagpótló szerepe volt, illetve van a Veritas Történetkutató Intézet által november 18-án a Nemzeti Múzeum dísztermében rendezett nemzetközi konferenciának (A szuezi válság és Magyarország:1956). Az '56-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek, sorsának nemzetközi összefüggésekbe ágyazása persze nem új téma, de konferencia témaként, ilyen összefoglaló jelleggel és sokoldalú megközelítésben eddig még nem találkozhattunk vele. Hallhattunk itt ilyen című előadást is, hogy a szuezi válság és Magyarország egyiptomi szemmel, autentikus forrásból, egyiptomi előadótól, sőt, ilyet is, hogy: Szuez látképe Tel-Avivból. Az egyik legfontosabb kérdés azonban mindmáig az '56-ra emlékező közvélemény számára, és úgy tűnt, hogy a konferencia előadói számára is az, ami Jeszenszky Géza volt külügyminiszter előadásának címével azonos: Cserbenhagyta- e Magyarországot a Nyugat 1956-ban? Aki attól tartott, hogy erre valamiféle nemleges, „négermosdató” választ fog kapni, kellemesen csalódhatott. A miniszter úr mondandójának végkicsengése is az volt, hogy mulasztás terheli a Nyugatot, illetve Magyarország érdemben való megsegítéséhez (ahelyett, hogy az USA nyilatkozatban adott szabad kezet a lánctalpas hatalomnak a magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtására, mondván: neki „nem érdeke” hazánk Varsói Szerződésből való kiszakadása) több politikai szakértelem és képzelőerő kellett volna, vagyis mind a kettő hiányzott. Ennek fényében a „kettős beszéd”, amibe a kitartásra buzdítás is belefért, főleg a Szabad Európa Rádió részéről, valóban nem vet jó fényt a nyugati diplomáciára, (a segítőkész civil lakosságra persze ez nem vonatkozik). Aligha véletlenül jutnak ilyenkor eszünkbe költőink keserű szavai: „a vigéc Európa/ száját tépve buzdított,/ s eladta, mint gyarmatot/ barikádnyi jövőnket...” (Döbrentei Kornél: Halottak napi vers). „Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?/ Mért nem várta csendben a végét?”/ Miért, hogy meghasadt az égbolt,/ mert egy nép azt mondta: elég volt!?” (Márai Sándor: Mennyből az angyal).

Dr. Pákozdy Ferenc, Tarjáni Imre, Körömi Ferenc versei

Dr. Kiss Lajos: Mivel a földöm jónak lenni oly nehéz

A címet Babits Mihálytól kölcsönöztem. Első sora annak a versnek, amelyről itt elmélkedem. E költemény szép és igaz is. Nekem ezt nem volna szabad mondanom. Negyven évig két egyetemen az ellenkezőjét tanítottam. Az esztétikum nem az igaz és szép egysége. Természetesen lehet az is, mint például a Babits-versben. A művészi szép tágasabb a hétköznapi szépségnél. Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak – tanácsolja Arany János. Az abszurd ábrázolás és a híven bemutatott problematikus is lehet szép. Úgy tetszik, Babits Freud iskolájában is sokat tanult. Tudatalattinkban sok az elfojtott, illetlen vágy, rosszmájúság. Az ember „kínzottja sok-sok méla vágynak”. (Ady) Az önmagára adó ember örökösen küzd mélytudati kényszereivel. A Babits-vers ezt a nem szűnő, fel-fellobbanó harcot állítja elénk. A költő gondolatait tegyük prózába. Az erények elhagynak, akár az ifjúság, de a bűnök hű kutyaként követnek. Ha elfáradsz s leülsz, arcodba néznek, s mintha mondanák: „nem menekülsz”. Ha bottal elűzöd őket, hátrébb húzódnak. S ha nem figyelsz, újfent bátorságra kapnak. A rossz vágyak éberebbek, mint te, s ezért erősebbek is. Az ember tiszta szándékokat szeretne szolgálni. Arra nevelődött, hogy jó legyen.

Vass Krisztián: Számadó Ernő: költő vagy álköltő, népi, vagy műnépi

A népi írók jobbszárnyához tartozott Számadó Ernő és Szerető Sándor. Két verseskötetben is közösen jegyeztek. Bár politikai elköteleződésük rokonította őket, mégis civódtak egymással. Olyan ellentétek feszülhettek köztük, melynek írásos lenyomata is maradt. A második világháború idején lezajlott szellemi csatát idézem fel.

A Magyarság című nemzetiszocialista napilapban megjelent egy Számadó Ernőt méltató cikk, Szerető Sándor népi költő neve alatt: „Én láttam Számadó Ernőt, amikor még nyarakon kijárt a tanyára tenni-venni a tanya körül, kint Bánompusztán”. Az irodalmár azonban 1941 szeptemberében nyilatkozatot tett közzé a Magyar Élet nemzetpolitikai szemle hasábjain: „Hát én így Számadó Scheligó Ernőt sohasem láttam, de valószínű, hogy a cikk ismeretlen szerzője sem, mert Számadó Scheligó sohasem járt ki a tanyákra tenni-venni, sőt nem is szívelhette valami nagyon a tanyai magyarokat, abban az időben. Hogy azóta megváltozott a Számadó (Scheligó) véleménye a tanyai magyarokról, nagyon jól megérthető, hiszen Sinka István, Sértő Kálmán, Szabó Pál, Veres Péter után parasztnak, illetve parasztszármazásúnak lenni dicsőség és divat.”

 

Kimmel István: Írók és költők a XX. század diktatúráiban

A szocialista ideológiát dicsőítő magyar írók, költők közül párat emelek ki, általában Kossuth- József Attila- és Baumgarten-díjasok, és több állami kitüntetés birtokosai, elismert művészek, akik boldogulásukért, jobb megélhetésükért dicsőítették verseikkel a hatalom urait, Sztálint és Rákosit, majd Kádárt. Politikai állásfoglalásuk mellett alkottak maradandó irodalmi műveket, ezért sem ítélhetem meg és el őket a hatalomhoz való viszonyuk miatt. Az akkor betiltott és értéket jelentő irodalmi alkotásaik ma már elérhetőek. Nem kívánom kisebbíteni irodalmi művészetük érdemeit, de valós értékelésükhöz és az igazsághoz tartozik a diktatúrához való viszonyuk, esetleg többszöri pálfordulásuk. A keresztényeket üldöző Saul a damaszkuszi úton megkapta a szükséges kegyelmet és élt is vele ahhoz, hogy Pál apostollá, keresztény térítővé lehessen. Főként a politikusokra jellemző, hogy álláspontjukat, véleményüket néha, vagy többször is ellenkezőjére változtatják, mert érdekük azt kívánja, persze pálfordulásaikkal a hitelességüket elveszítik.

Pósa Zoltán: Az elmulasztott találkozás (regényrészlet)

Vékony kéz ragadja meg az ujjamat. Szoknyás lányka, sápadt, soványka-karcsúka. Szép, de jelentéktelen. A mélyedésbe húz. A fehér ajtó feltárul, mögötte sötét, henger alakú folyosó, mint az angolparki elvarázsolt kastélyok végső szakasza, csak ez itt nem forog. A kőpadlója homorú, titok sötétbe vész a vége. Vakon vezetőmre bízom magam, tapogatózni sem próbálok. Jól sejtettem hát, hogy nem a múltkori úton járok, a direkció viszont stimmel, így az első kapuhoz értem ...Mindegy, mit akar tőlem, lényeg, hogy perceken belül hűsítőt, enyhítőt kérek majd tőle ...Ajtókattanás. Almazöld fénybe kerülök, fölöttem gömbölyödő plafon, kettévágott zöldalma belsejében állok. S a szökőkút mellett, márványpadon, márványasztal mögött ................... lefátyolozott, karcsú, fekete, copfos .........

Stanczik-Starecz Ervin: A szív középmetszete

/Napló 1984-2004 – töredékek/

Az évszámokat elhagyom, mert sosem írtam föl akkurátusan szövegeim elé vagy alá, mint például Petőfi hőspoétánk, ki szinte betegesen, olykor még az órát is megjelölte: mikoron bonyolódott ama sorokba, mit papírosra vetett. De előhozakodhatnék Szent Ágoston úrral is, Hyppo püspökével, kinek elméje a Szentháromság örök titokzatosságából, a pengénél is élezettebb volt, s mégis húsz esztendejébe telt, hogy megvilágosodjon az idő lényegéről, mely emberi furmány, s nem egyéb, mint rozsdás, hasznavehetetlen kacat. A világ díszletének folyton-folyvást omladozó vakolata, amit a föld értelmes őslakója újra és újra átépít, dekorál, hamis jelekkel ír tele, önmaga megnyugtatására. Ez, persze az én idő-képem és annak bicsakló megfogalmazása. Augustinus öngyötrő tépelődését megunta az Úr, s leküldte sétálni a tengerpartra. A szemlélődés nyugalmát élvezte is, bár ott motoszkált benne az idő fogalmának fölfejtése, amíg elé nem keveredett egy kisfiúcska / Ez gyakran megesett a szentekkel; Jézus Urunk szerette eme földi alakot felvenni./ Az afrikai forró fövenyt ásta nagy buzgalommal a gyermek, s mikor már karmélységű gödröt kapart, kis agyag edénykéjével a vízhez rohant, telemerte, s a gödörbe öntötte, ami, persze rögvest fölszívta. Égnek emelt kézzel, hüledezve kiáltozni kezdett Ágoston:

- Oktalan gyermek, mily botorságot teszel!

A kisfiú fényben úszó, kitágult szemekkel, kissé megriadva tekintett a kivörösödött arcú, bozontos szakállú idegenre, de meg sem moccant.

- Az óceánnal töltöm meg a gödröt, testvérem...

- Miféle badarságokat hordasz össze, kisuram? – A hatalmas óceán vizét akarod beletölteni abba a kicsiny gödröcskébe?! A végtelent a végesbe?! - Jézusom...

És ott állt Jézus. Eltűnt a kisfiú, az óceán, a föveny, csak az égbolt borult rájuk derengő fényével, holdtalanul, naptalanul, csillagtalanul, időtlenül...

 

Dr. Diószegi György Antal: Karácsony ünnepén

Karácsony, Jézus Krisztus születésének ünnepe a keresztény világ alapvetése. Ennek jegyében igen fontos, hogy 5 évszázad elteltével egyetemes értéket jelentett, amikor Dionyszosz Exiguusz kronológiai tudása és gondolata révén e születés lett az új időszámítás alapja. Karner Károly ezt rögzítette: „Dionysius Exiguus nevét ma már csak a tudósok ismerik, pedig mindnyájan ismerjük és használjuk a keresztyén időszámítást, amelyet először ő alkalmazott.” „Szkíta származású ember volt”. Rendkívül jelentős az utóbbi megállapítás is, hiszen a magyar műveltségi kör kizárólagos ősképe Szkítia: ez a magyarság mindig megvallott, a Kr. utáni II. évezredben is mindvégig képviselt, és a mostani évezredünkben is folyamatosan kifejezett eredettudatunk rendkívül jelentős öröksége. Itt fontos utalnom arra is, hogy a görög „szkíta” szó értelmét a történettudományban többen a „szkytho-toxotész” kifejezésből eredeztetik: ez a nyílvesszőnek az íjon való kihúzó mozdulatot jeleníti meg, és ekként az „íjfeszítő” vitéz képét ábrázoló jelentéssel bír. Ez abba az irányba mutat, hogy a görögök Szkítia néven a lovasíjász-műveltségű népesség által lakott világot értették!

Dr. Sebestény Sándor: Honvédtisztek az 1848-49-es szabadságharcban. Lenkey János tábornok és Lenkey Károly ezredes.

A felvidéki osztrák betörés hírére a hadügyi kormányzat a Heves megyébe kinevezett Almásy Pál kormánybiztos mellé állította december közepén a katonai kiképzéssel foglalkozó Lenkey Károly nemzetőr őrnagyot. Közvetlen feladatként azt kapta, hogy szervezzen önkéntesekből és nemzetőrökből lovas harcoló alakulatot: gyülekezési központként Füzesabonyt jelölték ki. A toborzás sürgető volt, mert pl. a kassaiak december elején még csupán 32 lovas nemzetőrrel rendelkeztek. Kossuth Lajos külön kérte a hevesi kormánybiztosokat, nevezetesen Almásy Pált és Recski Andrást, hogy „az organisatioban fő tekintettel legyenek Önök a lovasságra, gyalogság... egy-két zászlóalj is elég, de lovasság mentül több, annál jobb...” Pulszky ezredes külön levélben pontosította a kérést: „Csupán lőfegyverekkel ellátott s azokkal bánni tudó egyéneket” küldjenek, melléjük „szakértő tiszteket” állítsanak. (Idézi a levelet az 1848. december 15-i megyebizottmányi ülés jegyzőkönyve.)

Keresse a Havi Magyar Fórumot december 21-étől az újságárúsoknál!

Előfizetési információk: info@magyarforum; +36-30-7545-012

A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft, fél évre: 6422 Ft.

A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft., fél évre: 2940 Ft.

Számlaszám: 11712004-20341426-00000000, A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

Kérjük, a közleményben olvashatóan tüntessék fel a nevet, a címet, irányítószámmal együtt.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség