Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. október 21, szombat, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

A műanyag hulladékok ártalmai

E-mail Nyomtatás

Az uniós műanyag-stratégiának ki kell térnie a szárazföldi és tengeri eredetű hulladékokra

Ahogy lapunk előző számában beszámoltunk róla, az EU környezetvédelmi miniszterei Máltában tanácskoztak a műanyag hulladékok okozta szennyezések elleni fellépés lehetőségeiről. A magyar delegációt Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára vezette, aki szerint Magyarország is elkötelezett a tengeri hulladékok csökkentésére vonatkozó cél mellett, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tengerekben lévő hulladék nagy része nem a tengerben keletkezik, hanem szárazföldi forrásokból származik.

Miben értettek egyet az uniós miniszterek?

– Legfőképpen abban, hogy a nemzetközi egyezményeknek és a hulladékkezelési szakpolitikáknak összhangban kell lenniük, egymást kell erősíteniük, különös tekintettel a tengerek védelmére. Az óceáni és folyami hulladék mennyiségéről szóló, és annak hatásaival foglalkozó tudományos kutatás nagyban segíthet a probléma megismerésében. A gazdasági és környezeti hatások mellett kiemelt figyelmet szükséges fordítani a műanyagok emberi egészséget károsító hatásaira.

Sokat lehet hallani a körforgásos gazdaságról. Mi ennek a lényege?

– Leszögezem, hogy hazánk támogatja a körforgásos gazdaság javaslat-csomag célkitűzéseit. Egyetértünk azzal, hogy törekedni kell a termékek, anyagok és erőforrások értékének a lehető leghosszabb ideig történő megőrzésére, valamint a hulladékképződés megelőzésére. A körforgásos gazdaságról szóló akcióterv végrehajtása keretében az Európai Bizottság 2017-ben alkotja meg az uniós műanyag-stratégiát, mely a tengeri hulladék jelentős mértékű csökkentésére irányuló fenntartható fejlesztési célra is koncentrál. Leszögezzük, hogy meg kell akadályozni a nem kívánt műanyag hulladék természeti környezetbe való kerülését, melyben az ökoinnováció, vagy a lehetséges műanyagot helyettesítő termékek hosszú távú eredményt hozhatnak. Az uniós műanyag stratégiának ki kell térnie a szárazföldi és tengeri eredetű hulladékokra egyaránt, és ebben a megközelítésben a nem tengerparti államok is arányos részt vállalnak. Az eldobható műanyag hordtáskák visszaszorítása terén a magyar termékdíj szabályozásnak köszönhetően jelentős, uniós összehasonlításban is előremutató eredményeket sikerült elérni, a műanyag zacskók felhasználása 2012 óta kevesebb, mint felére esett vissza.

A tanácskozáson megbeszélést folytatott Marko Pomerants észt környezetvédelmi miniszterrel. Miért pont vele, és miről tárgyaltak?

– Azért, mert Észtország 2017 második félévében tölti be az EU Tanácsának elnöki pozícióját. A körforgásos gazdaságról szóló jogszabálycsomagnak – amelyről az észt elnökség megállapodást szeretne elérni – ambiciózusnak, ugyanakkor az összes tagállam számára reálisan teljesíthetőnek kell lennie. Ezt a megközelítést Észtország is osztja, a tárgyalásokat ennek mentén folytatják majd.

 

Medveczky Attila

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség