Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Letették az új makói könyvtár alapkövét

E-mail Nyomtatás

A gondolkodás, a közösség és a szellem középpontjának nevezte az új makói könyvtárat a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Makovecz Imre tervei alapján jövő tavaszra elkészülő épület ünnepélyes alapkőletételén. Lázár János elmondta: a kormány döntött arról, támogatja Makovecz Imre eddig el nem készült terveinek megvalósítását Magyarországon és az egész Kárpát-medencében. Hozzátette: ennek jegyében 2,6 milliárd forint támogatást biztosít Makó polgárainak Makovecz Imre egyik utolsó terve, a makói könyvtár megépítéséhez.

A könyvtár az első állomás a makói álmok és Makovecz Imre hagyatékának megvalósításában. A kormány eltökélt, hogy a városban a fürdő építését folytatva fedett uszodát alakítsanak ki a Kossuth-díjas tervező elképzeléseinek megfelelően - közölte a politikus.

A miniszter kitért arra, a kormány célja elérni, hogy az ország 197 járási központja a szellemi, kulturális és gazdasági élet centrumává váljon, mindenütt megteremtve a közművelődés, az oktatás járási funkciójának ellátásához szükséges feltételeket.

Makón 1971 szeptemberében avatták fel a József Attila Városi Könyvtárat. Azt ezt követő évtizedek során a könyvállomány gyarapodása, az épület teljes körű elhasználódása, valamint a számítógépes rendszerek kiépülése miatt az épület már nem tudta kiszolgálni a könyvtár és a térség olvasóközösségének igényeit.

A Makovecz Imre építész tervei alapján felépülő új, háromszintes épület külön felnőtt- és gyermekkönyvtári szekcióval, előadóteremmel, kutató szobával, klubhelyiséggel, számítógépes oktatóteremmel és korszerű technikai háttérrel nemcsak a térségben élők információhoz jutását, tudásgyarapítását segíti, de közösségi térként otthont ad a városban szervezett kulturális eseményeknek is. A beruházás része a környék - a belváros teljes arculatát megváltoztató - rehabilitációját is.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség