Magyarország Kína legfontosabb kereskedelmi partnere a térségben

E-mail Nyomtatás

Magyarország és Kína stratégiai partnerségének megerősítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Liu Jen-tung kínai miniszterelnök-helyettes az Országházban június 21-én délelőtt – tájékoztatta a kormany.hu-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A tárgyaláson részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

A kínai miniszterelnök-helyettes kifejtette: országa a kölcsönös tiszteleten alapuló, kiváló kétoldalú kapcsolatrendszer fenntartásában és erősítésében érdekelt. Orbán Viktor és Liu Jen-tung megállapították, hogy a Közép-Európába irányuló kínai befektetések közül a legtöbb Magyarországra érkezik, ráadásul a legdinamikusabban a magyar-kínai kereskedelem bővül, a térség országaival összehasonlítva. Havasi Bertalan tájékoztatása szerint szót ejtettek az úgynevezett 16+1 formátumú partnerségről is; a Kínát és a kelet-közép-európai országokat összefűző együttműködés következő csúcstalálkozóját éppen Budapesten rendezik majd, és ezen részt vesz a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke is.

 

(kormany.hu)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség