Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. augusztus 18, péntek, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

Fojtsátok őket a vérükbe!

E-mail Nyomtatás

Itt valami tévedés van. Az nem lehet, hogy ugyanarról a lapról van szó, amely induló számának bemutatkozó cikkében Pethő Sándor meghirdette: a lap küzd azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon, leszögezte: …nem lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsőbbségének szerves és intézményes megalapozása.

Pethő Sándor (1885–1940), aki a ma Magyar Nemzet címen megjelenő lapot életre hívta, közel tíz évig főgimnáziumi történelemtanárként dolgozott, majd az Élet című folyóiratot szerkesztette, 1934–38 között pedig a Magyarság című napilap főszerkesztője volt, nemzeti szellemben nevelkedett így idegennek, diktatórikusnak, import eszmékkel operáló bolsevista behatásnak tartotta már Károlyiék forradalmát is, de főleg a Tanácsköztársaságot. A keresztény nemzeti gondolat, a Szent István-i állameszme nevében utasította el a magyar gondolkodástól idegen forradalmi törekvéseket. Figyelme az egyre gyarapodó munkástömegek szociális védelmének szükségességére is kiterjedt. Vallotta, hogy a becsületes magyar nemzeti társadalomnak ki kell zavarni a magyar közélet templomából az idegen kultúreszmével szédelgő politikai vigéceket. Bethlen István támogatásával indított új lapja, a Magyar Nemzet első vezércikkében így szól olvasóihoz: Szellemünk kifejtésének a lap hasábjain nincs más korlátja, mint tulajdon lelkiismeretünk, tehetségünk és meggyőződésünk.

Aggodalmának, amikor ideje volt a szólásnak, hangot adott: Szent István nemzetének nincs égetőbb problémája, mint saját népi és katonai erőinek a végsőkig való fokozása és állandó készületben tartása, hogy az események kiszámíthatatlan menete le ne sodorhassa jogáról és életterének porondjáról.

1940 nyarán Balatonfüredre indult gyógykezelésre. A vasútállomásról taxi szállította szállására. Egy útkereszteződésnél gr. Nemes Vince Alfa Romeo kocsijával, szokatlanul nagy sebességgel belerohant a taxiba. Az ütközés következtében Pethő Sándor a helyszínen meghalt. Véletlen baleset? Édes Istenem!

Volt szerencsém megismerni Pethő Sándor a feddhetetlen magyar hazafi, politikus, történész, a 20. századi magyar politikai publicisztika rangos alakjának néhány hozzátartozóját, leszármazottját, köztük fiát Pethő Tibort, valamint a jeles ember rokoni és baráti körének néhány tagját. A kisebbik Pethő unoka középiskolás éveim baráti társaságának alaptagja volt. A társaság azután szétzilálódott, mert több évvel 1956 után is egyre emelkedő számban, disszidálás okán évente Békéscsabányi ember hagyta el Magyarországot. Az évek során alakult, kétségtelenül nem mindenre kiterjedően mély, de azért meghatározó ismeretség alapján dermedtem meg az általam már nem olvasott újság egyik cikkére írott glosszát átfutva: lehetséges, hogy Pethő Sándor egy akármilyen szintű leszármazottja papírra vesse azokat a sorokat, amelyek Lukács Györgyről Simicska Lajos lapjában megjelentek? Idézet: „a világszerte elismert kevés s máig sokat hivatkozott nagy magyar gondolkodók egyike óriási hatással, rangos szellemi utódokkal, akit hibáival, vétkeivel együtt is hiba lenne aktuálpolitikai okokból, tudatlan, ostoba dühből kihajítania az ablakon a mostani kurzusnak.”

Ő lenne a nagy magyar gondolkodó?

Mielőtt a mögöttünk hagyott 20. század első terrorhulláma gyakorlatice Magyarországra zúdult, a terror alkalmazásának két legelszántabb híve, a Tanácsköztársaság legfőbb irányító testületének két népbiztosa a „filozófus” Lukács György és Szamuely Tibor a Vörös Újság február 11-ei számában közzétették felhívásukat: „Az ellenforradalmárokat üssétek agyon ott, ahol találjátok őket! Mielőtt vérbe fojtanák a forradalmat, fojtsátok őket a vérükbe!”

Lukács György, a politikai biztos, Poroszlón tizedelés során nyolc embert lövetett főbe, 1919. április 15-én pedig a Népszavában megjelent cikkében a gyilkosság után a következőkre hívta fel a figyelmet: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!” 1919. április 20-án, húsvét vasárnapján a győri tömeggyűlésen szónokolt: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”

Bár Kun Béla, a proletárdiktatúra irányítója humánus politikát ígért, és kijelentette, hogy a „Tanácsköztársaság kormánya akkor is, ha hatalmát a legszélsőbb szigorral érezteti, mindig humánusabb lesz”, mint a polgári kormányok, a gyakorlatban a terror intézményesítésére adott utasításokat. Megszervezték a Belügyi Népbiztosság politikai osztályát, Korvin Ottót jelölték ki a vezetésére, felügyeletük alá tartozott a 200 fős kegyetlenkedéseiről hírhedett alakulat, a Lenin-fiúk, a rögtönítélő bíróságként gyilkoló Front Mögötti Bizottság. Lukács, Szamuely, Kun, Korvin, a terror legfőbb vezetői: Ők verették le kemény kézzel a szolnoki és abonyi ellenállókat 1919 májusában. Júniusban a vasutassztrájk miatt hadműveleti területté nyilvánított Dunántúlon is ők irányították a megtorlást. Csornán és Kapuváron tömeges kivégzéseket rendeltek el. A kalocsai parasztfelkelés leverése során félszáznál is több embert nyilvánosan felakasztottak.

Lukács György, mint közoktatásügyi népbiztos 1919-ben a proletárdiktatúra idején magához rendelte Karinthy Frigyest is és pisztolyával hadonászott a magyar író orra előtt, hogy megfélemlítse. Lukács népbiztos uniformisban ült asztalánál és mordályával hadonászva fenyegette, ha nem áll be a sorba, statáriális eszközöket használ vele szemben is.

Ez nem legenda, Lukács maga dicsekedett el hőstettével 1971-ben(!) az SZDSZ-es Eörsi Mátyás testvérének, Istvánnak: A proletárdiktatúra idején az ötödik hadosztály politikai megbízottja voltam… Tiszafüred védelme nagyon rosszul sikerült, Tiszafüred elesett. Én akkor helyreállítottam a rendet. Összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és a megfutamodott zászlóalj embereit Poroszló főterén agyonlövettem. Tizedeléses alapon. Ma sem tennék abban a helyzetben másképp.

czyla

Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz

részlet

1.

[…]

A marxista tanok bordásfalán

ki tud nálad több testgyakorlatot?

S önkritikát ki gyakorol pirongás

nélkül, íly unt rutinnal, mint ahogy

te szoktad megtagadni önmagad?

Ez nem vád. Én azért élek, hogy írjak,

te azért írsz, hogy élni hagyjanak.

Jogod van hozzá. Az sem bűn, hogy mindig

jólétben terpeszkedtél és hogy önző

vénember vagy, ki soha senkiért

nem tettél semmit. Nincs is könnyű dolgod,

amióta elvtársaid kegyétől

függ állásod, lakásod, kenyered.

Hány Révai s Rudas László feni

rád műfogát! Még jó, hogy krónikus

karrierista vagy! S hogy nincsen kormány,

melyet te rögtön meg nem támogatsz!

2.

Fiatalságodban s még jó sokáig

Dosztojevszkijért rajongtál; manapság

elintézted egy gúnyos megjegyzéssel.

Egyik bálványod volt hajdan Madách:

míg most a pártlapban nyakatekert

vádbeszédet fröcsköltél ellene.

Tudom én jól, az idő változik,

s vele az ember véleménye is.

Nem így te, aki Dosztojevszkijbe

azóta rúgsz, amióta Sztálin

nem engedi könyveit újranyomni,

s Madách Imrét is azért piszkolod,

mert mindünk örömére újra adják

a Tragédiát, Rákosi dühöng,

te meg, aki a zsarnok rigolyáit

szolgálod, buzgón fara mögé perdülsz

a kommunista tömjénfüstölővel.

És aztán itt van Sztálin szenilis

förmedvénye a nyelvészetről! Végre,

hogy alkalmunk nyílt röhögni e szürke

világban, bárha zárt ajtók megett.

S te mit teszel? Halálkomoly stílusban

tanulmányt írsz s az egekig dícséred

Sztálin sületlenségeit s a végén

nagybüszkén azt állítod, hogy „Sztálin

elvtársnak” a világ „legeslegnagyobb

filozófusai közt van a helye.”

Miért nem mondod el a listát? Plátó,

Árisztótelész, Spinoza, Sztálin!

Folytasd! Szerény vagy és hallgatsz, mivel

Sztálinra nyilván te következel.

3.

Azt mondhatnád, hogy igazságtalan

vagyok, mert csak megalkuvásaidról

beszélek, arról, hogy milyen mohón

dícséred azt, amitől undorodsz,

hogy krokodilbőröddel, nyúlszíveddel,

nagy állásoddal, európai

híreddel, befolyásoddal s főként

jellemeddel, szalonképessé tetted

az alávalóságot – s legnagyobb

dicsőségedet meg sem említettem.

[…]

Egy igazság van, a te igazságod –

s mi ez? Műveid szerint egyveleg.

Jó polgári, bár némiképp avas

ízlésedet marxista társadalmi

kritikával fűszerezed agyon;

hozzáöntesz egy adag hégeli

idealizmust – a porosz kaszárnyák

s a szovjet tankok összeillenek –,

s gyógyíthatlan opportunizmusoddal

melléteszel egy mustároskanál

utalást a napi politikára.

Ez a végső igazság? Révai

elolvassa cikked kéziratát

s azt mondja: ez hamis. Te hazamégy

s megírod gyorsan az ellenkezőjét.

4.

És most ezen vitatkozzam veled?

Mit tanulhatni tőled költészetről?

Ady Endre korában Balázs Bélát

nevezted ki nagy nemzeti költőnknek.

A sárló sarlatán Johannes R.

Becher tiszteletére rakétákat

pukkantottál egyik dolgozatodban.

József Attiláról most három éve

adtál ki tudatlanságtól és fölös

okfejtésektől hemzsegő, silány

s hazug könyvet. Miért kellett Attila

díszsírhelyét megtaposnod? Nem bírtad

ki másként? És mért írsz a költészetről,

mikor halvány fogalmad sincsen róla?

[…]

5.

[…]

Mondjad, mit kezdjek veled?

Mit kezdjek egy marxista bölcselővel

– így hívod magad: contradictio

in subjectum – egy filozófussal, aki

nem meditált, nem nézett önmagába

még sohasem? Mit kezdjek egy emberrel,

ki jóltevőit – gondolj Rjázánovra –

aznap felejti el, mikor lebuknak?

Ki íly absztrakt fogalmakat, mint jog,

szabadság, tisztesség, igazság: régen

kihajított az ablakon, azért csak,

mert Marx Károly is így cselekedett?

Mit kezdjek egy örökké vérig sértett,

örökké izgatott vitatkozóval,

ki azt képzeli, hogy ő tartja kézben

a mindenség hátulját; akinek

nem volt jókedve még soha; aki

folyton bizonygat, de semmit se tud

elmondani; ki oly sok dolgot ismer

s oly keveset ért; mit kezdjek kincstári

gúnyolódásával, humortalan

lényével; mi dolgom az esztétika

professzorával, aki anyanyelvét

nem ismeri, de még németül sem

képes zörgőre száradt szerencsétlen

mondatait egymással összekötni

vagy befejezni? – elismerhetem,

hogy jó megjegyzésed, használható

észrevétel is akad műveidben,

de egyetlen szép mondatot, egyetlen

idézhető gondolatot nem hoztam

magammal írásaid tengeréből.

És végül – mit kezdjek esztétikáddal?

Mit kezd az ember Walter Scott, Flaubert,

Gottfried Keller, Tolsztoj, Balzac meg Stendhal

marxista kritikájával? Mit kezdek

egy tanulmánnyal, mely Dantét elemzi

liberális szemszögből, vagy Homéroszt

konzervatív oldalról? Hidd el, mindez

így együtt tök- és dögmindegy nekem.

6.

Hány kínos ügy jut az ember eszébe,

ha rád gondol! Vicsorgó pártfogóid

kihasználnak, amíg szolgálod őket,

s nem csak itthon. A hódoltság nyugatra

néző kirakatában a vörösre

kivilágított lopótök te vagy:

te vagy a boldog, bölcs öreg; te vagy

az intellektus inkarnációja,

az értelmiség atyja, ki fülébe

pufajkákat tömött, nehogy Sztálin

mészárlásainak hírét vehesse;

a nagy tudós s egyetlen exportcikkünk

nyugat felé, a pulykákon kívül.

Téged küldenek, mint propagandistát

nyugatra a párt urai, s te futsz.

A feleséged nem kísérhet el,

nehogy meglógj. Ez téged nem zavar;

nyilván államvédelmi szerveink

éberségét látod még ebben is.

Ha Svájcba mégy, Párizsba, Milánóba:

a balpárti tömeg már vár reád.

Előadást tartasz. A helybeli

kommunisták hátrább állnak ilyenkor,

s a naívakat engedik előre.

Dübörgő taps. Feltűnsz a dobogón.

Megvallom, hogy már-már csodállak érte,

amiért ilyenkor a valóságot

– szegénységünket, rabságunkat, szörnyű

sorsunkat és a reménytelenséget –

ilyen tökéletesen elfelejted.

Magas nívójú előadást tartasz,

s közben, ügyesen s nem mellékesen,

megemlíted, hogyan virágzik nálunk

az irodalom, milyen szabadok

és boldogak vagyunk. Majd ott hajlongasz

– félig Liszt Ferenc, félig naspolya –

s ragyogsz, mert győztél. Ott dögöljenek meg

a társutas csibészek, az egész

nyugati csürhe, mely pártodtól vár

hatalmat s agyvelőt. Sajnálni csak

a fiatalokat kell, kik rajongva

figyelnek, elhiszik minden szavad,

ők, kik a tőkés kloákák bűzét

jól ismerik, de még a kommunista

szennycsatornát nem szagolták soha.

Tapsolnak. És te, míg minket elárulsz,

őket egy életre megmérgezed.

7.

Mikor hazaérsz, jutalomjátékot

rendeznek néked. Valamely nagyobb

helységben tartod a felolvasást.

A díszhelyen Rákosi trónol; lába

nem ér a földig, bár nyakunk helyett

a levegőt tapossa; tőle balra

az őszülő szájvíz-reklám, Gerő,

Barcelona hóhéra; a gonosz

Andics, pár oldal tokaszalonnával

dereka körül és csöcse alatt;

a hitvány és kegyetlen Farkas; hátul

az ávósok közt sarja, Vladimír,

aki a rabok szájába vizel:

ez Magyarország szellemi elitje!

A hallgatóság többi része alszik;

ismernek már. Te pedig szónokolsz

a fetisizált tőkéről, hogy Nietzsche

nagy náci volt; hogy Flaubert a puccsista

Boulanger-val ebédelt (borzalom!);

hogy Szent Ferenc azért hirdette meg

a szegénységet, nehogy a jobbágyok

dúsgazdag feudális uraikra

lázadjanak – feltarthatatlanul

hányod marxista bukfenceidet

s a történelmi szaltókat, míg végre

elkészülsz. Taps. A hallgatóság ébred.

Te meg csíkos nadrágocskádban gyorsan

a pártpáholy elé szaladsz – hadd lássák,

hogy fürge vagy még! – és mélyen meghajtod

 

talpnyalástól elgörbült hátadat.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség