LEVÉL ROMÁN DEMOKRATÁKNAK

E-mail Nyomtatás

A közvélemény az elmúlt napokban a román miniszterelnök olyan kijelentését ismerhette meg, amely nem hoz dicsőséget Romániának.

Mi több, a Mihai Tudose által megfogalmazott fenyegetés a székelyek címére, súlyos megsértése a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáinak. 1989-ben azért vonultunk az utcára Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Bukarestben és más városokban, hogy jobbá tegyük az életet, és lehetőséget kapjon minden román állampolgár, hogy félelem nélkül terjesszen elő terveket a demokrácia elmélyítéséért, és a jogállam megszilárdításáért.

A mi felfogásunkban egy ilyen javaslat Székelyföld autonómiájának törvénytervezete. A tervezet, amely a szubszidiaritás elvén alapszik, és az európai autonómiák gyakorlatát követi, amely megnyitná a gazdasági fellendülést a tartomány román lakói számára is, és megteremtené az egyenlőség törvényes és intézményes garanciáit Székelyföld minden lakója számára. Egy hasonló törekvést minden demokratikus országban társadalmi párbeszéd követ, amelyet a résztvevők egymás iránti felelőssége jellemez. A székelyek akasztással való fenyegetése méltatlan az 1989-es év forradalmához, és merénylet a román állam demokratikus berendezkedése ellen.

Meggyőződésem, hogy ebben a helyzetben az állásfoglalás az Önök felelőssége is, mivel ebben a pillanatban a tét nem csak a székelyek autonómia törekvése, hanem azok a demokratikus alapértékek, amelyért 28 évvel ezelőtt magyarok és románok haltak meg. Leghatékonyabb ellensúlyozása a román miniszterelnök gyűlöletre uszító megnyilvánulásának, a román demokraták szolidaritása lehet a megfenyegetett székelyekkel. Ha Önök vállalják ennek a szolidaritásnak a felelősségét, és kijelentik: „Én székely vagyok!”, akkor ezt nem fogjuk úgy értelmezni, hogy a nyilatkozók megtagadják nemzeti identitásukat, még úgy sem, mintha ez a mi autonómiatörekvésünk támogatása lenne. Ebben a pillanatban egy ilyen kijelentés csak az Önök akaratát fejezné ki, hogy megőrizzék a párbeszéd esélyét, és azt, hogy elutasítják a nemzeti gyűlölködésre való felbujtást.

A román miniszterelnök azon kijelentése, „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”, többek között egy fontos következménnyel jár. A székely zászló a szólásszabadság és az emberi méltóság jelképe lett Romániában.

Az építőjellegű párbeszéd és a románok és magyarok közötti közeledés reményében, kívánok egy boldog új évet Önöknek!

Izsák Balázs

 

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség