Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

A magyar kormány köszönetét fejezi ki a tűzoltóknak

E-mail Nyomtatás

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja alkalmából a kormány köszönetét fejezte ki a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak. Nyitrai Zsolt azt mondta, hogy 2010-hez képest a tűzoltóság mind létszámában, eszközállományában, mind pedig szervezetileg sokat erősödött 2017-re. A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte az anyagi biztonságot és megbecsülést, amelyet a rendészeti életpályamodell keretében nyújtanak. A politikus jelezte, hogy a két évvel ezelőtt indult és három év alatt átlagosan 50 százalékos béremelést ígérő program keretében mára a béremelések mértéke 35 százaléknál tart.

Nyitrai Zsolt hozzátette: ez komolyabb anyagi biztonságot nyújthat annak, aki ezt a hivatást választja, és azt várják az életpályamodelltől, hogy egyre több fiatal válassza ezt a munkát.

A tűzoltók infrastrukturális helyzetére kitérve emlékeztetett: egy éve jelentették be, hogy 108 fecskendős és 15 emelőkosaras járművet kap a tűzoltóság, ezekből nyolcvanat már átadtak.

A politikus elmondta továbbá, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elindult a hivatásos katasztrófavédelmi szervek tiszti állományának szakmai képzése is.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a csaknem 12 ezer hivatásos és 18 ezer önkéntes tűzoltónak egy kormányzati hirdetésben is köszönetet mondanak azért, hogy életük kockáztatásával védik az emberek életét és vagyontárgyait.

Jelezte azt is, a jövő évi költségvetési tervezetben 100 millió forinttal emelkedett az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatása, amely így már több mint 700 millió forint lesz.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség