Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2018. május 27, vasárnap, Hella napja van. Holnap Emil és Csanád napja lesz.

A kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos állításait

E-mail Nyomtatás

A kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, mivel álláspontja szerint a migrációt nem támogatni kell, hanem meg kell állítani - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának.

A politikust az ENSZ-főtitkár sajtóban megjelent nyilatkozatáról kérdezték, amelyben António Guterres egyebek mellett azt mondta, hogy a migráció igazi lehetőség, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat.

Szijjártó Péter kiemelte: elfogadhatatlannak tartják az ENSZ-főtitkár magyar sajtóban is megjelent és idézett állításait. Megdöbbentő, hogy a főtitkár úgy mond egyértelműen pozitív véleményt a migrációról, hogy ez a véleménye nem élvezi az ENSZ-tagállamok konszenzusát, több tagállam ellentétes álláspontot képvisel - tette hozzá. Közölte: visszautasítják, hogy az ENSZ főtitkára azt akarja, a kormányok támogassák a bevándorlást.

Ráadásul - folytatta - a főtitkár egy, a migránsok betelepítéséről szóló ambiciózus terv szükségességéről ír, ugyanakkor ez a terv már létezik, ez "Soros György terve", amelynek megfelelően Európába illegális bevándorlók százezreit vagy millióit kellene hozni.

Megismételte: a magyar kormány álláspontja szerint a bevándorlás rossz és veszélyes dolog, hiszen Európában az elmúlt két és fél évben csaknem 30 olyan terrortámadás történt, amelyben ártatlan emberek haltak meg. Nyomatékosította: az ENSZ tagjaként utasítják vissza a főtitkár állításait.

"Nem akarunk kevert társadalomban élni, nem akarjuk, hogy Magyarország vagy Európa a migránsok olvasztótégelye legyen" - hangsúlyozta.

A kormány mindent megtesz a migráció megállításáért, Magyarország megvédéséért - mondta Szijjártó Péter, majd arról biztosított "minden magyar embert", hogy Magyarország a következő időszakban is "bevándorlásmentes övezet" marad.

Kitért arra is: az ENSZ-ben jelenleg is tart a globális migrációs irányelvek kidolgozása, és egy ilyen nyilatkozat után komolyan el kell gondolkodni azon, hogy a tagállamok véleménye mennyire számít ezen irányelvek kidolgozásakor.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség