Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Zsille Gábor: Új tévécsatorna

E-mail Nyomtatás

A lengyel miniszterelnök közlekedési balesete nagyobb vihart kavart, mint gondoltam. S megkockáztatom, Önök sem gondolták, hogy egy átlagos koccanásból óriási politikai cirkusz kerekedik… Márpedig az lett. Úgy látszik, a magyarok és a lengyelek barátságához ez a lélektani azonosság is hozzájárul: bármilyen apróságból képesek vagyunk perpatvart rendezni, melynek során mindenki mindenkivel összekülönbözik. Beata Szydlo kormányfő ügye jelenleg ott tart, hogy múlt szerdán levelet írt a kórházból az előző pénteki autóbalesete okozásával gyanúsított huszonegy éves fiatalembernek, bizonyos Sebastiannak. Levelében leszögezte: elvárja, hogy az ügyet a hatóságok ugyanúgy kezeljék, mint minden más közúti karambolt. Erről a lengyel közszolgálati hírtelevízió számolt be. Elzbieta Witek, a lengyel miniszterelnök kabinetfőnöke az alábbiakat közölte a PAP hírügynökséggel: „Megerősítem, hogy a miniszterelnök asszony szerdán levelet küldött Sebastian úrnak. A baleset és a fiatalember körül nagy a médialárma, vannak próbálkozások az ügy átpolitizálására. A miniszterelnök asszony, két hasonló korú fiú édesanyjaként megérti, mit érezhet ez a fiatalember és a családja.”

Emlékeztetőül: a miniszterelnököt összesen hat napig ápolták a varsói katonai kórházban, ahová a dél-lengyelországi Oswiecimben elszenvedett autóbalesete után került. A kormányfőt szállító, konvojban haladó gépkocsi sofőrje a huszonegy éves Sebastian K. által vezetett Fiat Seicento előzése közben, az utóbbi jármű sofőrjének figyelmetlensége miatt irányváltásra kényszerült, és a gépkocsival egy útszéli fának ütközött. Nyolc napon túl gyógyuló személyi sérülés nem történt. Ez bizony nem az évszázad közlekedési balesete, ennek ellenére a vihar egyre csak nő. Witek kormányszóvivő az „átpolitizálásra” vonatkozó kijelentésével egyebek között arra utalt, hogy két ellenzéki párt – a Polgári Platform (PO), valamint a Modern (Nowoczesna) – jogi támogatást ígért a fiatal sofőrnek, és a koccanás miatt már egyenesen Mariusz Blaszczak belügyminiszter leváltását is követeli.

A baleset ügyében folyó ügyészségi eljárásra utalva Witek azt is mondta: „Beata Szydlo azt szeretné, hogy a fiatalember tudja: állampolgárokként mindketten egyenjogúak, az eljárás során ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek.” Az ügyészség a baleset okozásával a Fiat Seicento sofőrjét gyanúsította meg, aki a pénteki rendőrségi kihallgatás során még beismerte hibáját. Ám a keddi ügyészségi kihallgatáson visszavonta, hogy ő okozta volna a balesetet, bár az eseményeket ugyanúgy írta le. Nyilván időközben egy-két ügyvéd súgott neki… Az ügyészség az összegyűjtött bizonyítóanyag alapján továbbra is egyedüli gyanúsítottként tartja őt számon. Ha vétkessége bebizonyosodik, legrosszabb esetben három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Rögvest beindult a politikai showműsor. Az ellenzéki PO több képviselője – köztük Grzegorz Schetyna pártelnök, Ewa Kopacz volt kormányfő, valamint Borys Budka volt igazságügyi miniszter – szerdán Oswiecim főterén tartott sajtóértekezletet a balesetről. Schetyna kijelentette: nem engedi meg, hogy a PiS büntetlenül törvényt sértsen. Budka úgy vélekedett, hogy bűnbakot akarnak csinálni a fiatalemberből, és közölte, hogy személyesen beszélt a gyanúsítottal és édesanyjával.

A szejm kormánypárti alelnöke, Ryszard Terlecki szerdai nyilatkozatában úgy vélte, hogy a PO nyomást gyakorol a baleset résztvevőire, ami bűncselekménynek számít. Beata Szydlo sérülései amúgy nem tettek szükségessé sebészeti beavatkozást, állapota javul. A sajtó kiemeli, hogy a lengyel kormányfőnek egy huszonnégy és egy huszonkét éves fia van; az idősebbik papnövendék, a kisebbik orvostanhallgató.

Friss hír, hogy múlt héten Varsóban turisztikai csúcstalálkozót tartott a visegrádi országcsoport (V4), azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Az ülésen aláírták a V4 országok 2017. évi turisztikai marketingtervét. Magyarország számára ez azért is különösen fontos, mert idén júliusban átvesszük a V4 soros elnökségét Lengyelországtól. És ide kapcsolódó hír, hogy jövőre megkezdi működését a visegrádi csoport közös angol nyelvű hírtelevíziója. Ezt Marcin Stefaniak, a lengyel közszolgálati televíziónak a közös projektért felelős megbízottja közölte egy műsorban, melyet az országcsoport fennállásának 26. évfordulója alkalmából sugárzott a lengyel tévé.

Stefaniak felidézte, hogy a visegrádi csoport tévéjének projektjét Jacek Kurski, a lengyel közszolgálati televízió vezérigazgatója tavaly szeptemberben, a dél-lengyelországi Krynicában szervezett kormányfői találkozón ismertette. Elmondása szerint a tévécsatorna meghirdetését Krynicában rendkívül lelkesen fogadta Magyarország. Orbán Viktor miniszterelnök akkor azt mondta, hogy már tíz-tizenöt évvel ezelőtt szükség lett volna egy hasonló kezdeményezésre, és akkor hamarabb kikeveredhettünk volna a posztkommunista médiavilágból. Stefaniak a magyar kormányfőnek azt a mondatát idézte szabadon, miszerint ha megadnak egy számlaszámot, másnap a magyar állami televízió már küldi is a rá eső részesedést. „Éppen ennek alapján döntöttünk úgy, hogy a csatornát minél hamarabb meg kell alapítani” – jelentette ki Stefaniak, majd hozzátette: szándékuk szerint a csatorna egy éven belül, már 2018-ban beindul. Állítása szerint sok komoly támogatójuk van, ezért arra számítanak, hogy ezt az időpontot sikerül betartaniuk.

A napi huszonnégy órában sugárzó televízió angol nyelvű lesz, az általános befogadás érdekében. A hírfolyamon és a publicisztikán kívül a programnak társadalmi küldetése is lesz, és ezt a feladatot a V4-ek kultúráját, történelmét és művészetét bemutató, valamint az országcsoport gazdaságát és ötletességét népszerűsítő műsorok töltik be. A tervek szerint az egész vállalkozást a tagországok állami költségvetéseiből fedezik. Stefaniak úgy fogalmazott: „Az ilyen csatornákat kormánypénzből kell fenntartani, máskülönben elveszítik létjogosultságukat. Arról kell tájékoztatni, ami az adott országoknak államérdekük.” Hozzáteszem: a kultúra, a nemzeti hagyományok ápolása és nemzetközi megismertetése is kétségtelenül államérdek.

 

Természetesen a magyar partnert is bevonták az ügybe. A visegrádi televízió tervéről Jacek Kurski már tárgyalt Budapesten Vaszily Miklóssal, az MTVA vezérigazgatójával. Vaszily akkor úgy nyilatkozott: a magyar közmédia támogatja a lengyel felvetést, de annak kapcsán számos jogi és pénzügyi részletet még tisztázni kell. A lengyel tévé elnöke a magyar közmédiának adott interjújában novemberben arról beszélt: a csatorna két éven belül létrejöhet, a fejlesztés fő pillérei a magyarok és a lengyelek lesznek.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség