Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2019. szeptember 20, péntek, Friderika napja van. Holnap Máté és Mirella napja lesz.

Térfoglaló dinamika, rendezettség

E-mail Nyomtatás

Serényi H. Zsigmond kiállítása a szigetszentmiklósi Városi Galériában

Huszonkilenc festmény – a legrégebbi 2003-ban keletkezett, a legfrissebb 2017-ben –, és benne az egész világ: a festőművész gondolkodásmódja, tisztaságra való törekvése, a fehér és a fehéren túli szín, mint olyan mező, amelyben a térfoglaló dinamikát a rendezettség, a fegyelmezettség uralja. Mértanilag megszerkesztett, pontosan kivitelezett konstruktív valóság. Tömörítve – személyiség-történelem.

Még az előtt is rejtély az utóbbi évtizedek fehérben dúskáló, a hangtalan zenét Bartókból kiolvasó megannyi képe, aki előtt nem volt ismeretlen a most nyolcvan éves Serényi H. Zsigmond korai, noha színeiben visszafogott, ám az organikus lét összes forrását megjelenítő művészete. Ég–föld-valóság, természeti öröm, domborulatok Isten árnyékában – íme az akkori, érzelmekben sem fukarkodó látomások tárháza. Nem vitás, valaminő bölcselemre is visszavezethető érettség kellett ahhoz, hogy mindezt odahagyva, mostanra a lecsupaszított (ám sosem üres!), a vonalkák-zsinórok, mint egyenesek százát invenciós rendben tartalmazó vászon sugallja a világméretű kalandot. A századunk törékenységébe vetett hitet, mint – paradox – életerőt, mint az újraépített (újraépíthető), sok szenvedésen keresztül ment világ parancsszavát: építés, de csak tiszta forrásból.

Nem annyira megszokott, lehet, hogy egy kissé idegenül is hangzik, a bartóki modellt visszhangzó efféle – a Cantata profana szabadsághimnuszát csak nagy áttételekkel, visszafogottan közlő – kifejezésmód. Még furcsább, jóllehet törvényei szerint igaz, hogy ebben a rejtetten ugyancsak izgalmas valóságfeltárásban a mértannak eljegyzett Serényi H. Zsigmond a képvilágában tőle szögesen elütő Tóth Menyhérttel (pontosabban, a művész kifehérített búcsúkorszakával) rokon. Nem Kassák stabilan álló, négyzet-, háromszög-, és kör- formáival, hanem a természetben és az emberi szegénységben megmerülő miskei piktor látáson túli látásmódjával.

Szó se róla, gondosan, előre megtervezett absztrakcióról van szó. Csaknem mérnöki munkáról. A képcímek csak a legritkább esetben közlik a témában rejlő összeütközést, mint érzelmi faktort (Agresszivitás – 2003), de a tárlaton szinte egyetlen olyan mű sincs, amelynek feszített vonalhálójában ne volna ott a dinamika (egyezés, különbözés, párhuzamok, ellentétek, növő, szűkülő tér stb.) megannyi formája.

Gyakran a képszerkezet határozza meg az építkezés módját – Vertikális kettős (2013) mint villámzuhatag, Térharmónia (2016) mint pörgés-forgás imitáció –, de van úgy, hogy ebbe a szikár, vonal űzte, vonal hajtotta valóságba akarva-akaratlan egy mélyről jövő szimbólum visz, a látványszépségen túl, életet. Mi más volna a Centrum-tér (2014) és a Tér-jel-kép (2017) erőteljes, vagy a Térarányok (2017) megsebzett keresztje, mint bibliai jelkép, az egyetemes mítosz összes vonzatát is ideértve. De még a sima és erezett vinkliket forgató Térrendszer (2014) labirintusában is ott láthatni (még a hosszított horizontális szár ellenére is) a Krisztus kereszthalálát tudatosító „mértani” esszenciát.

Érdekes, az Érintkező formáknak (2004), bár két szürke csúcs találkozik, nincs ilyen érzelmi kivetülése. És az egymást ölelő részegységek (elemek) sem közvetítenek ilyesféle befogadói pluszt (Fragmentumok – 2016). A festményeken (objekteken) inkább a csönd robbanása hallatszik. Ahogyan megnyílnak a benső „érzelemtartományok” – kérdés: lehet-e a szigorúan az architektúra szabályai szerint mértani rendbe tagozódó elemeknek „sírása” vagy „nevetése” –, úgy válik egyre jobban érezhetővé a különféle irányból is a fókuszt erősítő dinamika szemet gyönyörködtető, az egyedi mozgásokkal szembeni magasabbrendűsége (Mozgásfázis-kép – 2017; Osztott diagonálisok – 2013; Képarchitektúra I. – 2016). Csak sejteni lehet, hogy a Térformák (2015) egyben – az egyik nyugodtságában is vibráló tábla címét terjesszük ki, tegyük általánossá – gondolkodásformák is.

Gondolkodásformák, hiszen nem csupán a már említett, a szerkezeten belüli mozgásokat jól jellemző dinamika határozza meg egy-egy festmény (konstruktív absztrakt) világát, hanem a létesszenciaként jelentkező mértani fehér oszlopok és a fekete téglalapokból összeálló konzolok stabilitása is. Hogy az össz-színhatás segíti-e eme tisztázott rend mint erő megnyilvánulását – a legfrissebb alkotáson, a Képarchitektúra II. (2017) című táblán például a fehér, a szürke és a fekete harmóniája dívik –, ahhoz kétség nem fér.

Az égető fehér napkoronája, mert néhány mű hordozza, a szigetszentmiklósi tárlaton sem esett le, viszont jól látni, hogy Serényi H. Zsigmond tértágító kísérlete együtt járt a visszafogottan is hatásos színek többlépcsős (hol a fehér a szürkével, hol a fehér a szürkével és feketével) összeboronálásával (Belső diagonális – 2004; Illeszkedő formák – 2007; Tér-jelek I. – 2014; illetve Térarányok – 2017; Képarchitektúra II.).

Visszafogottságában is szemet gyönyörködtető a kiállítás – egy bölcs festőművész sallangmentes önarcképe.

 

Szakolczay Lajos

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség