Meggyilkolták Oliver Ivanovićot

E-mail Nyomtatás

Január 16-án reggel Kosovska Mitrovicán ismeretlen támadók három lövést adtak le Oliver Ivanovićra, a Szabadság, demokrácia, igazság elnevezésű polgári kezdeményezés elnökére, a koszovói szerbek egyik vezetőjére. Ivanović kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, tudta meg a Blic.

A szerb sajtó szerint a politikusra akkor lőttek rá, amikor ment be pártja Kosovska Mitrovica központjában lévő irodájába.

Nem hivatalos értesülések szerint a mentőket egy járókelő értesítette, Ivanovićot azonnal kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség három töltényhüvelyt talált a pártiroda előtt.

Oliver Ivanović 1953-ban született, a zágrábi katonai akadémián tanult, de nem fejezte be tanulmányait, helyette gépészmérnöki diplomát szerzett. 1999-nem a Szerb Nemzeti Tanács megalakulásakor Ivanović lett a testület észak-koszovói végrehajtó bizottságának elnöke. Egy időben a koszovói koordinációs központ vezetője is volt.

A 64 éves Ivanovićot 2016-ban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, tavaly azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt.

 

(vajma.info)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség