Átadták a 2017-es Derkovits Gyula-ösztöndíjakat

E-mail Nyomtatás

Huszonhat fiatal képzőművész kapta meg a Derkovits Gyula-ösztöndíjat szombaton a budapesti Műcsarnokban, ahol Derkó 2017 címmel kiállítás is nyílt a díjazottak munkáiból. Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója elmondta: a zsűri 130 pályázó közül választotta ki azt a 26 művészt, akik közül 9-en először nyerték el a havi 100 ezer forinttal járó ösztöndíjat.

Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: 62. alkalommal adják át a Derkovits Gyula festő és grafikusról elnevezett képzőművészeti ösztöndíjakat és nyitják meg az alkotók beszámoló kiállítását, amelynek az idén is a Műcsarnok ad otthont március 26-ig.

Hagyományosan ez alkalommal adják át a műkritikusok és művészettörténészek számára kiírt 2017. évi Kállai Ernő-ösztöndíjakat is - tette hozzá.

Kiemelte: a Derkovits-ösztöndíj a legnagyobb múlttal rendelkezik a magyarországi állami alkotóművészeti ösztöndíjak közül. A pályázók száma is mutatja, hogy folyamatosan nagy érdeklődés övezi nemcsak az ösztöndíjak odaítélését, hanem a beszámoló kiállításokat is. Az esemény az elmúlt években nagyszabású, reprezentatív tárlattá vált, folyamatosan fejlődött - mondta, hozzátéve: az idén nem csupán az első és másodéves ösztöndíjasok munkáiból nyílik kiállítás, hanem az újonnan ösztöndíjat nyerők is bemutatkozhatnak.

"A most kiállított művek érzékenyen reflektálnak nemcsak a művészeti problémákra, hanem közelmúltunk és korunk aktuális kérdéseire, miközben megőrzik az alkotói autonómiát, egyúttal felmutatják a kortárs művészet műfaji sokszínűségét" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Mint mondta, az ösztöndíj célja, hogy segítse a tehetséges alkotóművészek pályakezdését, művészi fejlődését és összetett támogatási rendszerrel kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

A Derkovits-ösztöndíjra 35. évesnél fiatalabb képzőművészek pályázhatnak. Az ösztöndíjat egyszerre 26 művész kaphatja meg egy évre, egy pályázó legfeljebb három éven át részesülhet ösztöndíjban.

A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el. A pályáztatás és pályázatkezelés feladataival a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t bízta meg a minisztérium.

Derkovits-ösztöndíjban Békési Ervin, Blazsek András, Bögös Loránd, Donka Péter, Fabricius Anna, Fátyol Viola, Gallov Péter, Gombos Andrea, Gwizdala Dáriusz, Horváth Csaba Árpád, Kaliczka Patrícia, Keresztesi Botond, Kiss Dániel, Kocsi Olga Piroska, Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Lőrinc Lilla, Molnár Zsolt, Murányi Mózes Márton, Nagy Csilla, Sallay Dániel, Szabó Ottó, Szalay Péter, Szécsényi-Nagy Loránd, Tóth Balázs Máté és Veres Balázs részesült.

A Kállai-ösztöndíjat Szőnyeg-Szegvári Eszter, Kutasy Mercédesz, Csanádi-Bognár Szilvia, Paksi Endre Lehel, Sirbik Attila, Véri Dániel és Virág Ágnes - nyerte el.

A Derkovits- és a Kállai-ösztöndíjasok okleveleit Krucsainé Herter Anikó és Hóvári János, a MANK főigazgatója adta át.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség