Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. augusztus 18, péntek, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

Csurka István: A manipuláció

E-mail Nyomtatás

Az őszödi beszéd óta eltelt idő, a megindult folyamatok, a lezajlott események elemzése, valamint a kormányzó hatalom és a társadalom viszonyának kutatása magától értetődően óriási méretű és szerteágazó. Mi lesz mindebből, ki kezdte, miért csinálja, egyáltalán irányítja-e valaki, valami, hol a vége, mi a vége? A gondolkodás ezeken a hasábokon is folyt és folyik, úgyszólván másról sem volt itt szó. Most eljutottam, s talán közösen is eljutottunk az olvasókkal és a kíváncsi és nem belenyugvó, önfeladó magyarokkal együtt az ellenállás szükségszerűségének és mással már nem helyettesíthetőségének gondolatáig. Ez eredmény és talán válasz is a történtekre, mégis a dolgokban és a válaszokban, az elemzésben némi bizonytalanság hullámzik. Elégedetlenek vagyunk az ok-okozati összefüggések egyértelmű bemutatásával.

Az év végi összegzések, beszámolók azonban, a sok-sok értelmetlen és éppenséggel a lényeget elfedni akaró fecsegés, az előadó által észre sem vett belső ellentmondások nevetségessége, szinte véletlenül, mintegy ihletet adva, azt hiszem, rávilágított a megvilágosító lényegre. Ennek a rátalálásnak a csírája, a megsejtés itt már az előző tárgyalásokban is jelen volt, de még soha nem az egyetlen bizonyos rámutatásként. A beszéd nyilvánosságra kerülésekor azonnal feltettük a kérdést, hogy miért nem érdekelte sem a miniszterelnököt, sem az őt állítólag hallgató frakciót, a kormányt a kiszivárogtató személye, helyzete. Elemeztük azt a nem tőlünk származó feltételezést, amely szerint az ellenzék kezébe került a beszéd, és Orbán az önkormányzati választások előtt egy héttel, a meghirdetett nagygyűlésen akarta a nagy őszödi hazugságot feldobni, és így akart tarolni, esetleg forradalmi helyzetet előidézni, és a kiszivárogtatással a kormány éppen ezt előzte meg. Megvizsgáltuk a tüntetéssorozat önkéntességének kérdését, illetve a kormány által, titkosszolgálati módszerekkel történt felfújását, a tévéostrom körülményeit és az utcai harcok, a rendőri erőszak fejezeteit. Legnagyobb rákérdezésünk bizonyos külföldi csapatok jelenléte volt az utcai harcokban, azok irányításában, és mivel ebben jutottunk a legközelebb az igazság magvához, megállapítottuk, hogy tényszerűen ezt övezi a legmélyebb hallgatás. Most is úgy ítéljük meg, hogy a magyar rendőrség egyenruhájába bujtatott külföldi rendőrök – akárkik – jelenlétének botrányára nem fordít elég figyelmet még az ellenzéki sajtó sem és a közvélemény sem tud semmit a dologról.

2006 a balliberális koalíció uralkodásának második ciklusát nyitotta meg. Az előző négy évben ez a társaság a szó szoros értelmében kirabolta az országot. Gyakorlatilag majdnem befejezte a privatizációt, roppant nehéz, szinte elviselhetetlen helyzetbe taszította a földből élőket és a kisembereket, a falvak népét, elvett tőlük mindent, amit csak lehetett, postát, iskolát, egészségügyi szolgáltatást, közlekedést, és csillagászati mértékben eladósította az országot. Elviselhetetlen mértékű társadalmi egyenlőtlenségek jöttek létre, egyfelől szégyenteljes gyermekszegénység, ellátatlanság, pusztulás, halál, ugyanakkor a kis létszámú és idegenszívű álelit részéről pazarlás, tobzódás és a nép szenvedéseire való fittyet hányás. A Medgyessy-, majd az ezt törvénytelenül felváltó első Gyurcsány-kormány minden, az előző Fidesz-kormány alatt hozott intézkedést, tervet, programot leállított, a kis és közepes magyar vállalkozások támogatása helyett ezek tönkretételére törekedett, és mindent a nemzetközi nagytőke érdekében tett. Elkezdődött a társadalom önmagát újratermelni képes intézményektől való megfosztása, az önkormányzatok megroggyantása, az iskolák bezárása és a munkanélküliség növekedése. Különösen a fiatalok, a pályakezdők munkanélkülisége, életkezdésének ellehetetlenülése öltött aggasztó méreteket, és fenyegetett a nemzeti jövő teljes elkomorulásával. Az egyre több, már nem is kádárias, hanem Rákosi-féle, durva jegyet viselő kormányzás a határokon túli magyarsággal kapcsolatos politikát, a segélynyújtás formáit és szokásait, intézkedéseit is lesöpörte az asztalról. A 2004. december 5-i népszavazással pedig a nemzeti meghasonlásig taszigálta el a társadalmat.

Ez a politika a maga durvaságával már a megrendelőben, az Európai Unióban, pontosabban annak néhány jobb érzésű kormányában is megütközést keltett. Ez csak a globalizmus fő fészkeiben, a Világbankban és az IMF-ben, s az elvakult New York-i–tel-avivi politikában talál tetszésre, természetesen ott is hallgatólagosra. Közben azonban 2006-hoz érkezvén az amerikai politika is becsődölt, a háborús megoldások kudarcba fulladtak. Az izraeli hadsereg elszenvedte első vereségét Libanonban. Az amerikai politikával szemben világméretű ellenérzés tapasztalható. Félő volt, hogy ez a nyers, belátástalan magyar politika, amely a hitelfelvételekkel kedves ugyan a nemzetközi nagytőke előtt, s talán például is szolgál, bomlást idéz elő a térségben, zavargások törnek ki, és váratlanul megerősítést kap az a politikai különállás, ami Lengyelországban elkezdődött. Ezért a magyarországi balliberális politikának nem jutott annyi figyelem, politikai támogatás ezektől, mint amennyire szüksége volt. A magyar rendszert már nem lehetett első eminensnek nevezni. Erről itt többször is említést tettünk. Egy kitört magyar válság, amely éppen a globális célok és a magyarországi izraeli helyfoglalás ellen tör ki, Közép-Európa sajátos történelmi feltüzesedésének örök kérdését hozta volna felszínre, s ettől az egész globális világpolitika megrekedhetett, s esetleg hajótörést szenvedhetett volna.

Ezért ezek a globális körök a közvetlen beavatkozás eszközéhez folyamodtak.

Közép-Európa gazdasági és társadalmi fejlődésének a bankoknak alávetettségből való megszabadulását, nemzeti alapra helyeződését meg kellett előzni. Egy ország is veszélyes, de két ilyen ország még veszélyesebb, és ahol kettő már újrarendezte magát, ahhoz csatlakozik a harmadik, Csehország, és máris itt van az a helyzet, ami végeredményben összeomlasztotta az ötvenhatos magyar forradalommal, az 1968-as Prágai Tavasszal, majd a lengyel Szolidaritással a Szovjetuniót, most pedig alámossa a globális szerkezetet. Hát ezt nem mondták a Trilaterális Bizottságban, az IMF-ben. Ezt nekünk meg kell előznünk.

A 2006-os magyarországi események, egy gonosz és kegyetlen, de mindenképpen tudományos alapossággal kiszámított és levezényelt forgatókönyv szerint ezt a megelőzést szolgálták és szolgálják ma is. Ha visszatekintünk saját hónapjainkra, viselt dolgainkra és az elviseltekre, csak azt láthatjuk, hogy egy soha nem tapasztalt, gonosz, az embereket csak a hatalom technikai bábuinak tekintő, voltaképpen teljesen új társadalomirányítási, tömegmozgatási és emberirányítási technikával állunk szemben. A történelem egy új, sötét erőközpontjával, amely minden lehetséges eszköz birtokában játszik az emberekkel. Nagy biztonsággal vállal kockázatokat, terelget és sokszor veszélyes helyzeteket idéz elő. A Manipuláció Szörnyetege jelent meg a színen.

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása ez által a Szörny által történt. A rá adott társadalmi válasz, a már az elhangzás estéjén összegyűlő tömegtől a kialakult tüntetéssorozatig, majd annak október 23-i letöréséig előre tervezett, kiprovokált volt.

Aztán még sok minden történt és történik ma is, de a mesének már vége, és az év végi összegzésekből előmászott a Szörny. Kezdett a dolog Kijev sárga sálas forradalmára hasonlítani, amelyben a sálakat, meg talán a fejpénzt is a Soros Alapítvány adta. (Putyin meg csak várt, és az olaj- és földgázcsapokat csavargatta egykedvűen…) Minden ki volt számítva, minden meg volt tervezve. Valahol fent, egy nemzetközi központban úgy látták, hogy a magyarságra kényszerített megszorító intézkedések és a magyar kormány felelőtlen rablása előbb-utóbb, de legvalószínűbben akkor, amikor a lakosság a számlák kifizetésére kényszerül, zavargásokat fog kiváltani. Közép-Európában pedig nem lehetnek globalizmusellenes zavargások. A globális főkapitányság tehát nem a megszorításokról beszélte le a kormányt, hogyan is tehette volna, hiszen maga rendelte el, hanem a felkelésben való kicsúcsosodást előzte meg. Jó okkal tartott attól, hogy ha Közép-Európában egy valódi népfelkelést tör le rendőri erőszakkal, akkor előbb-utóbb a Szovjetunió sorsára jut.

Ha viszont akkor gerjesztenek forradalomszerűséget, minden mozzanatában kezükben tartott, háttérből irányított, sokszor majdnem véres mozgalmakat, és akkor törik, pontosabban fújják le, amikor a megszorító intézkedések még csak kilátásba vannak helyezve, de a közvetlen hatásukat a nép még nem érzi, mert még a zsebében van a pénze, akkor a megszorítások idején már ki lesz fullasztva. Akkor már nem kezd el semmit, mert már megkapta a leckét, és értésére adták, hogy minden hiábavaló.

Ez a New Yorkban 2001. szeptember 11-én alkalmazott Szörny-technika. Hogyan lehet háborúba sodorni egy alapvetően békés természetű társadalmat? Ha megtámadjuk, és megmutatjuk neki a tettest, akire haragudnia kell. Ha megvárjuk, amíg a kiürített zsebű, korgó hasú nép minden szervezés nélkül elkezdi ordítani, hogy „mondjon le!”, akkor a delikvensnek valóban le kell mondania, de nagyobb baj lehet, hogy az egész rendszer is bukik vele.

Eddig a diktatúrák menetelésekben, polgárháborúkban, vérben és vasban szerveződtek, most már manipulációban, tudományos felkészültségű tömegkezelésben és félrevezetésben. Németországban a weimari köztársaság képtelen zűrzavarában az SA menetelni kezdett, magával ragadta az elégedetlen tömeget, és választások útján hatalomra került. Trockij amerikai támogatással, hatalmas polgárháborúval űzte ki a fehér csapatokat Oroszországból, s a proletárdiktatúrát a gulággal együtt Lenin csak ez után vezette be. Mao és hadserege egy hosszú menetelés után űzte ki Csang Kaj-seket a szárazföldről Formosa szigetére. Most azonban az a kérdés, hogy hogyan lehet egy demokráciának álcázott rendszert a kizsákmányolás még erősebb fokozatára kapcsolni úgy, hogy a kizsákmányoltnak ne legyen ereje tiltakozni, visszaütni, védekezni, fellázadni. Ha a lázadást műlázadással előzzük meg, ha magunk szervezünk lázadási cselekményeket, ezeket elnyújtjuk, a tömeget kifárasztjuk, és a lázadás értelmetlen, hiábavaló voltával töltjük meg a lelkét.

Minden gonosz módon kiszámított és összefüggő volt, a kipattanás alaphangjától a befejezés utolsó decrescendójáig. Pontosabban addig nem, mert még nincs befejezve. A kormánynak és sajtójának most azt a feladatot adták ki, hogy lebegtessék a tavaszi forradalom lehetőségét, vádolják meg ennek szervezésével Orbánt. Ezért a felvilágosítás most a nemzet józanul radikális részének, kisebbségének, kemény magjának a feladata. Ha a nép megérti, hogy kik a kizsákmányolói, egyénileg és csoportosan, hogy mekkora félrevezetésben él, akkor hajlandó lesz cselekedni. A tisztán látók kis köreinek most azt kell tudatosítaniuk, hogy változásra, azaz magyar megújulásra még nagy áldozatok árán is szükség van, mert különben elveszünk.

Ezzel a népirtó technikával, amellyel az idegenszívű banda el akarja venni tőlünk a hazánkat, csak egészen új, metszően tárgyilagos, de tiszta hitből táplálkozó, hosszú távú küzdelemre képes, ha kell, ravasz és mindenekelőtt az ellenfél céljait ismerő nemzetmentő csapat képes. Mindenféle szépelgésnek, bújócskának egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Ha megneveztük, kik azok, akik az egzisztenciánkra, végül is az életünkre törnek, már félig megmenekültünk.

 

A manipuláció Szörnyével csak a teljes nyíltság, önmagunk teljességének vállalása állhat szemben. Csak a bensőleg bizonytalan embert könnyű manipulálni. Az erkölcsében, hitében, magyarságában szilárd Lámpás Emberről lepereg a globális sóder. Gyurcsány azt mondta korábban: nem fog fájni. De, fájni fog – neki és bandájának.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség