Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. június 28, szerda, Levente és Irén napja van. Holnap Péter és Pál napja lesz.

MOSLÉK

E-mail Nyomtatás

Nézem az ATV-ben Czeglédit, a politikai elemzőt, aki mostanában magánzó (a Republikonnál kitelt az ideje), azt mondja, milyen jó, hogy csak négyévente vannak választások, így az ellenzéki pártok csupán négyévente csinálnak hülyét magukból az összefogás mantrázásával. Példaként hozza, hogy ha a botkás mákos gubát és a vonás paprikás krumplikását összekeverik, majd nyakon öntik gyurcsányos-paradicsomos lével, az nem más, mint MOSLÉK.

Krug Emilia féloldalas frizurája alól kémleli: viccelődik ez a Czeglédi vagy most azt játssza, hogy jól odamond? Én meg azon gondolkodom, hogyan gondolja ezt ő? Komoly ember? A politológus annak számítana? Nem, de már azzal sokat emelt a közérzetemen, hogy végre valaki bevallja: az ellenzék össze-vissza hazudozik a választási törvény önkényes megváltoztatásáról, mert alapjaiban az semmit sem változott. 2010-től a mai napig, pont ugyanúgy, mint korábban, azok a pártok juthatnak be választások során a parlamentbe, melyek megugorják az 5%-os küszöböt. A választóikat is disznónak néző hatalomtechnikus csapat, mely a moslékot kínálja híveinek, legfőbb problémája, hogy nem választások útján akarja magához ragadni a kormánykereket, hanem vérrel, vassal, puccsal, George Soros és Simicska Lajos júdáspénzével.

Nincs igaza Czeglédinek, mert a nemzet hajója kardélen táncol, világosított fel egy Vona-hívő jobbikos, ezért az ördöggel is cimborálnak, hogy 2018-ban kormányra kerüljenek.

A pánikoló Kossuth-díjas technikus dala zeng drága Bolgár úr rádiójában, hogy aszondja: lesz még egyszer szép a világ, lesz még tanács köztársaság, álljunk fel hát érte! Toborozzák a forradalmi vörös terror előkészítéséhez az olyan kipróbált liberálbolsevikokat, akik mint Szamuely Tibor, illetve Lukács György népbiztosok, nemcsak szóban, hanem tettleg is képesek megvalósítani az általuk elképzelt 4. köztársaságot. Az előkészületek folynak, az idegen háttértámogatás sem hiányzik. A kétfarkúak lejátszottak, momentán a Momentumon kívül a drogos Juhász az aduászuk. Juhász, az új Cserny József, különítménye bővítésén dolgozik. Az új Lenin-fiúk csapatába Dopeman is belefér, a példaképek hírhedett páncélvonata helyett a szponzorok gépjárműveivel járják majd az országot, s ha kell nem lesz akadálya az erőszaknak sem, ahol a 4. köztársaságukat veszélyeztető megmozdulásokat sejtenek. A rekvirálás vagy túszszedés sem várat sokáig magára, ha az általunk nem várt fordulat bekövetkezik.

A legfőbb reményük a Gyurcsány alá visszahajtott MSZP–MSZMP–SZDSZ-ben van. Ez a terv úgy tud megvalósulni, hogy a DK-val felfalatják az MSZP-t. Salamon J. és Szentpéteri Nagy R. már filozófiailag kidolgozta a liberalizmusban követendő diktatúra alaptéziseit. A szponzorok több akciót kilátásba helyeztek céljaik elérése érdekében. A választások útja nem az ő útjuk, annak megnyerése nem szerepel az eszköztárukban. Erővel elvenni, az igen.

Azért ez miféle politikusi munka? Ehhez kell állami milliárdokból a mi adóforintjaikból az ő pártapparátusukat fönntartani? Orbán monnyon le! – gagyog s ragyog Vona s a többi, és siránkoznak is, hogy miért nem követeli az Orbán-kormány lemondását a tömeg. Ugye egy ilyen fordulat a szónok szavainak hatására következne be, de ismer valaki akár egyetlen hiteles ellenzéki szónokot, aki képes valamilyen programnak, vagy ötletnek nevezhető valamivel előállni azon kívül, hogy mindent visszacsinálunk, lerombolunk? A gyakorta őrjöngő őszödi tolvaj és társasága milyen hatást fejt ki szavaival? Ellenhatást, azt igen: mint amilyent a milliárdos csalók éhségfelvonulása váltott ki, amilyent Gyurcsány a multimilliárdos hazaáruló éhségsztrájkolása, egy olyan ingben, melyet én például a havi nyugdíjamból nem tudnék megvenni.

El lehet hinni ezek közül bármelyiknek, hogy tud valamit, és nem lódítva tódít, többnyire hazudik, mint a vízfolyás? Nekünk tudnunk kell, ők arra az oldalra tartoznak, mi ide, s közöttünk immáron végképp áthidalhatatlan a szakadék.

 

czyla

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség